Horror a köbön – A Bates Motel is megjelenik a MaXXXine előzetesében
Mia Goth visszatér az X-trilógia záródarabjában és az előzetes alapján Ti West ezúttal sem spórolt a vérrel.
Mia Goth visszatér az X-trilógia záródarabjában és az előzetes alapján Ti West ezúttal sem spórolt a vérrel.
A rendező levetítette legújabb alkotását a nagyobb stúdióknak, de egyelőre senki nem vállalta be a forgalmazást.
Mellette pedig még Jabba is megjelenik – a játékot már most elő lehet rendelni, méghozzá különféle kiadásokban.
Mindössze 30 másodperces, de remekül mutatja, hogy Joaquin Phoenix továbbra is rendkívüli formában van.
Egy friss kép megerősíti a második rész hivatalos címét, valamint többet is elárul a film sztorijáról.
A SOCOM-franchise egy újabb epizódja készülhet el, ami egyfajta rebootként is funkcionálhat.
A Mafia: Definitive Edition most rendkívül baráti áron szerethető be – mutatjuk, hogy hol találod!
A mai sztorielőzetes bemutatása előtt már előkerült egy dátum, ami felfedi a megjelenés napját.
A Spider-Man 2 letölthető tartalmát hivatalosan még be sem jelentették, de a fejlesztőcsapatot ért tavalyi hackertámadás a mai napig rányomja bélyegét a stúdió játékaira.
Maga a Paradox Interactive jelentette be, hogy nem kap több frissítést a Nimble Giant Entertainment tavaly októberben debütált stratégiája.
Több prototípus játékmenet videó is napvilágot látott korábbi Assassin’s Creed epizódokból.
Az Activision szerint rengeteg olyan játékos intett búcsút a hétvégén a Modern Warfare 3-nak és a Warzone-nak, aki tisztességtelen módokon akart győzelemre jutni.
Az immár Oscar-díjjal is büszkélkedő színész az Esquire-nek adott interjúban beszélt arról, hogy Tony Stark karaktere lényegében szerves részévé vált a DNS-ének.
Intenzív előzetest kapott a Greg Berlanti rendezésében készülő Fly Me to the Moon, amelyben egy marketinges segítségével próbálják meggyőzni az embereket, hogy a NASA menő.
A decemberi fejlemények után akár a rácsok mögött is végezhette volna az MCU egykori sztárja, a bíró azonban enyhébb büntetést szabott ki a családon belüli erőszak miatt elítélt színészre.
Már elérhető a Paraziták: A szürkeség, ami pár nap alatt meg is hódította a platformot.
A Helldivers-közösség teljesen kiirtotta az Automatonokat, és így már csak a Terminidák maradtak.
Elgondolkodtál már azon, hogy melyik lehet az a torrent, amit a legrégebb óta oszt meg valaki?
Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen: a jogdíjakat birtokló cég azonnal szemet vetett a rajongói buildre.
Már javában tart a GOG NSFW vására, melynek keretében csupa olyan játékot lehet bezsebelni, amit nem nagyon illik társaságban elővenni.
A már számos alkalommal bizonyított Tom Henderson szerint május közepén futhat be a Dead Cells fejlesztőinek gondozásában készülő The Rogue Prince of Persia.
Az Activision egyik közösségi médiáért felelős szakembere osztotta meg a LinkedIn oldalán, hogy mennyi kópia kelt el a Vanguardból a pályafutása során.
Magyarország legfelkapottabb streamerei a legutóbbi adással egy kicsit túllőttek a célon – a bann-hammer pedig lecsapott.
A tengerentúlon bizony ismét Adam Wingard szörnyfilmje diadalmaskodott a jegypénztáraknál, miközben az új érkezők még csak a kaidzsúk nyomába sem tudtak lépni.