Öt éves Az Igazság Ligája, Zack Snyder is posztolt az évforduló kapcsán
A napokban lett öt éves a film mozikba küldött verziója, a rendező posztjában a lányára emlékezett, valamint megköszönte a rajongók támogatását.
A napokban lett öt éves a film mozikba küldött verziója, a rendező posztjában a lányára emlékezett, valamint megköszönte a rajongók támogatását.
Még nincs egy hónapja, hogy megjelent a WB Games Montréal játéka, de a Black Friday keretein belül máris rendkívül nagy kedvezménnyel szerezhetjük be.
Az Angry Demon Studio játéka azért némileg eltér az említett cicás kalandtól, de a helyszín és a bundás főszereplő miatt szinte elkerülhetetlen az összehasonlítás.
A fejlesztők hosszas vizsgálatok után végül úgy döntöttek, hogy nem raknak New Game Plus módot a játékba, az ugyanis nem szolgálna kellő mennyiségű újdonsággal.
Jó is az, amikor a játéktáblára nézve egyből kitűnik, hogy az embernek bőven van lehetősége az akcióra. És aztán ott van a bőség zavara.
Megérkezett az első előzetes a Dínó tesó rendezőjének új animációs filmjéhez, amelyben az elemek jól megférnek egymás mellett.
For Those Who Dare: Védd meg Sanctuary ostromlott világát a démoni hordáktól ezzel a limitált kiadású gamer okostelefonnal és a hozzáillő kiegészítőkkel!
Új lebonyolítással és új régiókkal lép a második évtizedébe az európai LoL e-sport.
A Volition kiadott egy nagy javítást a reboothoz The Bright Future címmel, amely végre orvosolja a játék több égbekiáltó hibáját.
A Striking Distance Studios egy hivatalos launch trailert adott ki a játékhoz a december 2-i megjelenés előtt.
A film forgatókönyvírója elmondta, hogy A Wall street farkasa eredeti négyórás verziójából több érdekes részt kivágtak végül.
A Sony újgenerációs konzolja rengeteg dologra képes, egy kis segítséggel pedig még többet hozhatsz ki belőle.
A megjelenés alkalmából két szerencsés egy igazán tartalmas rajongói szettel lehet gazdagabb.
Továbbra sem döntött Tarantino, hogy mi lesz utolsó rendezése. Új minisorozatát viszont már hivatalosan bejelentette.
Újabb kedvcsinálót kapott Zack Fair hamarosan lélegzetelállító formában visszatérő kalandja.
Az előzetes mellett az Owlcat Games bemutatta a Rogue Trader Collector's Edition tartalmát is.
Már Magyarországon is előrendelhető az LG Electronics (LG) új, kifejezetten gamereknek fejlesztett televíziója, az LG OLED Flex.
Jason Blum, a Blumhouse Productions vezérigazgatója és James Wan filmrendező közös cégben dolgoznak tovább.
A születésnapos gyakran ajánl filmeket olvasóinak. Nemrég kedvenc kilencvenes években készült produkcióiról beszélt.
Új hét, tehát új ingyen játékok az Epic Games Store-ban – az egyiknek ráadásul kifejezetten nagy rajongói tábora is van.
A koncepció papíron kellőképpen elborultnak hangzik, az új előzetes alapján pedig valóban nem a normalitás talaján mozog a játék.
Artur Laczkowski az Unreal Engine 5 segítségével fogja életre kelteni vízióját, melynek egyelőre még címe sincs, egy rövid kedvcsináló viszont érkezett hozzá.
A reklámokkal megtámogatott konstrukció mellett más újdonságokat is bevezetett a szolgáltató.
A sorozat legutóbbi felvonása állítólag megfelelt az elvárásoknak, a stúdió azonban új céghez kerül.