Skandináv krimi Magyarországon
A skandináv gyökerű horrorisztikus krimik Magyarországot is elérték. A Valan című film első közzétett jelenetében meg is nézhetitek, hogyan.
A skandináv gyökerű horrorisztikus krimik Magyarországot is elérték. A Valan című film első közzétett jelenetében meg is nézhetitek, hogyan.
Az NCSoft nem olyan rég közölte, hogy bezárja a Wildstar szervereit, most a véghez közeledve a fejlesztő fesztivált szervez, meglepetésekkel.
Két hét van hátra a Call of Duty 4: Black Ops 4 megjelenéséig, az Activision és a Treyarch pedig egy hagyományos művészeti ágban bővíti az univerzumot.
A tavalyi kis költségvetésű mozi sikerére való tekintettel már készül a Boldog halálnapot! az elsőnél is több borzongatást ígérő folytatása.
A japán vállalat megszállottan őrzi szellemi termékeihez fűződő jogait. Most egy kisebb japán cégnek kell fizetnie, mert az Mario Kartozott, szó szerint.
A Capcom képeken mutatja meg, mekkora a különbség az eredeti 1998-as Resident Evil 2 és a 2019-ben érkező remake között.
A Telltale Games kifelé azt a látszatot keltette, hogy minden rendben van náluk, de valójában évek óta komoly gondokkal küzdöttek.
Vérfagyasztóan erősre sikeredett az év egyik legnagyobb dobásának ígérkező svéd romantikus horror, a Határeset előzetese.
A Thronebreaker: The Witcher Tales már előrendelhető, kaptunk is egy rövidke kedvcsinálót, melyben Geralt is feltűnik egy pillanatra.
Szeptember 13-án rajtolt a Dying Light: Bad Blood, de a játék nem teljesít túl jól: az eredetivel többen játszanak, mint vele.
Az American Truck Simulator egy újabb állama kapja meg az őt megillető figyelmet, most Oregon végtelen útjait róhatjuk.
A legendás angol színésznő megvédte Kevin Spacey-t és a filmtörténet újraírásáról is kifejtette véleményét.
A Creative Assembly bejelentette, pontosan mikor jön a Total War: Three Kingdoms, de egy DLC-t és a speciális kiadásokat is leleplezték
Kirívóan látványos előzetest kapott az X-Men széria új epizódja. A címszereplőre koncentráló történetről több részlet is napvilágra került.
Bemutatkozott a Fallout 76 intrója, mely azon kívül, hogy nagyon hangulatos, egyben azt is elárulja, mikor kezdődik a játék bétája.
A Fallout 76-ot csak azok között lehet majd játszani, akiknek ugyanolyan platformjuk van, PC és konzol között itt nem lesz háború.
A magyar fejlesztésű Cattle Call: Hollywood Talent Managerben megtudhatod, milyen a tehetségkutatók élete.
Bár a történet egyelőre ismeretlen, az új és visszatérő karakterek alapján nem nehéz kitalálni, hogy miről is szólhat a film.
A Red Dead Redemption 2 PS4 Prós csomagjának hála kiszivárgott, mennyi helyet foglal majd a játék, és bizony három számjegyű az összeg.
A The Crew 2 megkapja első komolyabb tartalmi frissítését, egyúttal a hétvége erejéig ingyenesen kipróbálható lesz.
Hosszas huzavona után elérkezett a Playstation 4-re is a keresztplatform játék lehetősége, egyelőre még csak a Fortnite képében.
Egyelőre bemutatóidőpont nélkül teng az új Star Trek sorozat, de Sir Patrick Stewart mellett már más is bejelentkezett a főszerepre.
Napjaink legnépszerűbb zsánere az id klasszikus FPS-ét sem kerülhette el, így hamarosan érkezik a hiánypótló Doom 2 battle royale mód!
Egyre több részlet derül ki a jövő héten érkező Venom sztorijáról és karaktereiről. Új jelenet és trailer is érkezett.