Úgy tűnik, már készül a PUBG folytatása PC-re, konzolokra és mobilra is
Nagyon úgy tűnik, hogy a fejlesztők már dolgoznak a Playerunknown's Battlegrounds folytatásán, bár még nem jelentették ezt be.
Nagyon úgy tűnik, hogy a fejlesztők már dolgoznak a Playerunknown's Battlegrounds folytatásán, bár még nem jelentették ezt be.
Egy belső nézetű szerepjátékon dolgozik az inXile Entertainment.
Az idei február egyik legizgalmasabb megjelenésének kétségkívül az Outriders tűnt eddig, most azonban befutott egy szomorú hír.
A Back 4 Blood kapcsán a fejlesztők nem csinálnak titkot abból, hogy egy szolgáltatásként kezelt játék megalkotása a céljuk.
A kapcsolódó védjegyet még korábban meghosszabbították, az Acquire pedig még nem mondott le a lopakodós széria feltámasztásáról.
A konzolgyártóval eddig is szoros kapcsolatot ápoló Next Level Games teljes egészében a Nintendo tulajdonába kerül.
A Bayonetta 3 kapcsán nem lehetett semmit hallani a játék bejelentése óta, a fejlesztés azonban remekül halad az illetékesek szerint.
Jelenleg a Koei Tecmo európai és amerikai weboldala sem elérhető, miután több mint 65 ezer felhasználó adatai kerültek illetéktelen kézbe.
A PC Guru szerkesztőinek és olvasóinak kedvencei után itt az idő, hogy megnézzük, a kritikusok szerint mik voltak 2020 legjobb játékai.
A PC Guru szerkesztőségének kedvencei után itt az idő, hogy megnézzük, szerintetek mik voltak a legjobb 2020-as játékok.
Szerkesztőségünk minden tagja megmutatta már, hogy mik voltak az idei kedvencei, most pedig nézzük, hogy mely játékok voltak a magazin legmagasabb százalékot kapó címei.
A Dying Light 2 háza táján elég nagy csend uralkodik mostanában, a Techland legfrissebb ígérete szerint ez azonban jövőre változni fog.
Találgatások kaptak szárnyra a Gotham Knights egy lehetséges főgonosza kapcsán, miután a hivatalos Twitter-oldalon megjelent egy beszédesnek tűnő kép.
Azt, hogy készül a Final Fantasy 16, egy ideje már tudni, a játék producere pedig azt is elárulta, a többi részlettel mikor jelentkeznek.
PC és PS4 után idén karácsonykor Nintendo Switch-re is megérkezett a John Woo stílusú akciójáték, a The Hong Kong Massacre.
A The Callisto Protocol bejelentés kapcsán felidéztük, milyen út vezetett a Dead Space elkészítésétől a PUBG világában játszódó horrorig.
Megint eltelt egy év, és megint ki kell mazsolázni azokat a játékokkal kapcsolatos emlékfoszlányokat, amelyek a szokásosnál is több boldogsághormont tartalmaztak. Íme…
A Crysis Remastered az eredeti verzióhoz képest kicsit megcsappant tartalommal érkezett, ez azonban most megváltozott, legalábbis PC-n.
PC-re és Xboxra is megjelenik a jetpackkel felszerelt ősember kalandja, a Jet Kave Adventure.
A Cyberpunk 2077 fejlesztői folyamatosan dolgoznak a játék kikalapálásán, most például a PC-s verzió súlyos hibáját oldották meg.
A Halo Infinite fejlesztői elég sűrűn cáfolnak meg pletykákat, most épp az előző generáció kihagyásával kapcsolatban szólaltak meg.
A Blizzard bejelentette, hogy egészen január 4-ig ingyenesen játszható a hero shooter PC platformon.
Rengeteg új tartalommal és új funkciókkal bővült a játék az első körben PC-n elérhető 1.5-ös verzióval.
A Slightly Mad Studios vezérigazgatója nemrég a Project CARS 4 kapcsán tweetelt, méghozzá elég komoly kijelentéseket téve.