Ezért annyira sikeres a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület
A Betyárbecsület csütörtöktől a hazai mozikba is ellátogat, az alkotók pedig elárultak, miért lett annyira sikeres a film.
A Betyárbecsület csütörtöktől a hazai mozikba is ellátogat, az alkotók pedig elárultak, miért lett annyira sikeres a film.
A Grand Theft Horse őrült humorának népszerűségén felbuzdulva a fejlesztők igyekeznek új korszakban megismételni a sikert.
A Square Enix nagysikerű MMO-jának második méretes kiegészítőjét most fizetés nélkül megszerezhetjük.
A BioWare nagy erőkkel dolgozik a közkedvelt sorozat új felvonásán, amihez házon belül kap kapnak segítséget a fejlesztők.
Számos titkos dolgot megtartottak a Remake-ben is, az egyik legemlékezetesebb pedig a Del Lago-hoz köthető.
Közelít a Burning Shores, de ha még nem értél az alapjáték végére, akkor épp itt az ideje pótolni a hiányosságot.
Ünnepel Hollywood, ugyanis 60 éves lett minden idők egyik legnagyobb hatású rendezője.
Nicolas Cage véletlenül valódi vért ivott a Renfield forgatása alatt, amikor Drakulát kellett eljátszania.
Pár nappal ezelőtt végre megérkezett a várva várt felújítás, a játékosok pedig érdekes részletet fedeztek fel.
A lassacskánt már két évtizede futó sorozat vége miatt továbbra sem kell aggódnia a rajongóknak.
A Microsoft elég sokáig tette elérhetővé az igazán csábító ajánlatot, azonban ez az időszak is a végére ért.
A napokban ismét rekordot döntött a CS:GO, amit jelenleg is több mint egymillióan játszanak világszerte.
A LucasArts mára klasszikus kalandjátékában a kardpárbajok egészen egyedi fordulatot vettek és sértés-cunamivá alakultak.
Társasjátékban igen nehéz megeleveníteni a zeneszerzés folyamatát, ezúttal az alkotók ráadásul nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy Mozart előtt tisztelegjenek.
Az anyasorozathoz hasonlóan a spinoff is véget ér, a nyolcadik évadban ráadásul időugrás is várható.
Újabb Stephen King-novellából készült remake, ami lehetett volna egy horrorba forduló A Legyek Ura is, a végeredmény azonban elrohadt a szikrázó napsütésben.
A stúdió megerősítette, hogy akadnak még fel nem használt felvételek, emellett a Destiny 2 játékosoknak is köszönetet mondott, amiért lerótták a tiszteletüket.
Lassan véget ér a tavasz első hónapja, de bolondok napja előtt azért még befért egy pár olyan cím, ami egyáltalán nem tréfál.
Sok év után végre konzolokra is megérkezhet a mobilos piacot letaroló Candy Crush Saga – persze ehhez az is kell, hogy sikeres legyen a felvásárlás.
A készítők bejelentették, hogy az ötödik évaddal befejeződik Joe Goldberg története, az eredeti showrunner pedig már nem vesz részt a napi munkálatokban.
A szoba mára legendássá vált rendezője ismét bizonyítani szeretné, hogy továbbra is ő a Zs-kategória királya.
Újabb részleteket tudhattunk meg a The Astronauts rendkívül látványosnak ígérkező alkotásáról.
Végre megtudhattuk, hogy mikor kezdhetünk bele saját látványosságokkal teli parkunk menedzselésébe.
A meglepően nagy Star Wars-csomag fejvadászaival nem annyira voltunk elégedettek, de a köztársaság fénykora visszahozza a franchise dicsőségét.