A napokban megjelent egy blogbejegyzés a Hellblade hivatalos oldalán, amiből megtudtuk, hogy a korábban bemutatott demót, amiben a játék legfontosabb elemeit tárták a közönség elé, a stúdió nyugdíjazta, a fejlesztést pedig előröl kezdték. A bejegyzés már nem található meg, az aggodalmak azonban megmaradtak, a nagy kérdés pedig az, hogy vajon jövőre, a tervezett időpontban meg fog-e jelenni a mentális betegségeket boncolgató játék -- már ha egyáltalán elkészül.

A Ninja Theory szóvivője a GameSpotnak nyilatkozva elmondta: „Az hogy nyugdíjaztuk a demót, és elkezdtük a produkciót, jó hír. Nem kezdtük előröl a munkálatokat, minden megy a tervek szerint.” Hozzátette továbbá, hogy 2016-ot célozták meg premierként, a csapat pedig Twitteren leszögezte, hogy nem kísérleteznek többet koncepciókkal, már van egy szilárd alapjuk, szóval nem kell aggódni.

Mindezek ellenére azonban nem véletlenül megmaradtak a sötét fellegek, hiszen, ha minden a tervek szerint halad előre, és nem kezdik újra a munkálatokat, akkor miért írták ennek ellenkezőjét, és ha csak tévedésről van szó, akkor miért törölték az egész bejegyzést, ahelyett, hogy javították volna? Gyanús a dolog, de sajnos csak idővel fog kiderülni, hogy valóban van-e gond a játék körül, vagy csak rossz kommunikációnak voltunk tanúi.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!