Nyugtalanító lesz az Oppenheimer befejezése
Christopher Nolan filmjeinek vége általában elég megosztó, és ez az Oppenheimer esetében sem lesz másként.
Christopher Nolan filmjeinek vége általában elég megosztó, és ez az Oppenheimer esetében sem lesz másként.
Szerepelt egy eléggé felkavaró jelenet a forgatókönyvben, amit az alkotók inkább kivettek, ami megmentette a filmet.
Ryan Murphy sikersorozata, a Szörnyeteg folytatódik, és a 2. évadhoz végre megtalálták a főszereplőket.
A mesterséges intelligencia már a művészetekben is megtalálta a helyét, ami viszont nem igazán tetszik Gabe Newelléknek.
Augusztusban jön a sci-fi horrorjáték, amiben egy hatalmas és barátságtalan bázist kell bejárni a Marson.
Egy Reddit felhasználó rámutatott, hogy a Spur képesség teljesen máshogy működik kontrollerrel, mint egérrel, így PC-n nagyobb sebességet képesek elérni a hátasok.
Valószínűleg az elmúlt években mindannyiunk megtapasztalhatta azt, hogy nagyon nehéz építőipari szakikat találni a házban vagy a lakásban keletkezett gondok, meghibásodások megoldására.
Akár elbocsátanak, akár mi vagyunk elégedetlenek jelenlegi munkahelyünkkel, az új pozíció megtalálása pszichésen mindig megterhelő. Vajon ott jobb lesz? Hogy tudunk majd beilleszkedni? És egyáltalán: mikor találunk végre rá?! Hoztunk néhány ötletet, amivel gyorsabbá válhat a munkakeresés!
Az elhelyezkedés, az ideális munkahely megtalálása tele van kihívásokkal. Teljesen megváltozott a folyamat az elmúlt évtizedekhez képest, egyes lépések eltűntek vagy átalakult a szerepük. Néhány viszont egyszerűbb lett és új lehetőségek is érkeztek, mint például az, hogy egy adott városban elérhető ajánlatokra is rákereshetünk.
A többséget ugyan meggyőzte az Xbox Games Showcase során levetített előzetes, sokakat nem igazán nyűgözött le a látvány – őket igyekezett megnyugtatni az egyik fejlesztő.
A játék rendezője igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a procedurálisan generált bolygófelszínek mellett bőven lesznek emberek alkotta tartalmak.
A Rockstar népszerű játékának legújabb frissítése nem csak új tartalmakat hozott, de néhány négykerekűtől is búcsút kellett vennünk – persze van, amelyikért fizethetünk is.
Milyen összefüggés lehet egy repülőút előkészületei kapcsán a spórolás lehetőségei, valamint a reptéri parkolás szolgáltatása közöt? Mennyi pénzt lehet megtakarítani ezzel az opcióval, illetve milyen egyéb előnyökkel járhat még?
Csakhogy ebben a rendőrség oldalán kell szembeszállnunk a bűnözőkkel.
Egy kooperatív módra fókuszáló előzetessel leplezte le a Gunfire Games a lövöldözős soulslike megjelenési dátumát, a debütálás pedig közelebb van, mint gondolnánk.
Három évtized telt el azóta, hogy megjelent a Bullfrog egykori remekműve, amelyben mindent megtalálhattak az akkori játékosok, ami jellemezte a korszakot.
Egy iparági bennfentes szerint a GTA 6-ban az ország egy része is játszható területként jelenik meg – természetesen Vice City mellett.
A The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom remek játék lett, és nem tudták kihagyni a kínálkozó alkalmat, hogy hazavigyenek belőle.
Két verzió is kikerült a netre a GSC Game World mostoha fejlesztési körülmények között készülő játékából, de állítólag nem a korábban zsaroló hackerek állnak az eset mögött.
Egy szemfüles játékos kiszúrta, hogy a The Last of Us protagonistája is megtalálható a Ubisoft sandbox alkotásában.
Egy neves kiszivárogtató arról számolt be, hogy a játék fejlesztése egyáltalán nem halad úgy, ahogy kellene neki.
A Take-Two megosztotta a következő pénzügyi évre vonatkozó becsléseit, az összeg láttán pedig nem nehéz kitalálni, hogy mi fogja megdobni a bevételeket.
A regény, amit 1980-ban kíméletlenül megvágtak, mert túl mocskos volt. És most, hogy teljes egészében is elérhető, már értjük is, hogy miért.
Mitől működhet a vevőmegtartás olyan webáruházaknál is, amelyek kimondottan kompetitiv piacokon operálnak? Milyen stratégiai lépésekkel segíthető elő, hogy az egyszer már megszerzett vevők ne párologjanak el észrevétlenül?