Még az sem kizárt, hogy kibírod mosdó nélkül az Odüsszeia-filmet
Christopher Nolan imád hosszú filmeket csinálni, de az már biztos, hogy az új rendezése az Oppenheimernél rövidebb lesz.
Christopher Nolan imád hosszú filmeket csinálni, de az már biztos, hogy az új rendezése az Oppenheimernél rövidebb lesz.
Úgy tűnik, Hollywood ismét ráérzett arra, hogy a konkurenciák olykor nem ellenségei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg: komplett marketinges aranybányák tudnak lenni.
Az Oppenheimer Holdings elemzése szerint négyszer annyian vettek részt a Battlefield 6 próbakörein, mint azt a kiadó remélte.
Patrick McKay showrunner szerint a közelgő szezon sokkal jobb lesz, mint azt a többség várná.
Paul Mescal szerint minden esély megvan arra, hogy a Gladiátor 2 és a Wicked párosa megismételje azt a bravúrt, amit az Oppenheimer és a Barbie produkált tavaly nyáron.
Immár 96. alkalommal került megrendezésre a filmművészet legnagyobb jelentőségű gálája, íme az est legnagyobb nyertesei.
Nem túl nagy meglepetésre Christopher Nolan életrajzi opusza vitte a prímet a 77. alkalommal megrendezésre került gálán, de a Szegény párák készítői is örülhetnek.
Az Oppenheimer rendezője szerint az Oscar-jelölt színész kiválasztása az egyik legjobb és legkövetkezetesebb szereposztási döntés volt a filmipar történetében.
A SkyShowtime kínálatában lesz elérhető Christopher Nolan díjnyertes alkotása, a debütálásra pedig már csak néhány hetet kell várni.
Nemrég ért véget a 29. Critics' Choice Awards, a gála legnagyobb nyertese pedig egyértelműen Christopher Nolan filmje lett, sorozatos fronton pedig az Utódlásé lett a korona.
Szokás szerint elérkezett a díjátadók időszaka, első körben pedig a Golden Globe-gála került megrendezésre, hogy kiderüljön, melyek voltak 2023 legjobb mozgóképei.
Idén Barbie és Oppenheimer feszült leginkább egymásnak, de azért voltak más, említésre méltó filmek a moziban és a TV-ben.
A Google keresési eredményei alapján idén is kiderült, mik voltak 2023-ban a legkeresettebb témák, és bizony Azahriah, az Oppenheimer és az iPhone 15 mellett sok minden előkerült.
Kilenc jelölést is kapott, de a Megfojtott virágok és az Oppenheimer is nagyot mehet – mutatjuk a fontosabb jelölteket.
Az Oppenheimert is alakító színész Margot Robbie-nak beszélt arról a Variety Actors on Actors-szériája során, hogy szívesen bújna ismét Thomas Shelby bőrébe.
Az Oppenheimer, az Eredet és A sötét lovag rendezője szerint szükség van az ismert franchise-okra és a blockbusterekre, hiszen ezek alapozzák meg a többi film elkészítését.
Christopher Nolan alkotása lett a világ legsikeresebb életrajzi filmje, a forgalmazónak pedig sikerült átlépnie egy óriási mérföldkövet.
Szakértők szerint könnyen lehet, hogy az Oppenheimer főszereplője lesz a gála nagy nyertese Leonardo DiCaprio helyett, aki a Megfojtott virágok miatt indul nagy esélyekkel.
A mesterséges intelligencia már megint elemében érezte magát, szóval összeeresztette az idei sikerfilmek legismertebb szereplőit.
A valóságban is létezik egy nő, akit Barbara Oppenheimer-nek hívnak és természetesen csak idő kérdése volt, hogy megkérdezzék a filmekről.
A színésznő elárulta, hogy szívesen részt vesz a munkálatokban, de csak akkor, ha az Oppenheimer főszereplője is vele tart.
Christopher Nolan második legnagyobb bevételt termelő filmje lett Magyarországon.
Még a vasárnapi becsléseket is sikerült megugrania a nyár sikerpárosának, az Oppenheimer mostanra számos országban lett Nolan eddigi legnagyobb sikere.
Már egy héttel a bemutatója után is egy valódi kasszasikernek tekinthető Greta Gerwig filmje, de az Oppenheimer is fordulóponthoz közelít.