Itt a The Mandalorian második évadának első, elképesztően hangulatos előzetese
Október végén debütál a Disney+ műsorán a The Mandalorian második évada, amihez most befutott az első, igen erősre sikeredett trailer is.
Október végén debütál a Disney+ műsorán a The Mandalorian második évada, amihez most befutott az első, igen erősre sikeredett trailer is.
Három új sorozat debütál ma az HBO GO-n, sztárszínészekkel, neves alkotókkal. Összegyűjtöttük nektek a friss premiereket.
A Take-Two még tavaly keveredett jogi vitába a Red Dead Redemption egyik modderével, a bíróság pedig most a vállalatnak adott igazat.
Az Xbox Series X után a kisebbik variáns, az Xbox Series S csomagolásáról is lehullott a lepel.
A bejelentés mellé egy demó is érkezett a Fireart Games alkotásából.
Az Esport 1 interjút készített az egyetemi hallgatóval.
Érdekes történetet osztott meg a Mediatonic a cheaterek kapcsán.
Továbbra is jelentős növekedést mutat a videojátékos piac a tengerentúlon, a Madden NFL 21 volt a legjobban fogyó játék.
Az olasz Daniele Tascini maradt az azték témánál: a zseniális Tzolk'in alkotója ezúttal a nap piramisa köré építette fel parádés játékát, melyben ismét a munkásoké és az azokat okosan menedzselő játékosoké a főszerep!
Szeptember 18-án jelenik meg a három játék újrahangszerelt változatát tartalmazó gyűjtemény.
Levették a kitűzött bejegyzésüket a Twitteren, ami új bejelentésre utal.
Ha már te sem bírod a Star Wars: Squadrons rajtjáig, jó hír lehet, hogy az EA Motive és az ILMVFX előállt egy remek kisfilmmel a játékhoz.
Szinkronizált, az eredeti nyelvűtől eltérő előzetes érkezett a Vonat Busanba folytatásához. Már csak csütörtökig kell várni a premierre.
Izgalmas napoknak nézünk elébe az HBO GO-n. Ma folytatódik a Lovecraft Country és a NXIVM botrányt feldolgozó Beavatási eskü.
A PS5 következő nagy bemutatójára ezen a héten szerdán kerül sor, a Sony pedig addig is egy rövid reklámmal alapozza meg a hangulatot.
A Madden NFL 21 rajongói nemrég felhördültek, amiért semmi újdonságot nem tartalmaz a játék, ez viszont az eladásokon nem látszik meg.
Nálunk járt az Acer Predator Triton 300 gamer laptop, ami 240 Hz-es képfrissítéssel és bivalyerős hardverrel hívja fel magára a figyelmet.
November 10-én startol a virtuális zenei fesztivál.
Kicsit tovább kell várnunk a Fallen Flag Studio alkotására.
Ismét felerősödtek a játékkal kapcsolatos pletykák, miközben a Square Enix producere is aktív volt a Twitteren.
A próbaverziót azok tölthetik majd le, akik digitálisan előrendelik az októberben megjelenő játékot.
A tech-óriás tovább halad a növekedés útján, miután bejelentették, hogy 40 milliárd dollárért felvásárolták az Arm chipgyártót.
Idő előtt kiszivároghatott, mennyibe fog kerülni a konzol.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!