[Hardver] Redragon Amsa-Pro K592-Pro billentyűzet és Redragon Impact M908 egér teszt
Jó bornak nem kell cégér, tartja a mondás. Ha meg valaminek a nevében hivatalosan kétszer is feltüntetik, hogy „Pro”, az már minimum gyanús.
Jó bornak nem kell cégér, tartja a mondás. Ha meg valaminek a nevében hivatalosan kétszer is feltüntetik, hogy „Pro”, az már minimum gyanús.
Elégedett lehet a kiadó az elmúlt időszakkal, jelentős növekedést produkáltak ugyanis a bevételek terén.
Az ASUS jelezte, hogy hamarosan érkezik a ROG Phone 3, mely a világ legerősebb gamer okostelefonjának a legújabb generációja.
A Take-Two jelezte, hogy a PS5-re és Xbox Series X-re érkező játékai drágábbak lesznek, most pedig a Ubisoft is megszólalt a témában.
Borsos árú gamer termékekből eddig sem volt hiány, most pedig a Logitech és a Herman Miller bemutatták a gamer székek csúcsát.
A mai napon kezdetét vette a PlayStation Summer Sale, melynek keretein belül rengeteg izgalmas címet húzhattok be kedvező áron.
A 2K tegnapi ígéretének megfelelően ma mozgás közben is megmutatta magát a Hangar 13 műhelyében készülő Mafia: Definitive Edition.
A frissen megalakult Far From Home stúdió nemrég bejelentette első játékát, mely az igen érdekes koncepcióval bíró Project Oxygen lesz.
A Trust a GXT 900 Kudos képében egy nagyon komoly, látványos és testreszabható egérrel állt elő a játékosok számára.
A Ghost of Tsushima a kritikusok és a játékosok körében is népszerű, azonban vannak, akiknek nem tetszik, hogy nem japánok készítették.
Ma debütál a Rotten Tomatoes egyik legjobban értékelt sorozata az HBO Go-n, illetve egy optimista sci-firől írt ajánlónkat olvashatjátok.
Megérkezett az első patch a meglehetősen sok kritikát kapó folytatáshoz.
Stone Chin is távozott a cégtől, aki PR-igazgató volt, és a hivatalos indoklás szerint a vezetési stílusával nem voltak elégedettek.
Phil Spencer elárulta, hogy a többi konzolon nem fogják elérhetővé tenni a szolgáltatást, mert nem garantált az Xbox élmény.
Úgy tűnik, hamarosan tényleg megkezdődhet a konzol előrendelése, felbukkantak ugyanis az első PS5 témájú placcok.
Előkerült egy gameplay videó a Prophecy nevű projektről.
Eredetileg Kassandra lett volna az egyetlen játszható karakter, az egyik vezető azonban változtatást követelt.
Rengeteg demóból válogathatnak az Xbox One-tulajok egy héten át.
A Rocket League fejlesztői komoly döntést hoztak: a nyár folyamán ingyenesen játszható modellre állnak át és PC-n boltot is váltanak.
A Mafia: Definitive Edition megjelenésére sajnos még várnunk kell egy kicsit, a játékmenetet azonban hamarosan már megcsodálhatjuk.
Mindenféle fanfár és felvezetés nélkül a mai napon egyszer csak elérhetővé vált a Star Wars: The Old Republic Steamen is.
10 éve készült el a Blizzard eddigi utolsó ikonikus RTS-ének nyitánya, ennek alkalmából idézzük fel az elnyújtott fejlesztés majd megjelenés epikus pillanatait.
Jövő hónap elején kezdődik a Call of Duty: Warzone 5. szezonja, most pedig egy rövid előzetes miatt lehet, a pontos dátum is kiderült.
Az amerikai haditengerészet a játékosok körében próbálja népszerűsíteni magát, de a nézők inkább különféle háborús bűnökre kíváncsiak.