Hírek

Az öt legjobb kiegészítő

Az öt legjobb kiegészítő

Sok játékossal előfordult már az, hogy nem tudott elszakadni egy adott programtól. Többszöri végigjátszás után sem tudja megunni az ember a fejlesztők által megteremtett világot, és még mindig talál élvezetet a játékmenetben, ám egy bizonyos idő után mindenki eljut ahhoz a ponthoz, hogy elege van az egészből. A kezdeti szeretet persze még mindig ég, de valami újdonság kell -- ekkor jönnek képbe a kiegészítők. Egy jó expanzió nem csak annyiból áll, hogy néhány új pályát, fegyvert vagy esetleg karaktert mutat be, hanem bővítenie kell a történetet, illetve új lehetőségeket kell biztosítania egy újbóli végigjátszáshoz, mégpedig úgy, hogy senki se érezze lehúzásnak a játékra áldozott további, egyre nagyobb összegeket. Az teljesen mindegy, hogy milyen formában jut el a játékosokhoz a tartalom, csak az számít, hogy a fejlesztők sikeresen tudták-e kitolni játékuk élettartamát. Új listámban most ezeket a kiegészítőket veszem sorba.

Brutális gép kell majd a Star Citizennek

Brutális gép kell majd a Star Citizennek

Chris Roberts új űrszimulátorának rendszerigénye olyannyira durva, hogy még a mostani, bivalyerős gamer PC-kkel sem vagyunk biztonságban. Hiába, 2014 nagyon messze van, addigra ez már nem lesz olyan vészes... vagy mégis?

Age of Empires Online: jönnek a vikingek!

Age of Empires Online: jönnek a vikingek!

Végre ezt is megértük! Az északi népek implementálása október végén lesz esedékes, így újra megérheti letölteni és feltelepíteni az ingyenes AoE-részt. Bizony, még nekünk, régimódi rajongóknak is.

Ez volna a Lionhead Studios jövője?

Ez volna a Lionhead Studios jövője?

Ha hihetünk egy friss álláshirdetésnek, az egykor legendás játékokon dolgozó csapat a jövőben "szórakoztató és szolgáltató" stúdióként fog üzemelni -- hogy ez egészen pontosan mit jelent, azt csak a Microsoft tudja, igaz, nem hangzik valami pozitívan gamer-füllel.

Humans Must Answer -- a Stalker alkotóitól...

Humans Must Answer -- a Stalker alkotóitól...

A Stalkeren ügyködött Denis Matveenko és Eugeny Yatsuk új játékkal rukkolt elő, mely nem más, mint egy vicces shoot 'em up, melyben szuperokos csirkék háborúznak az emberiség ellen... vagy fordítva?

Outlast: a rettegés, amit nem élhetsz túl

Outlast: a rettegés, amit nem élhetsz túl

Elsősorban az Amnesia sikere okán divatba jöttek a gatyába rottyantós túlélőhorrorok, és nincs könnyű dolga egy kezdő csapatnak, ha nagyot akar dobbantani a témában. Persze ha az a bizonyos kezdőcsapat csupa profiból áll, már kicsit biztatóbb a dolog...

Nem lesz Elite a Wii U-ra érkező Black Ops II-ben

Nem lesz Elite a Wii U-ra érkező Black Ops II-ben

A játék Nintendo gépre megjelenő portjához nem lesz CoD Elite, közölte az Activision. A dolog végső soron érthető, hisz új konzolról van szó, melynek online lehetőségei még mindig csak érintőlegesen ismertek.

Counter-Strike: Global Offensive -- Videoteszt

Counter-Strike: Global Offensive -- Videoteszt

Az ezer éve hódító Counter-Strike sorozat legújabb felvonását mi is leteszteltük, tapasztalatainkról pedig egy részletes videotesztben számolunk be nektek. A mikrofonnál Chris és Wilson beszélget.

[RetroGuru]: Far Cry

[RetroGuru]: Far Cry

Már nem kell sokat aludni a Far Cry 3 megjelenéséig, amely, visszakanyarodva a gyökerekhez, újra egy trópusi szigetre kalauzolja a játékosokat. De honnan indulnak azok a gyökerek? Mai RetroGuru rovatunkban visszautazunk 2004-be, egy csendes-óceáni szigetre, ahol mindenféle zsoldos és mutáns vert tanyát.

Ingyen van a Carmageddon iOS-re, de csak ma

Ingyen van a Carmageddon iOS-re, de csak ma

Akinek iPhone-ja vagy iPadje van, ma ingyen és bérmentve letöltheti a híres/hírhedt autós játékot. Jó lesz tehát sietni, mielőtt fizetőssé válik, mert egy igazi klasszikusról van szó, mely mind a mai napig élvezetes.

Nyakunkon a 007 Legends

Nyakunkon a 007 Legends

Megjelenési trailert kapott a 007 Legends című FPS, melyben James Bond leghíresebb kalandjait élhetjük át az angol kém szemszögéből. A játék két nap múlva kerül a boltokba PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra, de Wii U-ra is kijön majd.

Egyjátékos kampány a MechWarrior Online-ban?

Egyjátékos kampány a MechWarrior Online-ban?

A fejlesztők állítják, hogy örülnének neki, ha a közelgő, internetes összecsapásokra kihegyezett F2P mech-szimulátor sztorival is bírna. Persze mi is, csak nem tudjuk, hogy lehetne ez kellő igényességgel kivitelezni.

Megérkezett a Diablo III 1.0.5-ös javítása

Megérkezett a Diablo III 1.0.5-ös javítása

Ha a mennyei szerveristen is úgy akarta, akkor már mindenkinek elérhető a Diablo III 1.0.5-ös foltja, mellyel addig nehezíthetjük a játékot, ameddig jól esik. Hiába, Koreában már az Infernót is unják a rajongók.

A Deadlight minimum gépigénye

A Deadlight minimum gépigénye

Nem sokkal a megjelenés előtt a Tequila Works nyilvánosságra hozta a Deadlight minimum gépigényét, illetve hoztak friss játékképeket is.

Rendezői változatot kap a Deadly Premonition

Rendezői változatot kap a Deadly Premonition

Bizony, végre PS3-ra is elérhető lesz a legendás túlélőhorror, sőt, a The Director's Cut változat csakis a Sony konzolján lesz kipróbálható. Mit mondhatnánk, ideje volt már ennyi idő elteltével.

Játékok, amik kellenek a PC-nek, 3. rész

Játékok, amik kellenek a PC-nek, 3. rész

Kicsit barátságosabbra, lazábbra vesszük a figurát e témakör zárórészében, és bár lehetne húzni, csavarni a részleteket, nekem nem ez a célom. Csupán szerettem volna rávilágítani, hogy lehetne a helyzet a mostaninál is rosszabb -- és persze akár jobb is. Mindkettő rajtunk, játékosokon múlik, lévén, ha a kiadók nagyobb piacot látnának a PC-s táborban, talán több játék érkezne e masinára: igen, tisztelt olvasó, most a warez okozta károkra gondolok. Talán olyan klasszikus címek kapnának folytatást, mint a zseniális Legacy of Kain-sorozat, vagy az Enslaved, amiből talán PC-s változat is készülne. Természetesen a kiadók is okolhatóak, ha egy játék esetleg nem hozza az elvárt eladásokat (az utolsó bekezdésben térek ki rá, miért). Viszont most vessünk véget az álmodozásnak, s nézzük, milyen játékok vannak PC-n, amikért kár lenne!