Hot Wheels Unleashed – Álmaid pályája
A Milestone csapata új videóban vezet végig a játék pályaszerkesztőjének lehetőségein.
A Milestone csapata új videóban vezet végig a játék pályaszerkesztőjének lehetőségein.
A Tencent új lépésekkel előzi meg, hogy a kiskorúak túlzásba vigyék a játékot.
Az Innersloth hatalmas népszerűségnek örvendő játéka hamarosan igazán tartalmas változatokban is elérhető lesz.
Újabb címmel élvezhetik a játékosok az FPS Boost támogatás előnyeit.
A 11 bit studios fagyos alkotásának extra tartalmai a játék Complete Edition kiadása kíséretében jelennek meg.
Ethan Winters kalandjának folytatása a Capcom jelentése szerint újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
Ethan Winters kalandjának folytatása a Capcom jelentése szerint újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
A DICE LA átalakulását még tavaly jelentette be az EA, és nagyon úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos tervek mostanra értek révbe.
Egy videofelvételen Griezmann és Dembélé az ázsiaiakon gúnyolódik, ezt pedig a Konami enyhén szólva sem nézte jó szemmel.
Már A félelem utcája első epizódja is lázban tartotta a közönséget, pénteken pedig érkezik a sokkal misztikusabbnak ígérkező második rész.
A Days Gone PC-s verziójának technikai állapotára már a rajt során sem lehetett sok panaszunk, de azért a fejlesztők előálltak pár javítással.
A júliusi PS Plus második játéka 2019 egyik legjobb alkotása, az A Plague Tale: Innocence, mely két gyermek történetét mutatja be a százéves háború poklában.
A Dell középkategóriás gamer laptopot dobott piacra, kimondottan kedvező áron, mi pedig szemügyre vettük, mit is tud pontosan.
Kutyás és macskás reality, olasz horror klasszikus és egy népszerű bűnügyi sorozat friss évadja is debütál ma a streamingszolgáltató műsorán.
Pár órája röppent fel a pletyka, hogy az Assassin’s Creed a live service üzletmodell felé fog elmozdulni, a Ubisoft pedig reagált erre.
A Bloomberg szerint a Ubisoftnál már készül az Assassin’s Creed Infinity, ami a játék, mint szolgáltatás irányba terelné a sorozatot.
Az Anti-Cheat Police Department hívta fel a figyelmet egy csalásra, amitől nem csak a PC-s játékosoknak kell tartania.
Jeleneteket és interjúkat tartalmazó előzetest kapott a sokszorosan elhalasztott, de még idén mozikba kerülő The King's Man előzményfilm.
Alig négy hónappal azután, hogy a céget felvásárolta az Electronic Arts.
A sorozat írója fedte fel, hogy hány részletben számíthatunk az HBO adaptációjának első szezonjára.
Július 8-án gazdára talál az első PlayStation 5 konzol, amelyet a MI Kihívással nyerhetsz meg, siess, hogy te legyél a szerencsés.
Az SNK végre felfedte, hogy pontosan mire érkezik verekedős sorozatának jövőre halasztott új epizódja.
Az idei Nacon Connect keretében került bejelentésre, hogy a vérszívásra a vártnál később kerül majd sor.
Ryan K. Rigney jóvoltából új oldalról ismerhetjük meg a hosszú ideje tartó jelenség körülményeit.