Hírek

Öt játék, ami miatt érdemes lesz Wii U-t venni

Öt játék, ami miatt érdemes lesz Wii U-t venni

Nagyjából egy hónap múlva a boltokba kerül a Nintendo legújabb asztali konzolja, mellyel elkezdődik a konzolok várva várt következő generációja. A gép a teljesítmény terén nagyjából a most kapható Xboxszal és PlayStationnel vetekszik, ám a Nagy N gépei sosem a teljesítményükkel hódítottak igazán, hanem a szoftveres felhozatallal, illetve nem utolsósorban a kezelés terén mutatott innovációval: a Wii behozta a köztudatba a mozgásérzékelést, a Wii U pedig a tableteket akarja még jobban a játékvilághoz kapcsolni. A Wii U nagy érdekessége ugyanis különleges kontrollerében rejlik, mely kulcsfontosságú szerepet játszik a játékok tervezésében. Mindegyik program kisebb, de inkább nagyobb mértékben építi be a második képernyőt a játékmenetbe, így varázsolva egy egyszerű oldalnézetes platformerből vagy egy zombis túlélő horrorból instant get címet. Jelen listámban most az a célom, hogy összeszedjem azt az öt, jelenleg is ismert, illetve várhatóan már készülő Wii U-exkluzív játékot, amiért érdemes beszerezni az új konzolt, ezzel is egy kis segítséget nyújtva a leendő vásárlóknak.

Eleinte veszteséges lesz a Wii U

Eleinte veszteséges lesz a Wii U

A Nintendo elismerte, hogy a novemberben érkező Wii U gyártása veszteséges, épp ezért remélik, hogy eladnak belőle eleget az év végéig. Mások kételkednek, Michael Pachter például úgy véli, a nagy N most először nagyot hasal majd.

Megérkezett a Farming Giant demója

Megérkezett a Farming Giant demója

Az agrárszimulátorok nem épp elterjedt műfajába sok újat nem hoz a Farming Giant, de a stílus kedvelői minden bizonnyal megtalálják benne számításukat. Kipróbálható változatot is kaptunk, amit persze szabadon letölthettek tőlünk.

Jövő héten jön a Darksiders II: Abyssal Forge DLC

Jövő héten jön a Darksiders II: Abyssal Forge DLC

A pár napja megszellőztetett letölthető tartalom jövőhét folyamán fog megjelenni minden platformra, középpontjában egy "élő géppel", melyet persze magának Halálnak kell eltakarítania az emberiség érdekében. Ára 10 dollár lesz.

Left 4 Dead 2, a hétvégén ingyen

Left 4 Dead 2, a hétvégén ingyen

Hétvégén halloween, mely mellett a Valve sem mehet el szó nélkül. Be is jelentették, hogy az ünnep idején ingyenes a Left 4 Dead 2, sőt, a játék kipróbálóinak exkluzív Steam-achievement jár fáradozásaikért.

Érkezőben a Rage modderkészlete

Érkezőben a Rage modderkészlete

A játék már egy éve megjelent, ám a beígért fejlesztői készlet egyelőre sehol. A rajongók kezdték feladni a reményt, most viszont maga John Carmack adott hírt a csomagról Twitteren -- a modderpakk "hamarosan megjelenik".

Battlefield 3: Akcióban az Aftermath DLC

Battlefield 3: Akcióban az Aftermath DLC

A VG247-nek megadatott a megtiszteltetés, hogy megjelenése előtt próbálhassa ki a Battlefield 3 legújabb DLC-jét. A pakk decemberben jön PC-re és konzolra -- igaz, a PS3-as Premiumosok már november végén játszhatnak vele.

Ekkor fog megjelenni a SimCity

Ekkor fog megjelenni a SimCity

Az EA újraélesztett városmenedzsere lekési a februári előrejelzést, de nem sokkal később, a tavasz első sugaraival végre megérkezik hozzánk is. Ti is úgy várjátok a március eleji premiert, ahogy mi?

