Újra mozgásban a hamarosan Early Accessbe lépő Subnautica 2
Ismét életjelet adott magáról a tengeralatti túlélőjáték, amit végre már nem kell feltétlenül egyedül játszanunk. Közeleg a korai verzió is!
Ismét életjelet adott magáról a tengeralatti túlélőjáték, amit végre már nem kell feltétlenül egyedül játszanunk. Közeleg a korai verzió is!
Elstartolt az idei Big Games Big Deals akció, aminek keretén belül rengeteg játékot szerezhettek meg olcsóbban.
Az Epic mai ingyenjátéka a Machinarium, a Botanicula és a Samorost alkotóitól való – és legalább annyira szürreális, mint ezek!
Az 11 bit studios lerántotta a leplet a korábban már teaselt új Frostpunk-játékról. Ismét New Londont kell megvédenünk a halálos fagytól.
A Bethesda reklám nélkül, szépen csendben bejelentette, majd megjelentette az idei év egyik legjobb remasterét.
Rummal átitatott, lőporszagú előzetest kapott a Crosswind, ami egy kicsit Sea of Thieves, egy kicsit Skull and Bones és nem kicsit Valheim.
Befutottak az első újságírói reakciók Jake Schreier MCU-filmjéhez, a szakmabeliek véleménye alapján pedig egy remek blockbusterrel állunk szemben.
Ahogy azt többen is sejtették, rögtön a leleplezést követően megjelent a Bethesda 2006-os klasszikusának felújítása, amelyre azon nyomban rá is vetették magukat a játékosok.
A hétvégén bétázott a Sifu alkotóinak focis játéka, a Rematch, ami egyből parádés gólokat lőtt a legnagyobb konkurensnek is.
A legutóbb az Indiana Jones and the Great Circle-lel bizonyított stúdió új álláshirdetése alapján könnyen lehet, hogy B.J. Blazkowicz visszatér a nyugdíjból.
Vadiúj látnivaló érkezett az EA multiplayer sorozatának egyelőre cím nélküli epizódjából, amelyben alaposabban is szemügyre vehetjük, mekkora pusztítást vihetünk véghez a csatatéren.
Ha valaki azt állította volna, hogy csendben már rég elkaszálták a Quantic Dream Star Wars-játékát, mi simán elhittük volna.
A pulzoximéterek a vér oxigénszintjét mérő készülékek, és így az egészség megőrzésének fontos résztvevői lehetnek. Lehetővé teszik ugyanis az oxigénszint és a pulzusszám folyamatos nyomon követését akár a nap 24 órájában, ezzel pedig egy állandó és reális képet kaphatunk a légzésünk állapotáról. Nézzük meg, hogy milyen készülékek segíthetnek ebben!
Néhány nap választ már csak el minket attól, hogy kipróbálhassuk a Days Gone remastered kiadását, ami egy picit szebb és picit jobb lesz, mint az eredeti, de még így is van, ami hiányozni fog a kiadásból… legalábbis az elején.
A SWAT-játékok kiváló szellemi örököse, a Ready or Not mostanáig csak PC-n volt elérhető, hamarosan viszont a konzolosok is bekészíthetik a villanógránátot.
Az egészen biztos, hogy az FBC nem fizet elég veszélyességi pótlékot a Firebreak akciócsapatának. Nézzünk bele ismét a Remedy kooperatív játékába!
A harmadik rész után a Dark Souls Remasteredhöz is elkészült a Seamless Co-op nevezetű mod, amely lehetővé teszi, hogy az egész játékot közösen vigyük végig.
Az Until Dawn filmadaptációja hamarosan befut a mozikba – akik már látták, egészen odáig vannak érte.
A Spec Ops: The Line rendezője, Cory Davis, és a Nine Inch Nails gitárosa összeálltak, hogy létrehozzanak valami groteszket.
A mai folyamatosan változó világban elengedhetetlen, hogy a cégek gyorsan, rugalmasan tudjanak dönteni, reagálni. Ebben nagy segítséget jelenthetnek a különböző elemzési módszerek, például a SWOT analízis.
A Steamen időről-időre felbukkan egy-egy kihagyhatatlan akció, nincs ez másképp most sem.
Tegnap délután egy jókora livestream mutatta be a RuneScape: Dragonwilds részleteit, de a lényeg csak a közvetítés végén jött: máris útnak indították az ígéretes túlélőjátékot.
Alaposan megvágták Steamen a Radical Entertainment akciójátékainak árait, így néhány nap erejéig mindössze pár euróért juthatunk hozzá a vérgőzös produkciókhoz.
A NetherRealm Studios új álláshirdetése alapján benne van a pakliban, hogy egyelőre nem került parkolópályára a 2023 szeptemberében megjelent verekedős játék.