Áprilisban vehetünk végső búcsút az EA Origin-től
Az EA úgy döntött, inkább nyugdíjazza 2011-ben bemutatkozott indítóalkalmazását.
Az EA úgy döntött, inkább nyugdíjazza 2011-ben bemutatkozott indítóalkalmazását.
Új játékmenet érkezett a Mátrix és a Metal Gear Solid szerelemgyerekeként aposztrofált akció-kalandból, a Black State-ből!
A néhány nappal ezelőtti történések után most maga Corinne Busche is megerősítette, hogy 18 év után elhagyja az EA (és így a BioWare) kötelékét.
A közösségi média egyik legnagyobb őrülete a videók terén a koreai bőrápolási rutin, ami az egymásra rétegzett készítményekről híres. Aki egy ilyen videót megnézett már, az tudja nagyon jól, hogy ez egy nagyon alapos és rituálészerű folyamat.
Elhagyta a korai hozzáférést a My Summer Car, de természetesen rengeteg frissítés érkezik hozzá ezután is.
Az első The House of the Dead után most a második felvonást is kiadják felújított változatban.
Remek Alien-játékok lettek leárazva a Steamen, szóval ha valamelyik esetleg kimaradt, akkor most érdemes lecsapni rá!
Corinne Busche, az új Dragon Age-játék rendezője otthagyta a BioWare-t és az EA-t is – közel 20 év után döntött így.
Egy több mint 3 perces trailerben mutatkozott be az Arnold Schwarzeneggert híressé tevő karakter, aki a NetherRealm Studios verekedős játékában is a kardjára támaszkodik.
A Suicide Squad: Kill the Justice League szépen leszerepelt, az új befejezés viszont többeknél kiverte a biztosítékot.
A szürreális alkotásairól ismert amerikai rendező 78 éves volt.
A nemrég bemutatott ambiciózus modot készítő World Travel egyik fejlesztője Discordon jelentette be, hogy hogy a csapat leállítja a Liberty City Preservation Projectet.
Elindult a New Year Deals leárazás a Store-on, aminek keretében rengeteg PS4-es és PS5-ös játék szerezhető be kedvezménnyel.
Hivatalosan is véget ért a Rocksteady live service játékának támogatása, a vadiúj lezárásból pedig kiderült, hogy az egész fősodor egy átverés.
Befutott az első teaster a várva-várt horrorhoz, a koncepció pedig igen meglepő.
A Logitech tulajdonában lévő Streamlabs egy olyan AI-asszisztenst fejleszt, amely minden élő-adás során jelen lehet segítségképp.
A Sony a késleltetéssel kapcsolatos problémákat szeretné így megoldani.
A Windows Central munkatársa, Jez Corden szerint többek között a Senua's Saga: Hellblade 2 és a Gears of War: Ultimate Edition is PS5-re látogat 2025-ben.
Coralie Fargeat büszke a filmje sikerére, azonban mégsem teljesen elégedett a horrorműfaj megítélésével.
David Ayer és Jason Statham ismét összeálltak egy vadonatúj akciófilmhez.
A Ubisoft az újbóli halasztást követően frissítette az akció-RPG Steam oldalát, így megtudhattuk, mit kínál az első expanzió.
Érkezik a Reacher következő szezonja, amihez most megjött az előzetes.
Ugyan a Transformes: Reactivate a kukában végezte, azért pár gameplay-videó kiszivárgott belőle a netre.
Az Enemy Territory: Quake Wars és a Brink felett is bábáskodó stúdió egy szomorú hangvételű közleményben tudatta a játékosokkal, hogy a Reactivate soha nem fog megjelenni.