Project Castaway – Egy lakatlan szigeten csak magadra számíthatsz!
A korai hozzáférésű Project Castaway egyértelművé teszi, hogy rengeteg veszély leselkedik rád.
A korai hozzáférésű Project Castaway egyértelművé teszi, hogy rengeteg veszély leselkedik rád.
James Wan producerként működött közre a közelgő horror-sorozatban.
A God of War Ragnarök végre megjelent PC-re is, Dudu és EndreMan pedig visszatértek a játékhoz, hogy alaposan szemügyre vegyék a portot.
Bár a horrorok zöme leginkább természetfeletti lényeket vagy felnőtt gyilkosokat állít szembe a főszereplőkkel, időnként előfordul, hogy kiskorúak öltik magukra az antagonista köpenyét.
A témában jártas informátor, Dusk Golem szerint a cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a következő felvonás legyen a túlélőhorror-széria egyik legjobb darabja.
A hetedik konzolgeneráció során még sokkalta kiélezettebb volt a verseny a Sony és a Microsoft között, hála a jó időzítésnek és a remek exkluzívoknak.
Death Stranding 2 info-cunami jött és megmutatták a beépített fotómódot is, amitől rögtön dobtunk egy hátast.
Bár a feudális Japánba kalauzoló részt eltolták 2025 februárjáig, a cég megerősítette, hogy legalább Day1-megjelenést kap Steamen.
Egy bennfentes biztosította a rajongókat, hogy a játék nincs fejlesztői pokolban.
Az EA Sports FC 25-tel az argentin zseni egy korszakot zár le.
A Throne and Liberty kapcsán felmerült a téma, hogy érdemes-e még manapság is leülni egy-egy MMO elé vagy a műfaj már kifulladt?
A Marvel spin-off alkotója szerint ez a valaha volt legjobb ötlet a sorozatban.
A Throne and Liberty hivatalosan még csak azoknak érhető el, akik fizetnek érte – de már így is rengetegen dicsérik.
Az EA Sports FC 25 Ultimate Team részében idén is vannak hősök, nem is akármilyenek!
Nem feltétlenül kellenek borzongató teremtmények ahhoz, hogy egy film képes legyen fenntartani a feszültséget – ilyen alkotásból szedtünk most össze néhányat.
The Office World néven kap VR játékot minden idők egyik legsikeresebb szitkomja, így szinte a bőrünkön érezhetjük a Dunder Mifflin hívogató atmoszféráját.
Bármilyen fontos tantárgy, a matematikával sok diáknak meggyűlik a baja. A mentőövet általában a magántanárok és a heti órarendbe illeszkedő korrepetálások jelentik. Azonban egyre több szülő és diák fedezi fel a digitális megoldásokat, az online oktatóprogramokat. Az interaktív támogatás a rugalmasság és a hatékonyság tökéletes egyvelege.
Három évad után elkaszálták a horror-sorozatot, így a folytatásra már nem sok esély maradt.
Több olyan folytatás is napvilágot látott már a videójátékok történetében, ami képes volt felülmúlni az előző felvonást, ezek közül szedtünk össze néhányat.
Lássuk, hogyan sikerült az EA Sports FC 25 a világ játékújságírói szerint!
Annyi év után előzményfilmet kapott Roman Polanski klasszikusa – de működhet mindez egy közel tökéletes pszicho-horror után?
A legújabb ingyenes MMORPG számos fegyvert kínál, viszont érdemes tisztában lenni azzal, hogy melyik a leghatékonyabb.
Hamarosan landol a V/H/S/BEYOND, amiben újabb hat kisfilmet kapunk – most pedig az idegenek hozzánk ránk a frászt.
A Marvel sztárjával érkezik a következő látványos akció-horror, aminek most megkaptuk az első előzetesét is.