A Life's Good szlogenre építve indít globális kampányt az LG
Dinamikusabb és fiatalosabb márkaidentitásra vált a cég, és ezt ikonikus épületeken is megmutatja.
Dinamikusabb és fiatalosabb márkaidentitásra vált a cég, és ezt ikonikus épületeken is megmutatja.
Egy Todd Howarddal készült interjúból kiderült, hogy most hogy áll a játék fejlesztésének állapota és nagyjából mikorra várhatjuk a kész verziót.
Valami nagyon félrement, mert 30 év után bezárt a Saints Row játékok mögött álló stúdió – de mi vezetett idáig és mikor kezdtek gyülekezni az első fellegek?
Egészen kedvezményes áron szerezhető most be az Avalanche Software nagysikerű akció-RPG-je, így most érdemes rá beruházniuk a Harry Potter rajongóknak.
Végre pontos megjelenési dátumot is kapott a Blue Isle Studios horrorjátékának megszépült verziója, ami a csillogóbb látvány mellett egy vadiúj fejezetet is kínál.
A Skyrim mostanra szállóigévé vált mondata természetesen a Bethesda sci-fi RPG-jében is utat tört, hogy sántikálásra kényszerítsen néhány karaktert.
A Bethesda kiadásért felelős szakembere úgy véli, hogy az Arkane játéka végül megtalálja a maga közönségét, éppen ezért eszük ágában sincs magára hagyni.
Még ma is számos lehetőség van arra, hogy valaki áldozzon a kalózkodás oltárán, ám egyre több hajót nyelnek el a habok – de vajon van még létjogosultsága ezeknek az oldalaknak?
Bejelentették a The War of the Worlds: Siberia című akció-kalandjátékot, amely a sci-fi klasszikus alternatív változata lesz.
A New Arc Line egy vadonatúj CRPG lesz, amelyet épp most jelentettek be és hangulatos videót is kapott.
A FIFA 22 produkált érdekes dolgokat, de a legemlékezetesebb bug az volt, amikor a Liverpool FC egyik futballistája hajmeresztően durva sérülést szenvedett.
A Necropolisba tehettünk kitérőt egy exkluzív bemutató során, a látottak alapján pedig egy nagyon izgalmas és kellően hátborzongató folytatás vár ránk!
Lement az idei rendezvény, amin számos kisebb-nagyobb játékot bemutattak – mi most kiválogattuk a kedvenceinket.
A játék szerint 307 év múlva a Föld egy kopár pusztaság lesz, és a Bethesda víziója nem is áll annyira messze a lehetséges valóságtól.
A League of Legends animációs sorozat második évadát már mi is nagyon várjuk, azonban idén még biztosan nem kerül fel a Netflixre.
Az új Halloween-trilógia rendezőjétől jön Az ördögűző: A hívő, azonban a premier napját megváltoztatták a híres énekesnő miatt.
Összeszedtünk öt olyan videojátékot, amiket ha teheted, inkább ne a szüleid előtt játssz!
A Capcom végre hosszabban is megmutatja a 2012-ben megjelent akció-RPG folytatását, amely négyszer nagyobb területtel várja a műfaj szerelmeseit.
Szeptember 2-án veszik kezdetét a selejtezők, de pontosan mit is játszhatnak a résztvevők az idei OGEX E-sport OPEN során?
A Trónok harca-könyvek írója ugyan lassan halad a következő kötet munkálataival, de legalább a saját blogján előszeretettel tesz közzé új bejegyzéseket.
Vészesen közeleg az Elveszett királyság decemberi premierje, ám az első kedvcsinálót mintha elnyelte volna a tenger.
Ebben a hónapban is rengeteg filmmel és sorozattal erősít a streaming szolgáltatás, a felhozatalban pedig jónéhány premier is akad.
A gyártó hivatalosan is bemutatta a hordozható PC-jét az IFA 2023 során, az eszköz pedig elég meggyőzőnek tűnik, főleg, ha valaki szereti az FPS játékokat.
Nyugatra indul az OGEX.