Bevásárlással indította az idei évet a Nintendo
A konzolgyártóval eddig is szoros kapcsolatot ápoló Next Level Games teljes egészében a Nintendo tulajdonába kerül.
A konzolgyártóval eddig is szoros kapcsolatot ápoló Next Level Games teljes egészében a Nintendo tulajdonába kerül.
Az egy hónap múlva megjelenő PS4-verzió már most kipróbálható.
Papírmakettekkel igyekeznek megkönnyíteni a vásárlást.
Az Immortals Fenyx Rising a megjelenése után három kiegészítőt is kap, most pedig lehet, kiderült, mikor jönnek ezek a DLC-k
A Netflixre megérkezett a Cobra Kai harmadik évadja, aminek a kritikája előtt elmondjuk, miért éri meg nézni ezt a sorozatot.
Napokon belül elindul az Apex Legends-ben a 2021-es év első Season 7 Collection Eventje, a Fight Night.
Ha igaz a szóbeszéd, akkor a Netflixen egy The Elder Scrolls sorozat is fel fog bukkanni a jövőben.
A Wonder Woman 1984 egyszerre lett bemutatva a mozikban és az HBO Maxon, így különösen érdekes az, hogy milyen eredményeket ér el.
Lehetne akár a harcosok klubja is, de az Unmatched igazi legendákról szól, akik a végsőkig küzdenek, miközben róluk nyugodtan lehet beszélni bárkinek.
A WandaVision mellett sem maradunk más, Vízióhoz köthető szórakozás nélkül, bár, ha már szórakozás, a vaskos képregény nem túl vidám darab.
Lassan itt az év vége, a Treyarch munkatársai pedig dupla XP-vel ünneplik ezt a Call of Duty Warzoneban és a Black Ops Cold Warban is.
Folytatódik a Netflix animációs Transformers sorozata, de ma debütál a skandináv Darknak kikiáltott széria és egy tajvani horrorfilm is.
Úgy tűnik, igen erősen zárhatjuk az idei évet, hiszen most egy rövid ideig ingyen húzható be a Metro: Last Light Redux.
Nemrég jelent csak meg a Sam & Max Save the World, de a fejlesztők már jelezték, hogy dolgoznak a többi évad felújításán is.
Az XPG még az esztendő vége előtt egy új trónkövetelőt küldött az SSD-k mezőnyébe.
A 2019-es Blood & Truth mögött álló SIE London Studio már nagyban dolgozik a következő játékán, mely természetesen PS5 exkluzív lesz.
Kommunista utópia egy másik bolygón: irányítsd az elvtársakat egy posztszovjet Mennyországban, egy olyan különleges munkáslehelyezős játékban, ahol nemcsak a javak, de maguk a munkások is közösek – dicsőségből viszont csak egyetlen embernek juthat a végén!
A Switch első számú örökzöldje továbbra is megállíthatatlan – olyannyira, hogy évről évre egyre több fogy belőle.
Újabb komoly partnert szerezhet a Microsoft.
Minden generációnak megvannak a maga kihagyhatatlan játékai, a PlayStation 4 évei alatt pedig nem volt olyan esztendő, amikor ne érkezett volna egy korszakalkotó, maradandó darab. Összeszedtünk 9 olyan élményt, amit a PlayStation 4 adott nekünk!
December utolsó hetében is érkeznek új produkciók a Netflixre, köztük egy provokatív stílusú animációs alkotás.
A Gal Gun Xbox 360-on debütált, de a tízéves évforduló alkalmából kiadásra kerülő Gal Gun Returns nem jelenik meg az új Xboxokra, mert túl erotikus.
A Legendary sem elégedett a Warner döntésével, amely szerint a filmjeit nem csak a moziban, de az HBO Maxon is bemutatja a premier idején.
Lin Qi, a Yoozoo Games alapítója és a készülő Three-Body Problem című sorozat executive producere karácsony napján elhunyt, a hatóságok mérgezésre gyanakodnak.