Egy körökre osztott RPG-t ad mától ingyen az Epic
Befutott a legújabb ingyenjáték, amelynek most azok örülhetnek, akik kedvelik a körökre osztott fantasy-szerepjátékok világát.
Befutott a legújabb ingyenjáték, amelynek most azok örülhetnek, akik kedvelik a körökre osztott fantasy-szerepjátékok világát.
Hardy mellet az Elvis-ből ismert Austin Butler a főszereplője a kőkemény motoros bandáról szóló filmnek.
A Ubisoft Montreal egykori vezető pályatervezője osztott meg részleteket az első rész fejlesztéséről – és nem mind vidám.
Andrew Wilson úgy véli, hogy nagyon jó lóra tettek a Titanfall 2 és a Star Wars Jedi-széria fejlesztőivel, akik állítólag egy rendkívül izgalmas címen dolgoznak.
Ahogy az a karakterkészítővel felvértezett játékok esetében lenni szokott, természetesen a Bethesda legújabb szerzeményében is feltűnt néhány ismerős arc.
Howard szerint ha szaggat a játék, akkor ideje lenne gépet fejleszteni és nem a fórumokon nyafogni az optimalizálatlanság miatt.
Sokak szerint érezhetően rosszabbul nézett ki a játék a két hete érkezett trailer alatt, mint amit előtte mutatott a GSC Game World, ám az alkotók szerint semmi ok a pánikra.
Még a tesztünk előtt elmélkedtünk egy kicsit azzal kapcsolatban, hogy van-e esélye a Bethesda legújabb alkotásának megismételni a Skyrim sikerét.
A Ubisoft Singapore ismét szegényebb lett egy fontos feladatkört betöltő fejlesztővel, ám a csapat állítólag így is képes lesz befejezni Elisabeth Pellen vízióját.
Többek között a Pixar legújabb animációs filmje, az Elemi is érkezik hamarosan a streaming szolgáltatás kínálatába, ráadásul most olcsóbban is tudjuk megtekinteni.
Kodály Zoltán szülővárosába is ellátogat az OGEX.
Az IGN jóvoltából egy terjedelmes játékmenet-videó érkezett a Remedy Entertainment október 27-én megjelenő játékához, amelyben a nyomozás mellett a fejtörők is kaptak némi szerepet.
Vérgőzös előzetest kapott a The Boys spinoffja, amely a Godolkin Egyetem nem épp hétköznapi világába enged bepillantást – továbbra sem egy családbarát szériával van dolgunk.
Két főre hangszerelve és teljesen újramázolva tért vissza a Splendor, a klasszikus modern kaputársas, amelyben a drágaköveké és az azokkal dolgozó ötvösöké a főszerep.
Az ismert színésznő egy valódi vámpír bőrébe bújik a NetherRealm Studios szeptember 19-én érkező játékában, aminek rendkívül örül.
Hosszú kedvcsinálót kapott a Kim Kardashian és Emma Roberts főszereplésével készült Delicate, amelyet a Rosemary gyermeke feminista változataként jellemeznek az alkotók.
A Brass Token kozmikus horror-kalandjátékának, a The Chant-nak a rajongói pár napon belül egy ingyenes DLC-t kapnak.
A Larian Studios már a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett a konzolos verziókra, így a mai napon megjelent PlayStation 5-ös változat is kifogástalan élményt kínál.
A Gun Interactive új javítást adott ki az aszimmetrikus horrorjátékához, amely számos hibajavítást és változtatást tartalmaz.
A keleti országrész után délre vezet az OGEX útja.
Ugyan hivatalosan csak a mai napon jelent meg a Bethesda grandiózus sci-fi szerepjátéka, sokan már most eljutottak a stáblistáig, és a bolygók egy részét is meglátogatták.
Nem meglepő módon a rendkívül jól sikerült anime adaptáció lett a Netflix legnézettebb produkciója a múlt héten, szóval jó eséllyel nem jut a Cowboy Bebop sorsára.
Arató András világszerte egy internetes mémnek köszönhetően vált ismertté, de talán kevesen tudják, hogy már korábbról is fűződik hozzá egy örökzöld videó.
Akik már nagyon várnak egy jó kis időlassításos darálást és PlayStation vagy Xbox lapul otthon, azok máris bevéshetik a dátumot a naptárba!