Vin Diesel csak később fog dínókon lovagolni
A Studio Wildcard ismét elhalasztotta az Ark 2 megjelenését, a Survival Evolved rajongóinak viszont érkezett egy jó hír.
A Studio Wildcard ismét elhalasztotta az Ark 2 megjelenését, a Survival Evolved rajongóinak viszont érkezett egy jó hír.
Álex de la Iglesia horrorisztikus szériája októberben tér vissza a képernyőre, az új képsorokon már Paul Giamatti is feltűnik.
A CD Projekt RED grafikonjából kiderült, hogy a 2015-ben megjelent szerepjáték még tavaly is remekül hozott a konyhára.
Eljött a sokak által piros betűs ünnepként kezelt bolondok napja, amit természetesen a fejlesztők és a kiadók is véresen komolyan vesznek.
Befejeződött a nyáron érkező szerepjáték fejlesztése, a rendezőnek köszönhetően pedig azt is megtudhattuk, hogyan profitál a program a DualSense képességeiből.
Ugyan a játék támogatása már februárban véget ért, ez nem akadályozta meg a Ubisoftot abban, hogy némi tréfával dobja fel a vikingek életét.
Az a legszebb az egészben, hogy a Cyberpunk 2077-ből tavaly többet adtak el, mint 2021-ben.
A tavasz első hónapja összességében viszonylag visszafogott volt nagy megjelenések terén, de panaszra így sem maradt okunk.
Kaptunk egy rajongói videót, amely a Mafia-széria következő részét képzeli el Unreal Engine 5-ben.
A Merge Games csapata úgy döntött, hogy a Grounded után ők is rápróbálnak a talajmenti túlélősdire, ami a korai hozzáférés alapján nem is volt olyan rossz ötlet.
Brad Pitt és Barry is eljönnek áprilisban az HBO Max-ra, de a Magyar Film Napja is megünneplésre kerül több hazai alkotással.
Az Amnesia: The Bunker határozottan nem egy lövölde, annak ellenére, hogy lesz benne fegyver.
Itt a hétvége, de ha épp nincs mivel elüsd az időt, akkor most a GOG-ról behúzhatsz egy remek RPG-t, körökre osztott harcokkal.
A Műanyag égbolt premiervetítése után a két alkotót kaptuk mikrofonvégre, akik válaszoltak a filmmel kapcsolatos kérdéseinkre.
Ma már inkább filmszerepeiről ismert, de korábban a táncolással is komolyan foglalkozott.
Ismét egy nagy kupac játékot vág hozzánk a Prime Gaming, számos műfajt és stílust is érintve.
Horrornovellák a világ minden tájáról? A Valancourt Books nem kisebb feladatot vett a nyakába, mint hogy bemutassa a világ horrorirodalmát. Az Agave pedig ezt a kötetet adta ki magyarul.
A közkedvelt univerzumot hamarosan újabb produkció eleveníti meg, amiről pár részletet is megtudhattunk.
Lezajlott a BAFTA Game Awards, melynek részeként versenybe szállhattak egymással a tavalyi év sikercímei.
A CD Projekt RED döcögősen rajtolt alkotásának világa hamarosa tovább bővül, és már nem kell sokat várnunk a részletekre sem.
Az okostermékek napjainkban egyre népszerűbbé válnak, ami teljesen érthető, hiszen igyekszik mindenki megkönnyíteni a saját életét.
Úgy, ahogy az anyanyelvünkön is csodákat tesz, ha olvasunk, úgy hasznosulnak az elolvasott oldalak az idegen nyelvi tanulmányok során is.
Az egészséges életmódhoz hozzátartozik, hogy otthonunk levegője megfelelő páratartalommal rendelkezzen.
A nap indításához egy kiadós, egészséges reggeli kihagyhatatlan.