Kickstarteren a The Banner Saga 3
A Stoic Entertainment ma bejelentette, hogy élesedett a The Banner Saga trilógia záró fejezetének közösségi támogatása.
A Stoic Entertainment ma bejelentette, hogy élesedett a The Banner Saga trilógia záró fejezetének közösségi támogatása.
Chocho és Böjti nem mást bont ki a szemünk láttára, mint a Resident Evil 7: Biohazard Collector's Editiont.
Megérkezett a Resident Evil 7, de most tegyük félre egy kicsit, és nézzünk át a másik nagy horror sorozatra, az évek óta parkoló pályán álló Silent Hillre.
Végre mozgásban is láthatjuk a Switch multitouch érintőképernyőjét, amit eddig a Nintendo gondosan rejtegetett.
A Tűzgyűrű és A faun labirintusa rendezője csak egy karaktert fog alakítani Kodzsima játékában, a Death Strandingben.
Lecsapódott az első csapó az Alicia Vikander főszereplésével készülő Tomb Raider reboot forgatásán.
A PC Guru egykori munkatársa, Hancu e-könyvet faragott A világ legbefolyásosabb emberei című rovatból, amit ingyen tett hozzáférhetővé.
A Criminal Past című, februárban érkező DLC Adam Jensen arizonai börtönéletének kalandjait meséli majd el.
A Kakas éve esemény az Overwatch-ban elvileg a mai napon kezdődik, de mégsem tudunk róla semmi konkrétat. Legalábbis nem hivatalos forrásból.
Az első napi frissítések mostanában már szükségszerűek egy játéknál, de a Resident Evil 7 ezt sem viszi túlzásba.
A Resident Evil 7 az év első nagyobb AAA játéka, és bár voltak aggályok a megjelenés előtt, a végtermék a kritikák alapján nem fog csalódást okozni.
A Rainbow Six Siege egy második szezonbérletet is kapott – most abból az első DLC pályája, a Coastline a teaser főszereplője.
Donald Trump alighogy az Egyesült Államok elnöke lett, máris egy olyan tarifa bevezetésén dolgozik, amit megszenvedhet az amerikai játékipar.
A Horizon: Zero Dawn nyújtotta maximális élményért csupán egyszer kell fizetnünk, mivel semmilyen formában nem lesz mikrotranzakció a játékban.
Az EA/Origin Access előfizetői tíz órát játszhatnak az új epizóddal, ráadásul több nappal a megjelenése előtt. Ekkortól lesz elérhető a próba.
Chocho és Böjti kibontják a Fate/EXTELLA: The Umbral Star mindenféle földi jóval megtöltött különleges kiadását.
A Tekken 7 mindhárom fő platformra megjelenik, a megjelenés dátuma mellé egy történetet felvezető kedvcsinálót is kaptunk.
A Lucasfilm közzétette a Star Wars VIII hivatalos címét, ami az eddigi részek címei közül talán a legkonkrétabb.
A Dark Souls 3 második, egyben utolsó DLC-je, a The Ringed City megjelenéséig még bő két hónap van hátra, de előzetest már kaptunk.
Telt idomok, falatnyi ruhák, és egy vérre éhes szörny – nagyjából erről szól a Blody Boobs. Meg a túlélésről. Talán. De nem biztos.
Szerte a világon számos játékos arról számolt be, hogy magyarázat nélkül feltűnt a Battle.net fiókjukban a Starcraft 2 első epizódja.
Megérkezett az eheti Chart-Track eladási lista is – és a GTA 5 a múlt heti trónbitorlása után tartja a helyét.
Holnap, avagy január 24-én jelenik meg végre a közkedvelt sorozat legújabb része, ami ezúttal talán megreformálja a túlélőhorrorok zsánerét.
A Microsoft közzétette a februárban érkező Halo Wars 2 gépigényét. Jó hír: a gépeink nem fognak megizzadni alatta.