Játékok, melyek megelőzték korukat, 1. rész

Játékok, melyek megelőzték korukat, 1. rész

Ha úgy tetszik, minden konzolgenerációban megjelenik valami korszakalkotó (vagy több is…), akár a grafikát, történetmesélést, vagy lehetőségeket illetően. Ezek leírva nem tűnnek hatalmas előrelépéseknek, de mikor átéljük a csodaszámba menő élményt, valami megváltozik. Olyan intenzívvé válik az adott élmény, mintha Merlin jelent volna meg előttünk -- de közben csak Józsi bácsi volt az, aki már húsz éve nem járt borbélynál. És valóban, sokszor csak apróságokon múlik, mely játékoknak osztjuk ki „a korukat megelőző alkotások” díjat, amint átéljük a történéseket, vagy aktiválunk egy addig még be nem vetett funkciót, hirtelen az egész logikussá válik. Egyszerű, de nagyszerű!

Far Cry 3: bemutatkozik Hoyt

Far Cry 3: bemutatkozik Hoyt

Megállíthatatlanul jönnek a Far Cry 3-at reklámozó videók, ezek közül pedig most egy újabb résszel jelentkezett a sziget lakóit bemutató sorozat.

Interaktív trailer az Assassin's Creed III-nak

Interaktív trailer az Assassin's Creed III-nak

Tudjuk-tudjuk, kezd elegetek lenni a sok Assassin's Creed III videóból, de ez még megéri megnéznetek, mert ti is beleavatkozhattok. Beilleszteni viszont nem lehet, szóval marad a hivatalos oldal meglátogatása.

Mégsem lesz átszínezés a Battlefield 3-ban

Mégsem lesz átszínezés a Battlefield 3-ban

Nem vicc: a DICE visszavonta az ígéretét a konzolparancsra vonatkozóan, és semmi ilyesmi nem várható a játékban. Szomorú, a rajongók már kezdtek örülni. A svédek sajnálják, hogy "túl korán járt a szájuk".

Darksiders II -- Videoteszt

Darksiders II -- Videoteszt

Tesztlaborunkban járt a nyár egyik legvártabb folytatása, a Darksiders II, melyben Halál indul útnak, hogy megmentse az emberiséget. A mikrofonnál Chris és Wilson vesézi ki a program előnyeit, illetve hátrányait.

[RetroGuru]: A játékgyűjtők álmai, 1. rész

[RetroGuru]: A játékgyűjtők álmai, 1. rész

A játékosok imádják mutogatni gyűjteményüket, melyek összetétele sokszor függ az illető érdeklődési körétől, az általa játékkal töltött idő mennyiségétől, és persze a platformoktól, melyeken játszik. Vannak azonban olyan gamerek, akiket ezen feltételek egyike sem befolyásol. Csakis az érdekli őket, hogy az adott játék mennyire elterjedt. Minél ritkább valami, ők annál többet hajlandók költeni, hogy megszerezzék maguknak. Ezeket az embereket hívjuk játékgyűjtőknek, és írásunkban pár olyan játékot fogunk bemutatni, melyekért sokan ölni is képesek lennének.

Ma jelenik meg a Hotline Miami

Ma jelenik meg a Hotline Miami

A premier alkalmából most mind Steamen, mind GoG-on lejön 10% az árból. A program egy beteges 2D-s akciójáték, tele perverz és vicces jelenetek egész sorával -- ha tetszett a Manhunt vagy a Postal, akkor ez is bejön majd.

Leszedték a Steamről a Doom 3-at

Leszedték a Steamről a Doom 3-at

Akik még gyorsan meg akarták venni a klasszikus Doom 3-at, hogy ne a gyengébb BFG-re költsenek, immár tehetetlenek: a Steamen elérhetetlenné vált a 2004-es klasszikus. Hiába, ezt hívják üzletpolitikának.