Közeleg a BlizzConline, ahol ismét láthatjuk majd a Blizzard készülő játékait
További részletekre derült fény az online esemény kapcsán.
További részletekre derült fény az online esemény kapcsán.
Komoly változások a játékstreamelős szolgáltatás kapcsán.
A Capcom megnyitotta a Resident Evil Portalt, ami egy weboldalon foglal össze mindent, amit a népszerű horror szériáról tudni kell.
A Biomutant kapcsán elég hallgatagnak bizonyultak a fejlesztők, mégpedig azért, hogy teljes mértékben a játékra koncentrálhassanak.
Eddig kizárólag Apple Arcade-re és Switch-re volt elérhető.
Az Evil Genius 2 kapcsán eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor jelenik majd meg, most azonban a Rebellion elárulta ezt is.
A japán kiadó közzétette negyedéves üzleti jelentését, melyből kiderül, hogy eddig ez a legsikeresebb évük.
Holnap PC-re is debütál a Yakuza Remastered Collection, ennek örömére pedig a SEGA közzétette az elég visszafogott gépigényt.
A Capcom egyik legsikeresebb sorozata volt, mégis nyom és indíték nélkül tűnt el majdnem másfél évtizedig.
Fény derült néhány új részletre a Project 007 kapcsán.
Még tovább javul a játék konzolokon és PC-n.
Az SSD-k egy ideje már elég nagy népszerűségnek örvendenek a PC tulajok között, a Samsung kínálata pedig tovább bővült ezen a téren.
A Capcom a Resident Evil 2 és 3 után elkészítené a negyedik rész remake-jét is, de a bennfentesek szerint a munkálatok csúszni fognak.
Az Acert elsősorban gamer perifériai kapcsán ismerjük, pedig a gyártó kifejezetten oktatásra szánt gépekkel is elő szokott állni.
Lea Leonowicz művész adott közre olyan koncepciós rajzokat, amik Johnny Silverhandet ábrázolják azelőtt, hogy leigazolták a szerepre Keanu Reevest.
Állítólag a Capcom felfrissíti a Resident Evil 7-et PS5-re és Xbox Series X/S-re, a Resident Evil Village pedig lehet, hogy VR-támogatást is kap.
Új patch-et adott ki a Gearbox a Borderlands 3-hoz, amivel a PC-s változatból eltávolították a Denuvo másolásvédelmet.
Friss tudnivalók az idén érkező nyomozós kalandjáték kapcsán.
Maga mögött hagyja az eddigi játékok koncepcióját a Playdead.
Annak idején SNES érában nem egy remek Star Wars játék jelent meg, amiket mostantól PC-n is kipróbálhatunk majd, ha minden igaz.
A Monster Hunter Rise előrendelései és a Resident Evil 3 hosszú távú eladásai miatt változtattak az előrejelzésen.
Lehet, hogy a Subnautica: Below Zero PC után PS5-re és Xbox Series X/S-re is ellátogat, legalábbis egy korhatár besorolás szerint.
Melyek azok az íratlan szabályok és általános javaslatok, amelyekkel nem árt tisztában lenni az autógumik méretválasztásával kapcsolatban? Mi minden számíthat annak érdekében, hogy sikerüljön optimális döntést hozni?
A mai napon megjelenik a Hitman 3, ezen alkalomból pedig visszatekintettünk egy kicsit a PC Guru korábbi Hitman-tesztjeire.