Immár hivatalos: újra megjelent PC-re a 2003-as Freedom Fighters
Az IO Interactive klasszikusa kapcsán pár órája kezdték pletykálni, hogy újra előkerülhet, nemrég pedig a hivatalos bejelentés is befutott.
Az IO Interactive klasszikusa kapcsán pár órája kezdték pletykálni, hogy újra előkerülhet, nemrég pedig a hivatalos bejelentés is befutott.
A Microsoft nemrég bejelentette, hogy felvásárolja a komplett Bethesdát, ez a hír pedig egyből beindította a játékosok fantáziáját.
Még egyszer láthatjuk Daniel Craiget a 007-es szerepében. Immár feliratosan is látható a jubileumi, huszonötödik James Bond epizód második előzetese.
A 2013-as játékban Deadpool hangját adó Nolan North szerint eljött egy folytatás ideje, és a Marvelt is igyekszik meggyőzni erről.
2021-ben érkezik a MassHive Media fejlesztésében készülő szerepjáték.
Megjelenési dátumot kapott a YesterMorrow című 2D-s platformer, melyből egy demó is elérhetővé vált a Steamen.
Egy új videót is megnézhettek a tavasszal érkező platformerről.
Úgy tűnik, a Supergiant Games ismét nagyot alkotott, és a Hades az év egyik legnagyobb indie sikercíme lehet.
Szeptember 22-én megnyitja kapuit a gamerek előtt a Work 'N' Play Esports Club a Corvin-negyedben.
A Tokyo Game Show alkalmából kétórás prezentációra számíthatunk.
Motion capture munkálatokról posztolt a rendező.
Markarth városa is megnyílik előttünk az MMORPG-ben.
Rekord mennyiségű játékos repült rá a Football Manager 2020-ra, amely jelenleg is ingyenes az Epic Games Store-on.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Netflix nemrég vadonatúj sorozattal jelentkezett, mely a Dragon’s Dogma világába kalauzol el minket, de ebben nem lesz sok köszönet.
A PS5-ös SSD-jét ne töltsük fel, ha szeretnénk játszani a Spider-Man: Miles Morales Ultimate Launch Editionnel, mert ez több mint 100 GB-ot elfoglal.
A Samsung korábban már villantott pár nagyon erős, játékra kihegyezett monitort, és bizony az Odyssey G7 is remekül sikerült a gyártótól.
League of Legendsben és FIFA 21-ben mutathatjátok meg tudásotokat.
A júliusi bejelentés után most végre az első valódi trailer is befutott.
Ha kíváncsi vagy, mekkora lesz az eredeti, PS3-ra megjelent Demon’s Souls és a PS5-re érkező remake között, akkor itt az alkalom.
Új trailert kapott a stratégiai spinoff, amely most Xbox One és Xbox Series konzolokra is ellátogat.
Ha a társasok világában létezik olyan, mint videojátékoknál a fejlesztői pokol, akkor azt a kultikus horrorfilm adaptációja teljesen bejárta, hogy végül megjelenhessen.
Az Observer nextgen konzolokra felújított változata, a System Redux még idén megjelenik PC-re, PS5-re és Xbox Series X-re.
A Jett: The Far Shore a PS5 egyik nyitócíme lett volna, de a Superbrothers elhalasztotta a csillagközi utazás startját.