Már csak a PlayStation 5 tulajokra gondol a Sony 2026-tól?
Idő előtt kiderült, hogy mi lesz az első játék a PlayStation Plusban januárban.
Idő előtt kiderült, hogy mi lesz az első játék a PlayStation Plusban januárban.
Most épp a Tetris mögött álló cég alapítója állt elő azzal, hogy csak egy családbarát játék kellene, és működne az esport olimpia.
Ezekkel a játékokkal a szilveszter is felejthetetlen lesz.
Olyan valóságokról szól majd, amelyekkel még csak most kezdünk szembesülni.
Az Embark Studios extraction shootere volt a legkelendőbb videójáték Steamen az elmúlt napokban.
A GSC nagyon nagy dobásra készül 2026-ban a S.T.A.L.K.E.R. 2-vel.
A Sandfall Interactive vezetői egy interjú során elárulták, hogy némileg kisebb Metascore-ra számítottak a megjelenés előtt.
Akkora trash lesz, hogy leszakad a fejünk, de már alig várjuk.
Hát azt nem lehet rá mondani, hogy nem epikus.
Az akció-RPG felett bábáskodó S-GAME Studio egy tweetben mondott köszönetet azoknak, akik kívánságlistára tették az alkotást.
A Fanatical téli vásárának köszönhetően most kedvezményes áron húzhatjuk be a díjnyertes ARC Raiders steames verzióját.
Kevés színész tudott káromkodással úgy karaktert építeni, mint a Clay Davis szenátort alakító Isiah Whitlock Jr.
Kijött a streamingszolgáltató előző hétre vonatkozó nézettségi listája, melynek első helyén természetesen a Stranger Things utolsó szezonja található.
Alighogy megjelent a My Winter Car, máris rengeteg játékost vonzott – nem csoda, hiszen a játékélmény rendkívül szórakoztató.
Mágusok, lovagok és tolvajok imádni fogják ezt a játékot.
Thor, a villámok istene, új kihívások elé néz, ezért kénytelen apjához fohászkodni.
Miközben más hősök sorra elvéreznek, Blade még él.
A stúdió már korábban áldását adta a harmadik részre.
Sokan kritizálják az új évadot, a legutóbbi epizódot meg pláne.
A Ubisoft új alapokra helyezi az Assassin’s Creed mozgásrendszerét.
Egy ismert bennfentes szerint már februárban megjelenik a Warhorse középkori RPG-jének remaster kiadása, ennek azonban csak a konzolosok örülhetnek.
Több mint 4 perces előzetest kapott a Up Software JRPG-jének felújítása, a harcrendszer pedig egy az egyben olyan, mint a Sandfall Interactive debütáló játékában.
De vajon mi lesz így a karakterével?
Már több mint 300 000-en aláírták azt a petíciót, melynek kezdeményezője azt kéri a Netflixtől és a Duffer fivérektől, hogy adják ki a soha nem látott felvételeket.