Perlik az Epic Games-t, mert túl addiktív a Fortnite
Egy csoportos kereset célpontja lett az Epic Games, méghozzá azért, mert egy család szerint túl addiktív a játékuk, a Fortnite.
Egy csoportos kereset célpontja lett az Epic Games, méghozzá azért, mert egy család szerint túl addiktív a játékuk, a Fortnite.
Friss trailer érkezett a WWE 2K20-ról, amely a közel 20 órányi játékidőt nyújtó MyCareer módot hivatott bemutatni.
Ezen a héten jelenik meg a Codemasters csapatának új versenyjátéka, a GRID, az első értékelések pedig már be is futottak a programról.
Londonban megnyitotta kapuit az NHS klinikája, mely 13 és 25 év közötti, játékfüggőségben szenvedő fiatalokon szeretne segíteni.
Steames teljes játékkal, 2 exkluzív interjúval, 35 játékteszttel, 6 bemutatóval, BarCraft italkuponnal és ESET-kóddal vár az októberi PC Guru.
A Guerilla Games gőzerővel toboroz új embereket, méghozzá a jelek szerint egy nyílt világú, RPG elemekkel bíró játékhoz.
A Marvel’s Avengers esetében hiába gyűlnénk össze egy kényelmes lakásban, hogy egymás mellett harcoljunk, a játéknak csak online többjátékos módja lesz.
Az erőszak legtöbb formája ma már mindennaposnak számít a videojátékokban, az állatok azonban elég gyakran kivételt képeznek.
Aki szereti az űrhajós shoot 'em up-játékokat, az egy vadonatúj indie finomsággal olthatja most a szomját.
Az oldal évtizedösszesítő cikksorozatában ezúttal a videojátékok kerültek sorra, szerintük ezek voltak a legjobbak.
A Paradox Interactive a jövő héten fogja bemutatni a játékot, melynek hamarosan az Early Access verziója is megjelenik.
Tizenhat fővel megalakult a Fortnite Professional Players Association, melynek célja, hogy a profik jobban tudják alakítani a játékot.
A Monster Hunter: World eddig is a Capcom legsikeresebb játéka volt, az Iceborne megjelenése azonban megdobta az alapjáték eladásait is.
A Nintendo rengeteget köszönhet John Kirby-nek, akinek emléke örökké élni fog a nevét viselő játékoknak köszönhetően.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
Az űrben taktikáztunk, bűnözőket vallattunk és véletlenül sem golfoztunk az elmúlt két hét legizgalmasabb indie címeivel.
Nagy a baj az ArenaNet háza táján, a Guild Wars 2 fejlesztőjét elnöke és egy sor kulcspozíciót betöltő alkalmazottja is elhagyta.
A Codemasters hamarosan megjelenő versenyjátéka, a Grid már a élegyenesben van, videóval ünnepeljük az autóversenyzést.
Hetek óta keringenek pletykák egy új Batman játékról, melyben a Baglyok Bírósága is szerepet kap majd.
Újabb Walking Dead játékot készít a Skybound, de nem Clementine története kap folytatást.
Egy korszak lezárult: a digitális játékboltok kínálatából eltűntek a Sherlock Holmes címek, egy azonban megmaradt, talán a legjobb epizód.
A Rogue Legacy készítőinek kooperatív akciójátéka, a Full Metal Furies jár a PC Guru magazin októberi számához.
Az exkluzív, játékokhoz kapcsolódó gyűjthető dolgokhoz hatalmas kereslet kapcsolódik. Most éppen Kratos és Atreus kap ilyet.
Jókora bakit követett el az EA Sports a FIFA 20 Global Series kapcsán, a játékosok joggal vannak felháborodva.