Halo 4: ezekkel lő a Covenant
Egy újabb videót kaptunk a Halo 4-ből, melyben ezúttal a Covenant-katonák által használt fegyvereket ismerhetjük meg.
Egy újabb videót kaptunk a Halo 4-ből, melyben ezúttal a Covenant-katonák által használt fegyvereket ismerhetjük meg.
Pontos megjelenési dátumot kapott az Okami harmadik, felújított kiadása: a játék október legvégén fog megjelenni.
Nem egyszerű játékot fejleszteni, hiszen nem csupán egy eladható ötletet kell kieszelni, de szakértelem és tőke is kell ahhoz, hogy pár ember álmát egy csapat együttműködésben és megfeszített munkával meg tudja valósítani. Ráadásul rengeteg lépés szükséges ahhoz, hogy a lemez a boltok polcaira kerüljön, s minél bonyolultabb egy projekt, annál több minden mehet rosszul. A leggyakoribb problémák technikai jellegűek, ám ezek javíthatóak, az igazi probléma inkább akkor van, ha anyagi gondok támadnak vagy változik az üzleti stratégia, ezek vezetnek ugyanis ahhoz, hogy ígéretes játékok a kukában végezzék. Most azokat a programokat szedtem össze, amelyek ilyen-olyan okok miatt már sosem fognak megjelenni.
Befejező részéhez ért az Inside Assassin's Creed III dokumentumsorozat. Természetesen most is magyar felirattal láttuk el a videót, melynek fő témáját a tengeri csaták jelentik.
A World of Tanks legújabb frissítését el kellett halasztania a fejlesztőknek, mert felfedeztek benne pár technikai hibát. Elvileg a héten jött volna, de most még egy ideig ki kell húzni nélküle.
Valve-közeli források szerint egy sandbox FPS-t kapunk, tele szerepjátékos elemekkel. A fejlesztés káoszba fulladt, ezért tartanak ilyen sokáig a munkálatok. Megerősítés persze nincs, de a dolog egész hihetőnek hangzik.
Bate és Chocho most a The Walking Dead kalandjáték második részét vesézik ki, mely az első felvonás után kicsit filmszerűbb vizekre evez. A teljes széria öt részből áll majd -- alig várjuk, hogy megtudjuk, miképp zárul a kaland!
Tizedig születésnapját ünnepli a Battlefield sorozat. A DICE ennek örömére egy különleges blogposttal lepte meg a hivatalos oldal látogatóit, szóval aki szeret nosztalgiázni, az ne habozzon, kattintson!
A muzulmán országnak nem tetszik, hogy a játékban a NATO ellenségeként tüntetik fel. Hát igen, ez van, ha a valós politika is begyűrűzik a játékok világába.
A DmC PC-s változatának sebessége 60 fps, Vergil pedig -- sajnos -- nem játszható a programban. A számítógépes portnak még mindig nincs pontos megjelenési dátuma.
A kiadó szerint a Wii U-ra megjelenő ZombiU nem egy CoD-féle zombimód, és ha valaki csak akciózni szeretne, rossz helyen keresgél: ez nem egy sima shooter, hanem komoly túlélőhorror, amihez okos, taktikus játékra van szükség.
Igen, nem csalás, nem ámítás: a legendás PS3-exkluzív Ueda projekt még most is fejlesztés alatt áll, de hogy mikor jelenik meg, természetesen titok. Holott lassan a PS3 is elöregszik, szóval nagyon ideje lenne mondani valamit.
A Capcom a portnak csak a konzolos verziók kiadása után áll neki, szóval egy ideig kénytelenek vagyunk türelemmel lenni. Reméljük, megéri a várakozás, és nem egy gagyi, összetákolt átirattal szúrja ki a szemünket a japán kiadó.
Pontos dátumot kapott a szuperhősös verekedős játék a TGS-en. A Mortal Kombat készítőinek legújabb alkotása 2013 tavaszán érkezik PS3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra -- sajnos PC-re nem adják ki.
Már bejelentették a Darksiders II első letölthető tartalomcsomagját, az Argul's Tombot, mely a jövőhéten fog megjelenni PC-re és konzolokra. A Wii U változatban alapból helyet kap a DLC.
A PC-s Prepare to Die Edition extra tartalma októberben érkezik XBLA-ra és PSN-re, méghozzá egy nappal a dobozos újrakiadás előtt. A 2011-es alapváltozat tulajdonosainak bőven megérheti a befektetés.
A Capcom állítja, képtelenség mindenkinek a kedvére tenni, és mindig lesznek páran, akik elégedetlenek maradnak. Ez a folytatások átka -- bár a Lost Planet 3 fejlesztői nem aggódnak túlságosan.
Egy újabb, de ezúttal már sokkal jobb kedvcsináló videó érkezett a Call of Duty Black Ops II zombis multiplayer módjához.
A nagy kiadókkal szemben táplált ellenérzések lassan minden olyan hír alatt szülnek pár, átgondoltnak semmiképp sem nevezhető kommentet, melyek valamilyen EA-s, activisionös vagy ubisoftos bejelentésről szólnak. Nagy a warez aránya a PC-s játékok körében Yves Guillemot szerint? Új DLC-k jönnek a Call of Dutyhoz? Az EA szerint áldás a játékiparnak a világgazdasági válság?
A Pinball FX 2 és a Zen Pinball 2 nemrég egy Plants vs. Zombies témájú asztallal gazdagodott, melyet Bate és Chris mutat be nektek egy online exkluzív videotesztben.
Az idei TGS-en a Team Ninja is saját bemutatót tartott, melyen bemutatkozott a nindzsás sorozat legújabb része, ezúttal élőhalottakkal. Kiderült továbbá, hogy a Dead or Alive 5 kizárólag digitális formában lesz kapható.
A BioWare összevonja a Star Wars: The Old Republic szervereket. A játékot kevesebb, de több játékost befogadó gépek fogják kiszolgálni.
A pénteken megjelenő fociszimulátor új tartalmakkal bővül, ráadásul ingyen, mi több, már a premier napján érkezik hozzá egy patch, ami licencelt tartalmakkal bővíti a hivatalos jogokkal hadilábon álló programot.
A Sony bejelentette, hogy a PlayStation Plus szolgáltatás az ősz folyamán PS Vitára is elérhetővé válik. Ugyanazt nyújtja majd, mint a nagy testvér, igaz, az Instant Game Collectionről egyelőre nem esett szó.