Már 53 millió felett jár a Tekken-sorozat
Nem csak a komplett sorozat, de legutóbbi felvonása is újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
Nem csak a komplett sorozat, de legutóbbi felvonása is újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
A cégnél töltött majdnem három évtized után visszavonul a kiadó több sorozatán is dolgozott Hasimoto Shindzsi.
James Wan az univerzumépítésről és tavalyi rendezéséről beszélt, majd arra buzdította a rajongókat, hogy tegyenek a folytatásért.
Napokon belül kezdetét veszi az esemény, most pedig azt is megtudhattuk, hogy milyen cégek lesznek már biztosan ott.
A SEGA egy rövid kedvcsinálóval adott egy kis betekintést a kék sündisznó következő kalandjába.
A Ubisoft korábbi ígérete és tegnapi utalása után végre felfedte, hogy mikor újul meg az egyiptomi kaland.
Ahogy sejthető volt, a Star Wars Jedi: Survivor sajtóközleménye megerősítette, hogy a Fallen Order folytatása nem jelenik meg PS4-re és Xbox One-ra.
A játék céljára szánt notebook tesztje után most kipróbáltuk a Dell egy általános felhasználású Inspiron gépét is.
Tom Hanks és Robert Zemeckis egyesítette az erejét, hogy élőszereplős Pinokkió filmadaptációt készítsen a Disney égisze alatt.
A Kingston új, hardveresen titkosított USB-jével kivédhetők a Brute Force és BadUSB támadások.
Egy friss Hot Ones interjúban Post Malone elárulta, hogy Elden Ring rajongó, de bevallotta azt is, hogy csak kikapcsolt zenékkel tud vele játszani.
Neill Blomkamp, az Elysium és a District 9 rendezője jelenleg utóbbi folytatásán dolgozik. Hírbe hozták egy játékadaptációs ötlettel is.
A horrorjáték fejlesztőjének felvetése egy esetleges Xboxra való portolással kapcsolatban rengeteg támogatást kapott a rajongóktól.
A Mercat Games bejelentette a Frigato: Shadows of the Caribbean című, kalózos lopakodós játékot, amelyet valós idejű taktikai játékmenet erősít.
Egy egykori fejlesztő szerint nem sokon múlott, hogy többjátékos mód nélkül jelenjen meg a klasszikus.
Ázsiai jellegű tinihorrort készít az Eleven stúdió, amiben egy telefonos alkalmazás intéz halálos kihívást hőseink elé.
Aki a moziban kihagyta, immár otthon is megnézheti a legújabb Harry Potter filmet. Izgalmas előzetest vágott az HBO.
Átmenetileg költekezés nélkül a kosarunkba dobhatjuk a Runner Duck csapatának 2017-es alkotását.
Szépen megindult az utóbbi időben a CD Projekt RED alkotásának szekere.
Nem alakul jól a Blizzard mobilos projektjének rajtja.
Az SCS Software a világ jelenlegi eseményeinek fényében úgy döntött, hogy inkább nem adja ki a DLC-t.
Juju kockazápor, szomjazó föld és két sámán: a kockák és a kártyák kombinálásával késztet a Konja arra, hogy ne csak kiszolgáljuk királyunkat, de próbára tegyük a szerencsénket is.
Hamarosan megtudhatjuk végre, hogy mi lesz a DONTNOD Entertainment következő projektje.
A Phasmophobia csapata folyamatosan adagolja a kontentet az elkötelezett horror-rajongók számára, és egy új frissítés, amely hamarosan érkezik, ezt a tovább folytatja.