Hozzám alapvetően az animék közelebb állnak, mint a mangák, de utóbbiakból is akad néhány odahaza a polcon. A Blood on the Track, a Berserk vagy a Parasyte mellett hamar szembejött velem annak idején Junji Ito, vagy magyarosan Itó Dzsundzsi neve – engedd meg kedves olvasó, hogy utóbbit ezúttal elengedjem, hiszen a Netflix hivatalos fordítása az eredeti formát használja. Szóval Junji Ito az egyik legnépszerűbb mangaka (és nemcsak Japánban), aki főként horror-mangákat ad ki, ezeknek gyűjteményes formája pedig bejárja a világot. Jómagam is egyik leghíresebb kötetével, az Uzumakival kezdtem, majd jött a Tomie, a No Longer Human, a Fragments of Horror, a Shiver, sőt még a The Art of Junji Ito: Twisted Visions artbookot is beszereztem tőle. Természetesen a felsoroltak csak egy töredéke a gyűjteményemnek, hiszen igyekszem az összes – Európában is elérhető – kötetet megvenni, noha a Covid óta egy picit nehézkesebb lett ezeknek a beszerzése.

a9382daaa1.jpg

Azért kedvelem annyira Ito stílusát, mert a horrort nagyszerűen adja át rajzok és a mögéjük pakolt rövidke sztorik formájában. Mégis hogyan lehet félelmetes egy manga? – kérdezhetnéd, de hidd el, hogy ő meg tudja oldani. Egy-egy kötet általában több, egymástól eltérő, de esetenként kapcsolódó mini-sztorit tár eléd, amikben földöntúli borzalmak szabadulhatnak el. Sokszor hasonlítgatják Ito-t magához a weird-fiction nagymesteréhez, H. P. Lovecrafthoz, hiszen legalább annyira ügyesen képes feszültséget teremteni, ugyanakkor ő nem rest megmutatni az elképzelhetetlen borzalmakat sem. Képzeld el, hogy több oldalon keresztül felvezet valami retteneteset, valami nem evilágit, majd lapozol egyet és az arcodba tol egy teljes oldalas szörnyűséget, mondjuk egy póklábakkal rendelkező csontsovány nő képében, aki csak áll a sötétben, és borzalmas vigyor húzódik az arcán – ez Junji Ito kifordított, groteszk világa.

ito.jpg

2018-ban már készítettek a műveiből anime-adaptációt, méghozzá a Junji Ito Collection formájában. Emögött a Studio Deen állt, egy japán animációs stúdió, de a Collection-t én senkinek nem tudom ajánlani, mert a kivitelezés egyszerűen annyira amatőr, hogy az sok esetben inkább zavaró, mintsem félelmetes. Eleinte megörültem, hogy a Netflixre érkezik a Junji Ito hátborzongató japán meséi, egy újabb, mozgóképre átdolgozott gyűjtemény, aztán sajnos megláttam, hogy kik állnak mögötte: ismét a Studio Deen. Rögtön lefagyott az arcomról a mosoly, de mivel kijött a teljes, 12 részes évad, nekiálltam ledarálni, hiszen mégiscsak Ito-ról van szó. Az első epizód mindjárt egy roppant különös családot mutat be, akiknél különféle természetfeletti jelenségek keletkeznek, majd láthatsz egy vészjósló, sötét alagutat, furcsa fagylaltárust, visszatér Soichi (ráadásul kétszer is), egy kisvárosban az elhunytak helyén sírkövek nőnek ki a földből, egy sikátor pedig borzalmas múltbéli titkokat rejt, amiket jobb lett volna örökre elfeledni.

junji-ito-hatborzongato-japan-mesei-netflix.jpg

Nekem a The Hanging Balloons és a The Long Hair in the Attic tetszett leginkább. Előbbiben az emberek óriási fejei megjelennek és elragadják a még élőket, lényegében felakasztva őket, hogy aztán az örökkévalóságig lebegjenek az égen. A másik egy igazi j-horror történet, amiben a szerelemben csalódott lány meghal (igen csúnya módon), de testéről leszakadt feje hosszú hajának köszönhetően önálló életre kell. Ebben a részben a különösen idegtépő fogcsikorgatás (amiről előre tudod, hogy a rémalak a közelben jár) igen nagyot ütött, és még engem is kirázott a hideg. Akadnak még érdekesebb epizódok (például a rettenetes gyilkosságokat őrző The Back Alley, vagy a Mold, amiben egy ház és a benne élők a penész martalékává válnak), viszont sajnos érezhető, hogy ismét a Studio Deen áll a projekt mögött.

A szinkron inkább csak elfogadható (eredeti japán hangsávval néztem, bár van magyar szinkron is), az animációk viszont ismét roppant gyengék. Nem tudom, hogy a belefeccölt munka hiánya, vagy a kevéske idő lehet-e az oka, de csupán minimális fejlődést látok a Collection-höz képest, ami azért necces, mert azóta eltelt öt év. Nem is akkor van baj, amikor a szereplők egy helyben állnak és úgy beszélnek, hanem amikor megmozdulnak. Annyira silány, amatőr az egész megvalósítás, hogy az már-már megmosolyogtató. Például a Headless Statue részben a fejetlen, véres női alak mozgásának ijesztőnek kellene lennie, de annyira suta az animáció, hogy a végeredmény inkább lett kínos. Egy manga lapjain ezek a sztorik sokkal nagyobbat ütnek, de ahogy Lovecraft esetében, úgy Ito-nál is megfigyelhető, hogy a képernyőre átültetve munkáik rengeteget veszítenek a varázsukból. Mivel csak nagyon minimális kapcsolódási pontok vannak, a Junji Ito hátborzongató japán meséit akár az érdekesebb részeket kiválogatva is ledarálhatod egy hosszabb délután alatt, de igazából azzal sem veszítesz sokat, ha kihagyod, és inkább beszerzed az eredeti mangákat. Ettől függetlenül az Adult Swim régóta halogatott Uzumaki-sorozata továbbra is igen ígéretesnek tűnik.

Képek forrása: Netflix