Black Myth: Wu Kong – Iszonyúan látványos akció-RPG-t villantott egy kínai fejlesztőcsapat
A Nyugati utazást dolgozza fel a Game Science játéka.
A Nyugati utazást dolgozza fel a Game Science játéka.
A roguelite műfaj egyik úttörője folytatja a 2013-ban maga mögött hagyott örökséget – pont úgy, ahogy nekünk is kell magában a játékban.
Ami első pillantásra egy újabb rossz hírnek tűnik, az valójában nem más, mint egy gonosz átverés.
A játék valódi leleplezése egy hét múlva várható.
A Red Dead Redemption 2 májusban került be a Game Pass kínálatába, azonban nagyon úgy néz ki, hogy szeptemberben már távozik is.
A Mafia: Definitive Edition egy Classic néven futó nehézségi fokozattal érkezik, ami nagyjából visszaadja az eredeti játék kihívásait.
Egy digitális áruház kínálatában nemrég feltűnt a Prince of Persia Remake, a szivárgást pedig ezek után egy bennfentes is megerősítette.
A Paradox Interactive nemrég bejelentette, hogy a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 vezető fejlesztői közül kettőtől megváltak.
A Microsoft nemrég közzétett egy rövid kis videót, melyben a fejlesztők azt mutatják be, milyen lesz az Xbox Series X menürendszere.
A Baldur’s Gate 3 szeptember legvégén lesz elérhető korai hozzáférésben, most pedig az is kiderült, milyen gép kell majd a futtatásához.
Nemrég befutott a Horizon Zero Dawn PC-s verziójának második javítása is, mely elsősorban a különféle összeomlásokra fókuszál.
Jason Bateman állítása szerint az utolsó, befejező évad munkálatai idén ősz végén kezdődnek.
Egy idő előtt élesedett videónak köszönhetően lehet, hogy kiderült a Crysis Remastered megjelenési dátuma, mely kellemesen közeli.
Mégsem készül el idén a játék kibővített változata.
A német kiadó komoly bejelentéseket tervez a következő hétre.
A kiadó nagyobb hangsúlyt tervez helyezni a Steamre.
Két év múlva teljesen megszűnnek az Oculus felhasználók, de már idén is kelleni fog a Facebook az új vásárlóknak.
A felek bejelentették a következő lépéseket, melyeket a marketing területén terveznek véghez vinni.
Felbukkant egy összehasonlítás, mely az Xbox Series X és a még nem bejelentett Xbox Series S hardverét teszi egymás mellé.
Az első videók és képek alapján mezei ARPG-nek tűnt az Afterburner Studios debütálása – mint kiderült, lényegesen több ennél.
A felturbózott verzió újdonságaira fókusz a friss videó.
Szemfüles játékosok ráleltek egy nem éppen örömteli változásra.
Bejelentették a játék Switch-verzióját is.
Már elérhető a Jotun és a Sundered fejlesztőinek építkezős-menedzselős-felfedezős kalandjátéka.