Far Cry 5 – Ez a második legsikeresebb debütálás az Ubisoftnál
A Far Cry 5 eddig 310 millió dolláros bevételt hozott, ezzel övé a második legsikeresebb debütálás az Ubisoftnál a The Division mögött.
A Far Cry 5 eddig 310 millió dolláros bevételt hozott, ezzel övé a második legsikeresebb debütálás az Ubisoftnál a The Division mögött.
A Playerunknown’s Battlegrounds legújabb frissítése lehetővé teszi, hogy halálunk után kövessük azt, aki eltett minket láb alól.
Eltartott egy darabig, mire az epizodikusan megjelent Hitman végre egy mindent magába foglaló kiadásban kerülhet a boltok polcaira.
A Far Cry 5 az eladási listák élére verekedte fel magát az Egyesült Királyságban, és ezzel a sorozat leggyorsabban fogyó tagja is lett.
A Bandai Namco közzétett néhány képet a készülő Dark Souls Remasteredből, így már láthatjuk, hogy fog kinézni a felújított változat.
A Middle-earth: Shadow of War fejlesztője, a Monolith bejelentette, hogy még az idén eltüntetik a játékból a mikrotranzakciókat.
Az Amazon Game Studios műhelyeiben több játék is készül, melyek közül az egyik nem haladt megfelelően, ezért törölték a projektet.
A Valve szigorított a CS:GO skinek cseréjén, ez pedig sok játékosnak szúrta a szemét, akik petíciót indítottak a változtatások ellen.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Call of Juarez: Gunslinger és a Call of Juarez: The Cartel eltűnt a Steamről, és egyelőre nem tudni, miért.
Használt, megunt figuráidat is elcserélheted a hamarosan esedékes Mondoconon, melyre most két jegyet is nyerhetsz, elmondjuk hogyan.
Kevesebb, mint két hónap van hátra a Detroit: Become Human megjelenéséig. A Sony most bemutatja a főszereplőket, és az őket megszólaltató színészeket.
A THQ Nordic bejelentette, hogy a Red Faction: Guerilla felújított változata még idén debütál, ráadásul már a második negyedévben.
Az Overwatch hivatalos Twitter csatornájára nemrég kikerült videó alapján április 10-én visszatérhet a kooperatív Uprising játékmód.
A Humble Bundle következő fokozatba kapcsolta a jótékonykodást: a The Darkness 2 után most a Spec Ops: The Line vihető tőlük ingyen.
A Far Cry 5-ben nem csak ma használt emberi csúzlikra, de egy igen erős idegen gravitációs fegyverre is szert tehetsz.
A Soulcalibur 6-ban vendégszereplőként tűnik fel a Witcher-sorozat sztárja, Ríviai Geralt, akit most harc közben is megnézhetünk.
A Playerunknown's Battleground mobilos változatán egyesek egér és billentyűzet segítségével tesznek szert tisztességtelen előnyre.
A Sea of Thieves hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen eddig 2 millió talált belőle gazdára, de a Twitch-en is nagyon közkedvelt.
A Paradox egy újabb trailer kíséretében bejelentette, hogy a masszív robotokat felvonultató BattleTech április 24-én kerül a boltokba.
Nemrég a Rare azzal az ötlettel állt elő, hogy aranyat kell fizetnie annak, aki a Sea of Thievesben elhalálozik, de erről kénytelenek lemondani.
Nemrég debütált Deviljho, a Monster Hunter: World új szörnyetege, és a hétvégén egy Event Quest is társult hozzá. Ha lekésted, ne bánkódj.
A frissen debütált Sea of Thieves az eladási listák élére tört az Egyesült Királyságban, a második helyen az A Way Out található.
Több száz játékos panaszkodik arra, hogy látszólag indokolatlanul bannolták a GTA Online-ból a legutóbbi frissítés után.
A The Last of Us: Part 2 maga és a története is fantasztikusnak ígérkezik, állítja a Joelt megszólaltató Troy Baker.