Elhunyt az Intel társalapítója, Gordon Moore
Életének 94. évében meghalt a Moore-törvény megalkotója, aki éveken keresztül volt a Robert Noyce-szal közösen alapított cég vezérigazgatója.
Életének 94. évében meghalt a Moore-törvény megalkotója, aki éveken keresztül volt a Robert Noyce-szal közösen alapított cég vezérigazgatója.
A LucasArts mára klasszikus kalandjátékában a kardpárbajok egészen egyedi fordulatot vettek és sértés-cunamivá alakultak.
A színész Instagramon adta a világ tudtára, hogy hazatalált a súlyos sérüléseket okozó jármű, ennek pedig felettébb örül.
Társasjátékban igen nehéz megeleveníteni a zeneszerzés folyamatát, ezúttal az alkotók ráadásul nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy Mozart előtt tisztelegjenek.
A stúdió megerősítette, hogy akadnak még fel nem használt felvételek, emellett a Destiny 2 játékosoknak is köszönetet mondott, amiért lerótták a tiszteletüket.
Az 1.09-es frissítéssel végre bekerült a programba a régóta várt funkció, a megvalósítás azonban hagy némi kívánnivalót maga után.
Lassan véget ér a tavasz első hónapja, de bolondok napja előtt azért még befért egy pár olyan cím, ami egyáltalán nem tréfál.
Menedzselnéd az áruszállítást, buszt vezetnél országok között, vagy kipróbálnád “A” Diablo-klónt, esetleg a nagy botrányjátékot? Most már konzolon is megteheted!
A széria legjobb rajtját produkálta a Capcom felújítása a Valve platformján, ami jelenleg is a legnépszerűbb játékok között van.
Sok év után végre konzolokra is megérkezhet a mobilos piacot letaroló Candy Crush Saga – persze ehhez az is kell, hogy sikeres legyen a felvásárlás.
Folytatódott a Bandai Namco videósorozata, ezúttal a széria meghatározó karakterének legújabb verziója mutatta meg, hogy mire képes.
Egy, a játék fájljaiban kutakodó felhasználó érdekes adatokra lelt, melyek alapján a Valve elég unortodox módszerrel veheti fel a harcot a csalók ellen.
Két és fél évtizedes lett a manapság már kevésbé népszerű franchise harmadik felvonása, melynek PC-s verziójában akár a villogót is bekapcsolhattuk.
A Blizzard már a pénteken indult nyílt béta előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy – az előrendelőknek szóló próbaidőszakhoz hasonlóan – előreláthatólag sokat kell majd várakozni.
A készítők bejelentették, hogy az ötödik évaddal befejeződik Joe Goldberg története, az eredeti showrunner pedig már nem vesz részt a napi munkálatokban.
Kiderült, hogy körülbelül hány alkalommal vetették be a játékosok a titkokat felfedő varázslatot, a szám alapján pedig rendkívül kíváncsi a közösség.
Megjelenési dátumot kapott az RTX Path Tracing Overdrive mód, melynek köszönhetően tovább javul az amúgy is gyönyörű játék látványvilága.
Kikerültek a netre a nemrég bejelentett játék béta fájljai, a Valve azonban óva int a letöltésüktől.
A színésznő elárulta, hogy elég sokat vacillált azon, elvállalja-e Marvel Kapitány szerepét, mert félt attól, hogy túlságosan is megváltozik az élete.
Újabb részleteket tudhattunk meg a The Astronauts rendkívül látványosnak ígérkező alkotásáról.
A napokban a Valve végre hivatalosan is leleplezte a játékot, ami úgy tűnik a jövőben újabb platformokra is ellátogathat.
A Jurassic Park sztárja új könyvében emlékezet meg a legendás komikusról.
Az Epic Games egy elképesztő eszközt adott a kreatív elmék kezébe, amivel megalkothatják saját játékaikat.
A frissen bemutatott John Wick: 4. felvonás kapcsán a színész egy rajongói kérdésre válaszolva mondta el.