Destiny 2 – Ingyen válthatunk majd a következő generációs verziókra
Nem kell külön megvásárolni a PS5- és Xbox Series X-verziót.
Nem kell külön megvásárolni a PS5- és Xbox Series X-verziót.
A Microsoft áttette augusztusra az egyik nagy eseményét, így nem tudni, készülnek-e valamivel júniusra.
Állítólag az ő nevük alatt futna a konzol Japánban.
A Microsoft nagyon komolyan veszi a visszafelé kompatibilitás kérdését, ennek hála az Xbox Series X-re is elérhető lesz csomó régi cím.
Itt egy helyen megtaláltok minden fontos információt a Microsoft következő generációs konzoljáról, illetve az arra érkező játékokról.
Az Xbox francia részlegének vezetője elárulta, hogy megindult a nextgen konzol gyártási folyamata.
Nem szolgáltak túl jó hírekkel az Xbox Series X-verzió kapcsán.
Úgy tűnik, a Codemasters versenyjátéka kihasználja majd a nextgen konzolokban rejlő erőt.
A Bungie bejelentette, hogy PS5-re és Xbox Series X-re is elérhető lesz a népszerű looter shooter.
A Microsoft bejelentette, hogy már most több száz játék készül a következő generációs masinájukra.
Az Inside Xbox legújabb adásában leleplezték a Chorust is, mely 2021-ben érkezik majd Xbox One-ra és Xbox Series X-re.
A korábbi pletykákat megerősítve kiderült, hogy a Yakuza: Like a Dragon PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X-re is érkezik.
Az egyszemélyes kínai projekt továbbra is fantasztikusan néz ki - most Xbox Series X-en is láthattuk mozgásban.
17 órakor kezdődik a Microsoft élő adása, melyben első ízben láthatunk majd Xbox Series X játékbemutatókat.
Holnap jönnek az első nextgen játékbemutatók a következő generációs Xboxra, de addig is kaptunk egy apró morzsát.
Úgy tűnik, rajtuk nem fog múlni a két nextgen konzol év végi rajtja, megnövekedett termeléssel számolnak.
A PS5 és az Xbox Series X is megkapja a támogatást.
Akik megvásárolják Xbox One-ra, azok ingyen megkapják Xbox Series X-re is.
A jövő héten egy új Inside Xbox adást kapunk majd, melyben az Xbox Series X játékai mutatkoznak be, köztük az Assassin’s Creed Valhalla.
Az Xbox Series X kapcsán már minden technikai paraméterre fény derült, azonban a Microsoft a konzol játékait nem mutatta be. Eddig.
A friss védjegyek között bukkant fel a Microsoft bejegyzése, mely vélhetően a következő generációs konzol új logója.
A legújabb pletykák szerint a Microsoft hamarosan bemutatja a következő generációs konzoljait, köztük az Xbox Series X kistestvérét.
Ezek a címek már biztosan jönnek a következő generációs konzolokra.
A Dead Island 2 fejlesztését még mindig nem érte el a kasza, sőt egy új álláshirdetés már azt is bizonyítja, hogy jön PS5-re és Xbox Series X-re.