A Bethesdát nem érdekli a Fallout, színt vallott a franchise korábbi atyja
A New Vegas alkotója szerint a Bethesda félreérti a Fallout lényegét.
A New Vegas alkotója szerint a Bethesda félreérti a Fallout lényegét.
Megkapta első előzetesét a The Mortuary Assistant, amely egy újabb videojátékadaptáció lesz – ezúttal a horror műfajából.
A következő Carmageddon-játék végre kapott egy gameplay-videót, ami alapján bizony kezdhetnek reménykedni a rajongók.
A Tarsier Studios megerősítette, hogy a közelgő horrorjátékuk megkapja a Friend's Pass rendszert.
A kultúráért, közösségért és ifjúságért felelős szingapúri miniszter nyilatkozata alapján akár tömegsport is lehet az esport az országban.
Nem lenne szerencsés húzás cliffhangerrel zárni egy The Elder Scrolls-játékot, tekintve, hogy ennyit kell várni az új részekre.
Várj még az előrendeléssel! A megjelenése előtt lesz lehetőséged ingyen is kipróbálni a Nioh 3-at!
Csúnya véget ért NiKo közös története a legjobb irányítójával, de legalább elismeri.
Lehetnek még kétségeink a Marathon felől, de be kell vallani: a Runner Shellek ötlete kifejezetten jónak tűnik!
Nem véletlen, hogy a sokat látott karaktert terelgetve az akción lesz a hangsúly, hiszen egy ennyire tapasztalt ügynök már nem igazán fél semmitől.
A PlayIT szervezője nyílt levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek és Dr. Terdik Tamás rendőrfőkapitánynak, méghozzá egy roppant fontos téma miatt.
Úgy tűnik, Hollywood ismét ráérzett arra, hogy a konkurenciák olykor nem ellenségei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg: komplett marketinges aranybányák tudnak lenni.
Miközben én még fel sem dolgoztam igazán, hogy 2026-ot írunk, a Valve már decemberig listába szedte a Steam nagy tematikus akcióit.
A Marvel Rivals legjobb poénja egyenesen a GTA-ból jött.
Versek helyett most ingyen foci, verekedés és Forma–1 vár rád a hétvégén, ha van egy Xboxod.
A Paramount Plus sci-fi sorozatának egyik jelenete alaposan kiakasztotta azokat a nézőket, akiknek elege van az erőltetett DEI-ból.
Frankenstein szörnyéről már épp eleget tudunk, de vajon mi a helyzet az általában háttérbe szorított menyasszonnyal?
Az HBO szerint van még mit mondani a bosszúálló északi lányról, aki a Night Kinggel is végzett.
A tegnapi showcase során lehullt a lepel a Capcom túlélőhorrorjának nehézségi szintjeiről – naná, hogy ezúttal is kapunk írógépet.
Itt a második gépigény a 007: First Lighthoz, miután az első nem létező procikat és videokártyákat sorolt fel.
Egyre több részlet derül ki az HBO saját készítésű Harry Potter-sorozatával kapcsolatban – ma például leleplezték a zeneszerzőt.
A Deck Nine és a Square Enix végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor mutatják be a következő részt – és ez már nincs is messze!
A Mirror's Edge letisztult látványvilága instant ikonikussá vált, de a DICE eredetileg egészen mást tervezett. Csak hát közbeszólt a biológia.
Nemcsak stúdióbezárásokat, de más, még meglévő csapatok készülő projektjeit is érintette a Meta leépítése a VR-részlegen. Egy Harry Potter-játék is odaveszhetett.