Star Wars: Battlefront 2 - frissült 12 év után
Miközben a 2017-es Battlefront 2 Utolsó Jedik tartalommal frissült, a 2005-ös klasszikus epizód is kapott egy kisebb update-et.
Miközben a 2017-es Battlefront 2 Utolsó Jedik tartalommal frissült, a 2005-ös klasszikus epizód is kapott egy kisebb update-et.
A poklot sokan, sokféleképp megjártuk már – ki a való életben (persze átvitt értelemben), ki pedig a monitor előtt, egy videojátékos szereplőt irányítva. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy olyan vicces és őrült pokoltúrát még nem sokan pipáltatok, mint amilyet a SEUM kínál.
Hat napja elkezdődött 2018, így a Sony mérleget vont, és közölte, hogy mely játékokra voltak a legtöbben vevők 2017-ben.
Most már csak az nem próbálhatja ki a Monster Hunter: World című játékot, aki nem akarja. Jön a harmadik béta, két hét múlva.
Egy japán weboldalon tűnt fel a játék, amiről a Criterion még 2016-ban is azt közölte, hogy nem készül.
A Trickjump Games adta ki a Battle Royale Trainer című programot, amiben kitanulhatjuk a Battle Royale jellegű játékok minden csínját-bínját.
A Mad Catz a kontrollereiről, egereiről és headseteiről vált híressé, de tavaly csődbe ment. Idén viszont visszatér!
A The Elder Scrolls Online egy újabb kiegésítővel bővül, de lesznek ingyenes tartalmak is, jelentette be a Zenimax Online Studios.
A Riot Games úgy döntött, feloldja a bant a hírhedt streamert, Tyler1-ről, hátha a kétéves tiltás kicsit lehűtötte őt.
Hála a modderek munkájának, már a Blake Jorgensen nyilatkozatában szereplő rózsaszín Darth Vader is része a Star Wars Battlefront 2-nek.
Még meg sem jelent a God of War új epizódja, mely az északi népek mitológiáját veszi alapul, a játék direktora már a jövőről elmélkedik.
Minden jel arra mutat, hogy a No Man's Sky soron következő frissítése hamarosan révbe érhet, már csak az a kérdés, mikor.
Az Egyesült Államokban szimulációs programmal készítenék fel a tanárokat az egyre szaporodó iskolai lövöldözésekre.
Új trailert kapott a Total War: Thrones of Britannia, melyben Nagy Alfréd bemutatja, hogy kell bánni a területünkre támadó vikingekkel.
A Hi-Rez Studio be akar törni a battle royale piacra, így népszerű játékuk hamarosan kap egy ilyen módot Paladins: Battlegrounds néven.
Steve Butts éveken át volt az amerikai IGN főszerkesztője, de most kötelességszegés miatt kirúgták állásából.
Úgy éreztük fontos, hogy még egyszer visszatekintsünk a 2017-es évre, mert nem csak a nagyok, hanem a kicsik is számítanak!
Játékmenet trailert kapott az AQP City című nyílt világú akciójáték, amelyet egyetlen ember próbál elkészíteni.
A Blizzard sok mindent tervez idén az Overwatch-csal, egyebek mellett lesznek új kisfilmek, képregények, de a kínai újévet ünnepelendő event is visszatér.
Na, nem hivatalos remasterről, hanem egy modról van szó a Fallout 4 mellé. Még sok munka van hátra, de kis látnivaló így is akad.
A Rocket League mögött álló Psyhonix Twitteren jelezte, hogy igen népszerű játéka több mint 40 millió regisztrált felhasználóval bír.
Trailert kapott a Slender Man film, mely a 2012-ben megjelent, ingyenes horrorjáték ikonikus főgonoszát helyezi a középpontba.
Egyebek mellett erről is szól a legújabb pletyka, mely a Microsoft házon belüli játékainak listáját tartalmazza, legalábbis állítólag.
Ma este véget ér a Steam téli vására, az idei díjakra közben pedig befutottak a szavazatok, lássuk az egyes kategóriák nyerteseit!