Békéscsaba, CsabaPark, jön az OGEX!
A CsabaParkba látogat el az OGEX Békéscsabán!
A CsabaParkba látogat el az OGEX Békéscsabán!
A The Astronauts csapata szinte szentül hitt abban, hogy valami újat és frisset fog alkotni, a Witchfire pedig tényleg egy hardcore játékosoknak szánt ínyencségnek ígérkezik.
A pár héttel ezelőtti szivárgások után most maga Ed Boon lengette be a Sikoly-szériából ismert gyilkos érkezését – tette mindezt a maga eléggé kreatív módján.
Sam Lake egy interjú során elárulta, hogy egy rendkívül nagy projektről van szó, ami rengeteg munkát igényel.
Az Unreal Engine-t is fejlesztő cég az elmondások szerint jóval többet költ annál, mint amennyit keres, így a vezérigazgató szerint a leépítés volt az egyetlen lehetőség.
Ha a South Parknak és a Simpson családnak lehetett saját egész estés filmje, akkor Ricknek és Mortynak miért ne lehetne?
A Dave the Diver mögött álló fejlesztők most saját túlélőjátékot készítenek – csakhogy van az egészben egy csavar!
A Neowiz meghallotta a segélykiáltásokat, így az 1.2-es tapasz több olyan változtatást is hozott, melyek segítségével egyszerűbb lesz a haladás.
Megkapta első kedvcsinálóját a jövőre érkező Tomb Raider: The Legend of Lara Croft, amely a Crystal Dynamics és az Eidos-Montréal által jegyzett trilógia után veszi fel a fonalat.
A Life is Strange alkotói elhalasztották legújabb játékuk megjelenését, méghozzá több hónappal.
Michael Myers meghalt? És ha igen, akkor hanyadszorra? Túl sok a kérdés, de a horror-ikon akár a kisképernyőre is visszatérhet!
A FromSoftware egyik legkülönlegesebb játéka lenyűgöző eredményt ért el – és a mai napig hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet.
Martin Scorsese ismét beleállt a képregényfilmekbe, amik szerinte szép lassan megölik a mozi igazi varázsát.
Egy zsarolóvírusokra szakosodott csoport azzal fenyegetőzik, hogy hamarosan eladja a megszerzett adatokat.
A játékot eltávolították minden online áruház kínálatából, épp az EA Sports FC 24 indulása előtt.
A Gaming Heads azzal vádolja a céget, hogy a PlayStation-termékek készletét miattuk kell felszámolniuk.
Mi lesz, ha a mesterséges intelligencia öntudatra ébred és átveszi a hatalmat? Az evolúció új lépcsőfokán már a gépek állnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk, ha jegyet váltunk a Zsivány Egyes rendezőjének új sci-fi-jére.
Ha úgy döntesz, hogy hátat fordítasz az új szövetségeseidnek a DLC-ben, akkor ne reméld, hogy tárt karokkal várnak vissza.
Előállt egy csoport, akik azzal fenyegetőznek, hogy eladják az ellopott adatokat – a Sonynak sürgősen lépnie kell az ügyben.
Beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe (HUNESZ) a korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES), így egyesültek a hazai e-sport szervezetei.
Cal Kestis ismét visszatér, mivel az őt alakító Cameron Monaghan megerősítette, hogy készül a következő rész.
Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Starbreeze Studios bankrablós kooperatív lövöldéje, ám a szerverek miatt lényegében játszhatatlan a program, ami a steames értékeléseken is meglátszik.
Felfedték az Undying nevezetű zombis túlélőjáték megjelenési dátumát, és egy friss (és igen drámai) előzetest is kaptunk.
A héten még Szeged, Kecskemét, Szekszárd és Pécs vár, jövő hétre már felkészül Szolnok és Békéscsaba!