Valheim – A Panic Button szívesen elkészítené Nintendo Switch-re a játékot
A Valheim jelenleg csak PC-n hódít, azonban a remek Switch portjairól híres Panic Button szívesen átültetné a Nintendo konzoljára.
A Valheim jelenleg csak PC-n hódít, azonban a remek Switch portjairól híres Panic Button szívesen átültetné a Nintendo konzoljára.
Tudnivalók a jövő héten érkező update kapcsán.
A Microsoft még múlt évben jelentette be, hogy felvásárolja a Bethesdát, ennek a folyamatnak pedig ma lett vége hivatalosan is.
Múlt héten még ünnepelte az első ázsiai Golden Globe-díjas rendezőt a kínai állami média, azóta viszont nagyot fordult a világ.
A Capcom bejelentette, hogy érkezik a játék demójának frissített változata, így ismét belekóstolhatunk az új részbe.
Új trailer és friss tudnivalók a Wings of Ruin kapcsán.
Könnyen megeshet, hogy a PS4 négy nagyágyúja is ellátogat PC-re, sőt technikailag hat játékról van szó.
Ha PC-játék, akkor egér és billentyűzet, legalábbis ez volt az általános sokáig, de a gamepadok egyre inkább teret nyernek.
Újabb morzsák érkeztek a Zack Snyder: Az Igazság Ligája történetével kapcsolatban. A rendező fejezetekre osztotta filmjét.
A Jagged Alliance ugyan mostanra már kifutott, de a kiadó jóvoltából volt szerencsénk rátenni a mancsunkat a játékra, amit az azonos című PC-s klasszikus ihletett.
Még márciusban debütál PC-re és régebbi konzolokra a Kaze and the Wild Masks, ami most egy vadonatúj előzetest is kapott.
Komoly kiegészítőt kap hamarosan az Elite Dangerous, az Odyssey ugyanis lehetővé teszi, hogy a bolygók felszínére lépjünk.
Az AMD közzétett egy rövid videót a raytracing támogatás kapcsán.
A Zyngát eddig mobilos fronton ismerhettük, a Torchlight 3 fejlesztőinek felvásárlásával viszont a PC piacra is szeretnének berobbanni.
Az utóbbi időben kaptunk pár új videót a Resident Evil Village kapcsán, azonban a fejlesztők szerint az igazán ijesztő részeket még nem láttuk.
Friss infómorzsa a 2022-re csúsztatott játék kapcsán.
A Ubisoft a Roller Champions képében egy új kompetitív multis játékkal próbál betörni a piacra, de a koncepción van még mit finomítani.
Az Aliens: Fireteam kapcsán megszólalt a fejlesztők vezetője, aki igyekezett leszögezni, hogy ez szigorúan kooperatív élmény lesz.
A Forever Entertainment csapata több felújítást is fejleszteni fog a kiadó számára egy meg nem nevezett franchise kapcsán.
Úgy tűnik, hogy a fejlesztők dobják az előző generációs platformokat, és kizárólag az új konzolokra fejlesztenek.
A legfontosabb tudnivalók a Huawei laptopja kapcsán.
A Bloomberg a Stadia bukásának okairól cikkezett.
A játék producere megerősítette, hogy a Switch-verzió után 2022-ben PC-re is meg fog jelenni a Monster Hunter Rise.
Nemrég befutott pár új felvétel a Halo Infinite PC-s verziójáról, melyeken jól látszik, hogy változott a grafika a tavalyi bemutatóhoz képest.