Warface – Breakout címen fizetős mellékhajtást kap a Crytek ingyenes játéka
Vadonatúj játékkal jelentkeztek a Warface alkotói, mely lényegében az ingyenes FPS-nek egy fizetős prémium kiadása.
Vadonatúj játékkal jelentkeztek a Warface alkotói, mely lényegében az ingyenes FPS-nek egy fizetős prémium kiadása.
Sean Murray egy rövid blogposztban jelezte, hogy júniustól kezdve a No Man’s Sky is elérhető lesz az Xbox Game Pass részeként.
A Quantic Dream bejelentette, hogy június 18-án jönnek a Steam-verziók.
A Beyond: Two Souls egy ideje elérhető PC-re is, hamarosan pedig már nem csak az Epic Store kínálatában tudjuk majd megvenni.
A Valve már 2018 óta készíti a Steam Kínára optimalizált kiadását, melynek most a jelek szerint elérhetővé vált az alfa verziója.
A Steamen épp le van árazva minden, ami Serious Sam, így pár euróért bőségen be lehet vásárolni a remek FPS-ből.
A gamer laptopok piaca napról-napra bővül, a múlt heti MSI GS66 Stealth után most a kistesót, a GF65 Thint mutatjuk be nektek.
Május utolsó hete igazi műsoráradattal kezdődik az HBO Go-n. Szezonfináléjához érkezett a Futás. Összegyűjtöttük a streamingszolgáltató mai premierjeit.
Folytatódott a hazai Gran Turismo Sport szimulátorbajnokság.
Augusztusban kilép az Early Accessből a Risk of Rain 2, ami sajnos késést jelent, ugyanis az eredeti tervek szerint most tavasszal kellett volna jönnie.
A tavalyi év egyik leghangulatosabb játéka, a 2001: Űrodüsszeiát megidéző Observation immár Steamen és GOG-on is elérhető.
Ilyen lehet az, amikor egy igazi erőmű van a kezedben – méghozzá egy jó hangos erőmű, ami egyébként ellátja energiával a fél várost.
A Red Bull Ringen és Interlagosban csapnak össze a pilóták.
A Serious Sam 4 hárpiáinak a játékban nem látszik a melle, ez pedig a jelek szerint több rajongónál is kiverte a biztosítékot a Steamen.
A streaming platform úgy döntött, hogy elkezdi megsemmisíteni azokat az előfizetéseket, amelyeket az utóbbi egy évben nem használtak.
Nemrég debütált a Mafia 2 és a Mafia 3 felújított verziója, ennek örömére pedig a GOG alaposan leárazta az eredeti kiadásokat.
A játék hosszáról beszélt a Ghost of Tsushima kreatív direktora, aki szerint érdemes lesz letérni az útról.
Új epizóddal jelentkezik a Hétköznapi vámpírok és a Diane védelmében, illetve Hugh Jackman-maraton indul a streamingszolgáltató műsorán.
A Sea of Thieves steames verzióját jó ideje belengette már a Microsoft, most pedig kiderült, mikor érkeznek a kalózok a Valve áruházába.
A páros a Good Bad & Undead című horrorfilmben áll össze, amely a Van Helsing történetet adaptálja újra.
Hetente jelentkező rovatunkban tippeket és érdekességeket osztunk meg a Blizzard kártyajátéka kapcsán, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
A Command & Conquer Remastered Collection abszolút moddolható lesz majd, sőt, az EA egy kis meglepetéssel is készül a megjelenésre.
A Croteam és a Devolver Digital hosszas hallgatás után a mai nap végre bejelentették, mikor jön a Serious Sam 4: Planet Badass.
A játékosok visszaigényelhetik az elköltött pénzt is.