Előzetesen a Halálos harcmező
Netflixes akció-sci-fivel jelentkezik a Szupercella rendezője januárban. Új előzetest kapott a Halálos harcmező.
Netflixes akció-sci-fivel jelentkezik a Szupercella rendezője januárban. Új előzetest kapott a Halálos harcmező.
A Nintendo eltávolította a Netflix alkalmazását a Wii U és a 3DS eShopból, de akik letöltötték, azok egy darabig még használhatják.
Ha minden jól megy, idén debütálhat a Vaják második évada, ennek örömére pedig összeszedtük, milyen spinoffok várhatóak még emellé.
Porondon a 2016 óta futó indie túlélőhorror-soulslike kombó, egyetlen fejlesztő keze alól.
A Netflixre megérkezett a Cobra Kai harmadik évadja, aminek a kritikája előtt elmondjuk, miért éri meg nézni ezt a sorozatot.
Ha igaz a szóbeszéd, akkor a Netflixen egy The Elder Scrolls sorozat is fel fog bukkanni a jövőben.
Folytatódik a Netflix animációs Transformers sorozata, de ma debütál a skandináv Darknak kikiáltott széria és egy tajvani horrorfilm is.
Az XPG még az esztendő vége előtt egy új trónkövetelőt küldött az SSD-k mezőnyébe.
December utolsó hetében is érkeznek új produkciók a Netflixre, köztük egy provokatív stílusú animációs alkotás.
A Netflix nemrég közzétette az első oldalt a Vaják második szezonjának forgatókönyvéből, ami máris egy nagyon erős jelenettel indít.
A Fekete tükör alkotói újabb figyelemfelkeltő produkcióval rukkolnak elő: áldokumentumfilmben kommentálják 2020 emlékezetes történéseit.
A Netflix kínálatába 2021-ben megérkezik a Witcher: Nightmare of the Wolf című animációs film, melynek most bemutatták a logóját is.
Ötéves születésnapját ünnepli a Rainbow Six: Siege, ennek örömére a Ubisoft elhozta a limitált ideig elérhető Legacy Arcade módot.
A Netflix kétrészes videóban mutatja be a sorozat világában feltűnő emberi és kevésbé emberi szörnyeket.
Magyar feliratos előzetest kapott A kiábrándult királylány harmadik évadja, de érkezik egy disztópikus és egy fantasy sorozat is a Netflixre.
Ismét egy Asus laptopot teszteltünk, a ROG Strix G15 2020-as verzióját, melynél a következő tapasztalatokat szereztük.
Néhány hónapja debütált csak a Krétakori tábor, de máris érkezik a második évad. Magyar nyelvű előzetes érkezett a Netflix animációs szériájához.
A Netflix egy véletlenül közzétett Twitter-bejegyzéssel elárulta, hogy egy 3D-s animációs sorozat készül a Sega kabalájával.
A The Game Awards 2020 keretein belül a Square Enix bejelentette, hogy érkezik a Just Cause: Mobile, aminek nem örül mindenki.
Még karácsony előtt debütál George Clooney saját rendezésű disztópiája a Netflixen. Megérkezett az utolsó, feliratos előzetes.
A Netflix nagyon ritkán árulkodik saját nézettségéről. Most közzétették Magyarország legkedveltebb 2020-as tartalmait.
A Karate kölyök folytatódik a Netflixen – januárban debütál a Cobra Kai harmadik évadja. Magyar feliratos előzetes érkezett.
Magyar feliratos előzetest és premierdátumot kapott a Netflix animációs Transformers-trilógiájának második évadja, a Földkelő.
Hamarosan tovább körvonalazódnak a stúdió filmes tervei.