Assassin's Creed: Revelations Ultimate Bundle
A GameStop oldalán feltűnt az Assassin's Creed: Revelations eddigi legdrágább és legtöbb finomságot tartalmazó kiadása, az Ultimate Bundle.
A GameStop oldalán feltűnt az Assassin's Creed: Revelations eddigi legdrágább és legtöbb finomságot tartalmazó kiadása, az Ultimate Bundle.
A Portal kitalálója, Kim Swift, miután otthagyta a Valve-ot, az Airtight Gameshez igazolt, ahol egy csapat irányítójaként új játékot készíthetett, most pedig másfél évvel a projekt megkezdése után elénk is tárta új üdvöskéjét, a Quantum Conundrumot.
Ugyan túl nagy titok eddig sem volt az, hogy készül a bő két éve megjelent, és igencsak szép sikereket elért logikai-ügyességi-fizikai platformjáték folytatása, a ma kézhez kapott sajtóanyag (és a kiadó promóoldala) után immár hivatalosan is örülhetünk a dolognak.
Ne csak a kötelezőt olvasd! Fizess elő most negyedévre a PC Guru magazinra, és biztosítsd a szórakozásod három hónapra előre! Minden előfizetési csomagunk mellé jár egy lokalizált, dobozos Fallout 3, sőt, az előfizetésed most bónusz könyvvel is rendelheted, ráadásul a meglévő előfizetőinknek extra kedvezményt is biztosítunk!
Két hete számoltam be az új Serious Sam-játék multijáról, amelyet a kiadó Devolver Digital meglehetősen sajátos, már-már gerillamarketingre hajazó körítéssel tett közzé. Nos úgy tűnik, a cég ezt az irányvonalat jelölte ki a játék reklámozásának -- most épp egy indie-játékról tettek közzé pár vaskos anyagot.
Hivatalos trailerrel gazdagodott az eddig csak prezentációkon és képeken mutogatott Aliens: Colonial Marines. Az Alien univerzumban játszódó FPS-t a Gearbox fejleszti, megjelenésére jövő tavasszal számítunk.
A PC Guru Online-on számtalan alkalommal közöltünk hírt arról, hogy az ipar valamely fontos vagy kevésbé fontos szereplője szerint haldoklik a játékipar PC-s vonala, hogy aztán pár hét múlva ennek ellenkezőjét közöljük. Az elvileg a platform támogatása céljából alakult PC Gaming Alliance például közel egy éve tett közzé egy kimutatást a cáfolatról, bár a szövetség ezen túlmenően azért olyan nagy csodát eddig nem tett a fennállása óta eltelt három és fél évben. Lehet, hogy ezt az egy helyben topogást unta meg a minőségi hardvereiről ismert Razer...
Egy frissen szárnyra kélt pletyka szerint a Microsoft az idei Fable: The Journey után visszakanyarodik a klasszikus sorozathoz, és két év múlva kiadja a Fable IV-et, sőt, Duke Nukem is visszatér! Hivatalos reakciók persze nincsenek még...
A From Dust alighogy megjelent PC-re, rögtön botrányt okozott: az irányítást elbaltázták, a gépigény magas lett, a legrosszabb viszont a DRM védelem, ami miatt folyton be kell jelentkezgetni egy internetes profilba, hogy játszhasson az ember. Nos, a Ubisoft beadta derekát, törli az idegesítő mechanizmust.
Steven Spielberg új animációs filmje év végén kerül a mozikba, s természetesen jön mellé egy kötelező átirat, ami a látottak alapján nem is tűnik rossznak -- pedig ha van olyasmi, ami kiveri a biztosítékot az átlag gamernél, akkor az a rossz filmes játék...
A Resistance sorozat már ez első rész óta a Playstation 3 platform kiemelt címe. A kezdőkínálat egyik legsikeresebb darabja volt, amely a 2008-ban kiadott második epizóddal -- majd az azt követő PSP-s mellékszállal -- együtt egy különálló univerzummá nőtte ki magát. Erről az igencsak érdekes világról (amely az emberek és a chimera nevű faj háborúját mutatja be) bővebben is fogunk írni, amint eljut hozzánk a Resistance 3 végleges változata, addig viszont nézzük, hogy a multiplayer részt tekintve mire számíthatunk!
Bár nem hittük volna, kiszivárgott egy játékmenet-videó a Ubisoft ezer éve késő túlélőjátékából, az I Am Alive-ból. Emellett bemutatkozott a Codemasters F1 2011-e, futás közben lett lekamerázva a Silent Hill: Downpour, Ryu kaszabolt egy kicsit a Ninja Gaiden 3-ban, és napjaink háborúit vívták a legújabb Battlefield 3 és Ghost Recon: Future Soldier gameplayekben...
A GamesCom idén is remek játékokat hozott magával, melyekből sok-sok trailer és felvétel látott napvilágot internetszerte. Íme egy kisebb összeállítás a teljesség igénye nélkül.
Nem kötelezi el magát a Hitman rajongók akarata iránt az IO Interactive. A srácok népszerűbbé szeretnék tenni a sorozatot, így az Absolution megosztja majd a játékosokat, szerintük viszont erre szükség van.
Kiszivárgott egy 10 perc hosszúságú videó az Assassin's Creed: Revelationsből. A Ubisoft folyamatosan vadássza a felvételt, így addig nézzétek meg, amíg lehet. Annyit mondok, nagyon megéri...
A Ubisoft úgy döntött, hogy a Driver: San Francisco PC-s verziójához mégsem kell majd folyamatos internetkapcsolat.
Markus "Notch" Persson békés úton, a bíróságon kívül szeretné elintézni a Scrolls névvel kapcsolatos ügyet -- kihívta egy Quake 3 meccsre a Bethesdát!
A From Software akció-szerepjátéka új trailert kapott a GamesComra, sőt, több kamerás felvétel is kiszivárgott a Demon's Souls nem hivatalos folytatásáról. Ezek alapján szép lesz, jó lesz, durva lesz. Megjelenés konzolokon, még ebben az évben.
Teljes gőzzel megy a The International nevű DotA2 bajnokság, s már van is pár játékmenet-videónk az eddig lezajlott meccsekről.
A Forza Motorsport 4 legújabb fejlesztői videójából kiderült, hogy a legendás Hockenheimring is benne lesz a játékban.
A Nintendo még karácsony előtt piacra fog dobni egy új Wii-t. A gép valamelyest kisebb lesz, és nem támogatja a GameCube-játékokat.
Már egy ideje tudunk a Silent Hill HD Collectionről, de eddig a Konami hajthatatlan volt, és kizárólag PS3-ra jelentette be a csomagot. Nos, úgy tűnik, megtört a jég, mert a GamesComon kiderült, hogy a várva várt horrorcsomag Xbox 360-on is elérhető lesz, s még csak várni sem kell rá.
Egy kicsit tovább tartott, mint gondoltuk, de a végén csak összejött minden: jövő hétfőtől kapható a PC Guru aktuális száma, amiben igyekeztünk kárpótolni titeket minden kavarásért, ami az előző pár hónapban volt a lap körül. Hogy sikerült-e? Vedd meg és döntsd el te magad!
Nemsokára elindul a DotA 2 bétatesztje, melyre szabadon lehet jelentkezni a játék hivatalos oldalán. A DotA 2 még 2011-ben meg fog jelenni, ha minden jól megy.