Fel sem merült a fejlesztőkben, hogy egy Jediről szóljon a Star Wars Outlaws
Julian Gerighty kreatív igazgató elmondta, hogy bár tisztelik Luke Skywalkert, nem ő jelentette a fő inspirációs forrást a csapatnak.
Julian Gerighty kreatív igazgató elmondta, hogy bár tisztelik Luke Skywalkert, nem ő jelentette a fő inspirációs forrást a csapatnak.
Közeledve a nemzetközi Star Wars naphoz a Fortnite ismét Csillagok háborúja köntösbe bújik.
Mostanság nem hallani sokat a Stalker 2: Heart of Chornobyl-ról, de ez korántsem jelenti azt, hogy a rajongók elfelejtették volna. Sőt!
Az Ex Machina rendezője páros lábbal rúgja be a háborús filmek ajtaját – utolsó munkája pedig mindenkit a székbe szögez.
Egy tehetséges rajongó a franchise ikonikus páncéljával lepte meg házikedvencét, a négylábúról készült képekkel pedig nem lehet betelni.
Abandoned Films a mesterséges intelligencia segítségével képzelte el, miként nézett volna ki J. R. R. Tolkien világhírű története az 1900-as évek közepén.
Az Interplay klasszikusának kedvelői ugyan tűkön ülve várták a Broken Roads megjelenését, a Drop Bear Bytes RPG-je azonban több szempontból is csalódást okozott.
Az Arrowhead Games Studios vezérigazgatója X-en erősítette meg egy rajongói kérdésre válaszolva, hogy a sok játékban alkalmazott transmog-rendszer soha nem lesz része a csomagnak.
Alig néhány napja, hogy berobbant az Amazon remekül sikerült adaptációja, egy tehetséges modder máris munkához látott.
Alex Garland napokon belül érkező alkotása bravúros kezdést tudhat magáénak a tengerentúlon, számok terén ugyanis sikerült túlteljesíteni a stúdió korábbi nyitányait.
Mike Ybarra X-en vetette fel az ötletét, miszerint jó lenne, ha egy-egy játék befejezése után még dobhatna valamennyit a készítők malacperselyébe – persze csak akkor, ha megérdemlik.
Steamen valósággal kilőtt az érdeklődés a Bethesda alkotásai iránt, hála az Amazon remekbeszabott adaptációjának.
A Marvel Studios nyáron érkező szuperhősfilmjét dirigáló Shawn Levy szerint az alkotás történetében Hugh Jackman karaktere is kiemelt szerepet kap, így ez a mozi más lesz, mint az elődei.
Az EA esernyője alatt munkálkodó Cliffhanger Studios új álláshirdetése alapján biztosra vehető, hogy egy élő, lélegző nyílt világban kap majd helyet az ismert szuperhős története.
Jött, látott és győzött az Amazon adaptációja, amely az újoncoknak remek kikapcsolódást, a rajongóknak pedig valódi kényeztetést kínál.
A poszt-apokaliptikus pusztaság megteremtéséhez nem kellett CGI – elég volt hozzá elutazni Afrikába.
Sötét rengeteg, zúgó fák, megreccsenő ágak és furcsa hangok: ilyen egy éjjeli erdő, ahol épeszű ember nem akar eltévedni.
A Prince of Persia-játékok tartalmaztak finom utalásokat és kapcsolódási pontokat, viszont az új rész ezeket teljesen mellőzi.
Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett új vámpíros horrorfilmje rendkívül pozitív kritikákat tudhat maga mögött.
Egy új előzetes kíséretében kiderült, hogy a hangzatos névvel ellátott Pac-Man Mega Tunnel Battle: Chomp Champs mikor jelenik meg.
Vadonatúj point & click kalandjáték jelenik meg néhány napon belül, amiben sötét mesék elevenednek meg.
A Fallout London mögött álló Team FOLON egy videóban jelentette be, hogy el kellett halasztani a DLC méretű mod megjelenését, méghozzá a hamarosan megjelenő frissítésnek köszönhetően.
A halhatatlan főszereplőt megformáló Henry Cavill szerint a rengeteg edzésnek és gyakorlásnak köszönhetően valódi szintlépésre számíthatunk kardforgatás terén.
A Fallout-szériának hála újabb remekül sikerült adaptációval lettünk gazdagabbak, ám messze nem ez az egyetlen kisképernyős alkotás, ami ámulatba ejtheti a nézőket.