[Születésnaposok] 20 éves a Devil May Cry 2
Két évtizedes lett a sorozat feketebáránya, melynek még a fogadtatás ellenére is sikerült kiköveznie a folytatások útját.
Két évtizedes lett a sorozat feketebáránya, melynek még a fogadtatás ellenére is sikerült kiköveznie a folytatások útját.
A szolgáltató mára többek között arról is híres, hogy számos produkció alól húzza ki már idő előtt a szőnyeget.
A Marvel feje szerint hiába néhány sztár kifakadása, sose lesz elég a szuperhősökkel teli filmekből.
A korábbi halasztásokat követően úgy tűnik, hogy a fejlesztőknek még több időre van szüksége a játék befejezéséhez.
Kiderült, hogy az első epizódnál felállított rajongói elméletnek bizony egész sok értelme volt.
Egy holland Twitch streamer tiltást kapott, amiért az új RPG-t, a Forspokent játszotta streamben.
Öt évvel a Junji Ito Collection után ismét megelevenednek az egyik leghíresebb japán mangaka rémisztő horrortörténetei.
A SpellForce: Conquest of Eo végre megkapta régóta várt megjelenési dátumát.
A Bernard Werber bestseller regényén alapuló videojátékról kiderült, hogy mikor jelenik meg PC-re és konzolokra.
Az Ideglelés a mai napig klasszikusnak számít az ál-dokumentum horrorok között és most sorozat készül belőle.
Bár előre be lett lengetve, hogy szép nagy bejelentés készül, az Xbox Showcase előtt lelepleződött a projekt.
A Forspoken a legújabb játék, amely semmiféle reflektorfényt nem ad a lokalizációs csapatoknak.
Megvannak a 2023-as Oscar-jelöltek és bizony számtalan jobbnál-jobb film versenghet a szoborért márciusban!
A World of Warcraft Classic vezető mérnökét, Brian Birminghamet a hét elején rúgta ki a Blizzard Entertainment.
A következő hétfőn a csúcsra járatja a drámát az HBO, és most megjött ehhez a friss előzetes.
Az AR-játékairól ismert stúdió legújabb alkotása végre megérkezett a kosárlabda rajongóihoz.
Isaac Clarke a klasszikus felújításának alkalmából egy szokatlan világban is tiszteletét teszi.
Az űr végtelenje és az apokalipszis után a Surviving-sorozat most az óceánok világát igyekszik felfedezni, ráadásul új fejlesztővel a fedélzeten.
A Múmia-filmek sztárjaként ismert, és A bálna főszereplőjeként visszatért színész váratlan látogatást tett.
A tervek szerint még idén bemutatkozó sorozat munkálatai a jelek szerint elég jól haladnak.
Az Electronic Arts stúdiója újabb tapasztalt fejlesztőnek inthet búcsút közel két évtizedes közös munka után.
Már nem kell sokat várnunk, hogy a közkedvelt karakter befusson, most pedig azt is megmutatta, hogy mire képes.
A kissé brutálisra sikerült karácsonyi film története nagyon úgy fest, hogy hamarosan folytatódik.
Egy vaskos, színes és a kényelmet is szem előtt tartó billentyűzetet próbálhattunk ki a gyártó kínálatából.