Gondok a Hellblade körül?
Egy, mostanra már törölt blogbejegyzés szerint a Ninja Theory előröl kezdte a Hellblade fejlesztését. A stúdió cáfol.
Egy, mostanra már törölt blogbejegyzés szerint a Ninja Theory előröl kezdte a Hellblade fejlesztését. A stúdió cáfol.
A SOMA új videójában a rémisztő ellenfelekkel ismerkedhetünk meg. Már csak két hét a megjelenésig.
A héten jelent meg az Avalanche Studios akciójátéka, a Mad Max, ennek kapcsán pedig összeállítottuk a legjobb nyitott világgal rendelkező programok listáját.
Megérkezett a felújított Master of Orion második fejlesztői naplója. A csapat visszaemlékszik az eredeti játékra.
A FIFA 16-ból hiányzik néhány olyan játékelem, amelyek PC-n, PS4-en és Xbox One-on megtalálhatóak.
A Windows 10 folytatja a hódító útját, ugyanis lassan 100 millió eszközön lesz jelen. Novemberben jön egy nagyobb frissítés.
Már csak egy hetet kell várni arra, hogy megjelenjen a Shovel Knight első kiegészítője, a Plague of Shadows.
Tetőtől talpig megújult a Dota 2! Megérkezett a Reborn frissítés, ami új grafikusmotort, kezelőfelületet és opciókat hozott.
Az Apple bemutatta az Apple TV legújabb változatát, amivel már játszani is lehet. Többek között a Guitar Hero Live-val.
Adrian Askarieh már régen megvásárolta a Just Cause filmjogait, és most nyilatkozott a terveiről.
A Microsoft elmondása szerint azonban nem tradicionális multiplayer szekcióról van szó.
A holnap érkező The Gage Chivalry Pack DLC telepítését követően baltával, dárdával, számszeríjjal felszerelkezve rabolhatunk bankot.
A Hatred már a bejelentésekor botrányt kavart, a fejlesztő a negatív kritikák ellenére bővíti a játékot.
A Martin O'Donnell kontra Bunge bírósági hercehurca során nyilvánosságra hozott periratokból kiderült, hogy szédítő pénzmennyiséget termelt a shooter.
Sosem gondoltuk volna, hogy van valamiféle háttértörténete az autós-focis játéknak, a Rocket League-nek, de ezek szerint van. Sajnos titok fog maradni.
A Game Informer előzeteséből megtudtunk pár új részletet a Dark Souls 3 változásairól és a visszatérő elemeiről.
A PS Store áruházában ezen a héten a Tearaway Unfolded, a Hyper Void, a FIFA 16 demó és további újdonságok várnak rátok.
A legújabb videotesztünkben Chris és wilson 20 percen át beszél nektek a Metal Gear Solid 5: The Phantom Painről.
Az AMD nemzetközi technológia-marketing felelőse, Robert Hallock azt mondta, hogy idén és jövőre a DX12-es játékok fejlesztői az AMD-t fogják választani.
A DICE bemutatta a Star Wars Battlefront új játékmódját. A béta során is kipróbálható Drop Zone egy King of the Hill variáns.
Megjelentek az első összehasonlító videók, melyek bemutatják Peter Dinklage és Nolan North teljesítményét a Destinyben.
A Sega és a Creative Assembly bejelentette, hogy ingyenes és fizetős kiegészítő is érkezik hamarosan a stratégiai játékhoz.
Végre megtudtuk, hogy pontosan hogyan működik a Star Wars 7 bájos labdarobotja, BB-8. Ehhez csak fel kellett darabolni a testét.
Súlyos problémára akadtak a felhasználók az amúgy kifogástalanul működő programban, mely ráadásul minden platformon megkeresheti életünket.