„Nő vagyok, lány vagyok” – Hunter Schafer nemi megerősítő műtéten esett át
Az Eufória sztárja arról beszélt egy friss interjúban, hogy ma már sokkal biztosabban látja önmagát és a nemi identitását.
Az Eufória sztárja arról beszélt egy friss interjúban, hogy ma már sokkal biztosabban látja önmagát és a nemi identitását.
Egy youtuber a Grand Theft Auto 5-ben álmodta újra a Rockstar Games legújabb játékának launch trailerét – talán mondanom sem kell, hogy zongorázni lehet a különbséget.
Jeff Grubb úgy tudja, a Lucasfilm tárgyalásokat folytat a hányatott sorsú széria harmadik részével kapcsolatban, a DICE mellett pedig a Bungie neve is felmerült.
Maga az alapító, Christofer Sundberg jelentette be LinkedInen, hogy bár mindent megtett a stúdió megmentéséért, végül kénytelenek voltak lehúzni a rolót.
Három fő területen is fejlődhet a Samsung telefonok rendszere, de azért van némi üröm is az örömben.
playN bemutatja: hogyan csináljunk a 3 évesből örök életre szóló eltiltást CS2-ben.
Nem éppen úgy alakult Jesse Eisenberg karrierje, ahogy azt Az igazság hajnala előtt elképzelte.
A Musk csúnyán leszerepelt a mozikban.
A Stardew Valley és a Skyrim szerelemgyerekében egy mágikus favágóként kalandozhatunk.
Ezer embert küldött el a Netflix, most pedig a filmfőnöknek is mennie kell.
A Red Dead Redemption 2 új modja olyan dolgokat tud, amikről eddig csak álmodhattunk.
Rendkívül költséges módon épül fel újra a Roxfort.
Visszatér a kilencvenes évek rémálma: PS1-es játék készül az új Resident Evil-filmből.
Egy 1966-ban készült, eddig nem látott felvétel lehet a kulcs a világ egyik leghíresebb paranormális rejtélyéhez.
Ha tokot vennél az iPhone Duora, jobb, ha összehaverkodsz a ragasztóval.
Nem a teljes konzolról, csak a RAM-ról és a NAND flashmemóriáról szól a legújabb, meglehetősen ijesztő PS6-os költségbecslés.
Dragon Ball és Teamfight Tactics egy játékban? Egy rajongó megcsinálta, és bárki kipróbálhatja!
Pinhead visszatérése a Hellraiser megalkotójánál is betalált: Clive Barker óriási lelkesedéssel beszélt a Revivalről – ami még új ötleteket is ébresztett benne.
Miközben a PlayStation épp kicsinálja a lemezes játékait, az Xboxnál a digitális kiadások mellett továbbra is számolhatnak a boltok polcaira kerülő játékokkal.
Hátba rúgták a videojátékboltját védő férfit, a támadók pedig még nevettek is rajta.
Nem pipálja le az iPhone 18 Pro Maxot az iPhone Duo akkumulátora.
Tim Sweeney, az Epic Games vezérigazgatója sokadszorra is az AI használata mellett érvelt, a játékosok pedig sokadszorra is középső ujjat mutattak neki.
A Bulkhead csapata jó szándékkal próbálta meg élvezetesebbé tenni a Wardogs korai fejlődését. Teljes katasztrófa lett belőle.
A Lucasfilm Games szerint jó Star Wars-ötletek nemcsak a legnagyobb kiadóktól érkezhetnek, ezért kisebb partnerek előtt is nyitva áll az ajtó.