• Aranylemezre került a Final Fantasy 16
  • Emellett az is kiderült, miként használja a DualSense képességeit
  • Még az átvezető animációk során is érezni fogjuk a haptikus visszacsatolást

Június 22-én végre fejest ugorhatunk Valisthea nem teljesen nyílt, ugyanakkor felettébb változatos világába, ekkor jelenik meg ugyanis a Square Enix egyik (ha nem A) legnagyobb idei dobása, a Final Fantasy 16. A világhírű JRPG-sorozat legújabb számozott felvonása a lineárisabb pályák ellenére is rendkívül tartalmasnak ígérkezik, hiszen csak a fő történetszál felgöngyölítése körülbelül 35-40 órát fog igénybe venni (több mint 11 órányi átvezető animációval megtámogatva!), a mellékes feladatok elvégzésére pedig legalább ugyanennyi időt kell szánnunk. A program a modernizáció jegyében a körökre osztott harcrendszernek is búcsút int, amit a rajongók ugyan nem fogadtak kitörő lelkesedéssel (és akkor még finoman fogalmaztunk), de az eddig látottak alapján bőven van annyira látványos, hogy pillanatok alatt hozzá tudjunk szokni a valós időben zajló küzdelmekhez. A játék egyelőre csak PlayStation 5-re fog megjelenni, ami ugyan nem zárja ki a PC-s debütálást, de a producer, Josida Naoki szerint erre még jó ideig várnunk kell. A nyári start azonban már biztosra vehető, a fejlesztők ugyanis bejelentették, hogy aranylemezre került a játék, emellett pedig azt is megtudhattuk, miként fogja kihasználni a DualSense kontroller egyedi képességeit

A játék rendezője, Takai Hirosi a PlayStation hivatalos oldalán mondta el, hogy az adaptív ravaszok jótékony hatását leginkább a nagyobb kapuk kinyitásakor, valamint nehéz tárgyak emelésekor érezhetjük leginkább, ugyanis ennek segítségével fogják szemléltetni az adott dolgok súlyát – emellett a chocobókkal való közlekedés során is tapasztalhatunk némi ellenállást. A haptikus visszacsatolásban rejlő potenciált pedig sikerült olyannyira kihasználiuk, hogy még az átvezető animációk során is bevetették a funkciót. Méghozzá úgy, hogy haptikus adatokká alakították át a hangeffekteket, így lényegében magát a légmozgást is a tenyerünkben fogjuk érezni – szó szerint.