Film készül a Firewatch-ból
A The Hollywood Reporter értesülései szerint egy stúdió már dolgozik a Firewatch filmváltozatán. Henry a nagyvászonra sétál.
A The Hollywood Reporter értesülései szerint egy stúdió már dolgozik a Firewatch filmváltozatán. Henry a nagyvászonra sétál.
Kiderült, mikor merülhetünk el a Call of Duty: Infinite Warfare bétatesztjében, amihez az előrendelők férhetnek majd hozzá.
A norvég mitológiát keltette életre a gyönyörűen megrajzolt Jotun, hamarosan egy Lovecraft ihlette világba tehetünk egy kirándulást.
Eközben a Rocksteady a Batman: Arkham VR-rel búcsúzik attól az univerzumtól, amit részben a stúdió maga teremtett.
Mivel a Dishonored 2-ben magunk választhatjuk meg, hogyan játszunk, az első végigjátszás alatt kihagyhatunk fontos részleteket.
Annak ellenére, hogy a Sony ilyen-olyan okokra hivatkozva nem engedte a modokat megjelenni konzolján, alternatívát keresnek.
A DICE holnap végre lerántja a leplet a Battlefield 1 sokat rejtegetett kampányáról, de a türelmetlenek már most kapnak egy kis ízelítőt.
Csak holnap kellett volna kikerülnie a Hitman Episode 5 – Colorado trailerének, de a PlayStation EU-nál elszúrták a dolgot.
Két évvel ezelőtt állították le a Battlefield 2142 szervereit, ám most néhány rajongónak hála újra elmerülhetünk a jövő hadviselésében.
Ha rövid ideig is, de fellelhető egy N64 emulátor az Xbox Game Store-ban, aminek segedelmével játszhatunk a régi klasszikusokkal.
A brit eladási listákon továbbra is a BioShock: The Collection foglalja el az első helyet, amit szorosan követ a Pro Evolution Soccer 2017.
Az R-Handle egy prototípus gamepad, ami a készítője szerint tökéletesen helyettesíti az egeret és a billentyűzetet.
Az utóbbi időben egyre többször röppen fel a pletyka, hogy több nagy cég is érdeklődik a Twitter után, és ezek közül a legesélyesebb vásárló a Microsoft.
A Battlefield 1-nek legalább négy hőse lesz, akikkel egy felnőttes történetet lőhetünk végig – legalábbis a korhatár besorolás szerint.
Pete Hines arról beszélt egy interjúban, hogy nem várják azt, hogy a Dishonored 2 olyan jól fogyjon, mint a Fallout 4 vagy a Skyrim.
Na nem kell valami szörnyűségre gondolni, az áruházi felületen és egyéb kényelmi funkciók megjelenítésén alakítgatnak majd.
Az epizodikus megjelenésű Hitman első évadának ötödik epizódjáról árult el részleteket az IO Interactive, mellé videót is kaptunk.
A Forza Horizon széria első része rövid időn belül eltűnik a boltok kínálatából, így a Forza rajongóknak ajánlott gyorsan beszerezni azt.
A konzolos Minecraft hamarosan egy új letölthető tartalommal bővül, ami Kína gyönyörű vidékeire viszi az arra kíváncsi virtuális kalandorokat.
Hamarosan a PS4 tulajok is kipróbálhatják Lara Croft legújabb kalandját. A Rise of the Tomb Raider a 4K-t is támogatni fogja PS4 Pro-n.
San Francisco utcáin Marcus Holloway-nek renheteg dolga akad, többek között ezt mutatja be most kiadott Watch Dogs 2 trailer.
Sid Meier legújabb biroldalomépítő stratégiájának, a Civilization 6-nak a gépigényét közölte a 2K.
Ahogy az várható volt, a Destiny új kiegészítőjének főbb tartalmait is villámgyorsan kivégezték a profi játékosok.
A Frictional Games már nem csak a SOMA kritikai elismeréseire lehet büszke, hanem a magas költségek ellenére elért komoly anyagi sikerére is.