Új stúdiót nyitott az Ubisoft
Az EA fedettpályás felvásárlási ajánlata után alig pár hónappal őrült stúdióalapítgatásba kezdett a francia székhelyű Ubisoft, amelynek többek között a Tom Clancy játékokat és számtalan más sikercímet is köszönhetünk.
Az EA fedettpályás felvásárlási ajánlata után alig pár hónappal őrült stúdióalapítgatásba kezdett a francia székhelyű Ubisoft, amelynek többek között a Tom Clancy játékokat és számtalan más sikercímet is köszönhetünk.
Új részletek derültek ki a Magyarországon készülő Crysis Warheadről. Többek között arra is fény derül, hogy mekkora játékidőre számíthatunk majd.
Sid Meier ősszel visszatér új játékával, ami nem is annyira új, inkább a mára már klasszikusnak számító Sid Meier’s Colonization felfrisstett változata.
Nem, tudom, a fiatalabb generációnak mit jelent ma az a szó, hogy Beatles, bár hitem szerint a négy legendás liverpooli zenéje már a génjeinkben van – ám a szigorú jogkezelés miatt napjainkban talán nem forog annyira a köztudatban a nevük és zenéjük, mint amennyire - szintén véleményem szerint - szükség lenne rá. Ám lehet, hogy ennek vége.
Gyűjtői kiadásban is megvásárolható lesz idén ősszel a már most közönségkedvenc Spore. A megjelenés a teljes verzióval egy napra esik majd.
Megjelent a magyar verzió, a Launch Center lassan bezárja kapuit - épp itt az ideje kihirdetni a 25 óriásposzter, a két PC-s verzió, és a túlélőcsomag nyerteseit.
A PC Guru Online híreiben sajnos az EVE Online elég sokszor szerepelt már negatív előjellel, így számomra öröm, ha valami jóról számolhatok be eme, amúgy remek játék kapcsán. Most több ilyen is van a tarsolyunkban.
Kissé közhelyes fordulat egy ilyen hírt azzal indítani, hogy Lara Croft feltámadt halottaiból, de hát ez a helyzet; a fejlesztők monogramja maradt ugyanaz, a csapat viszont más lett, a Core Designt váltó Crystal Dynamics sikeresen állította helyre kedvenc kalandornőnk megtépázott renoméját.
Szinte minden részlet kiderült a készülő Lord of the Rings Conquesttel kapcsolatban. A GameTrailers csapata a Pandemic stúdiójában járt, és kifaggatta a készítőket.
Korábban már írtunk párszor a készülő Max Payne moziról, a mostani hír egy kis összefoglaló, kiegészítve pár friss képpel és információval.
A minden szempontból remekre sikeredett Bioshock apró szépséghibája volt a beépített, igencsak szigorú DRM. Az ügy nagy hullámokat kavart, a készítők mindenféle ígérete ellenére.
Elkészültek az első értékelések a játékról, amelyek eléggé lelombozóak lettek az Atari számára, - a bajt tetézi, hogy a megjelenés előtt kiszivárgott a játék teljes verziója torrenthálózatokra.
Közhelyszerű bevezető következik: a játék- és filmipar összefonódása mára már senkit nem lep meg, nem múlik el úgy hét, hogy ne érkezne hír egy mozi játékadaptációjáról, vagy viszont, más stúdiók viszont eleve „összmédiára” tervezik új projektjüket.
Május idusának nagy szenzációja volt, hogy – amint arról mi is beszámoltunk, lásd oldalt - Itakagi „Ninja Gaiden” Tomonobu felmondott a Tecmónál, sőt be is perelte őket az elmaradt célprémium miatt. A kiadó rögtön viszontváddal ért – ám ahogy sejtettük, az ügy itt még nem ért véget.
A StreamMyGame nevű alkalmazás frissített verziója került ma a nyilvánosság elé. Az új funkciónak hála a nagy gépigényű játékokat a kicsike Eee PC-n is játszhatjuk.
Az Interpress Travel buszos csoportutazást szervez, hogy bárki könnyűszerrel eljuthasson a lipcsei játékkiállításra - szállással, teljes ellátással...
Elképzelhető hogy valóra válik a PC játékosok nagy álma, hogy a csak konzolon kapható címeket a számítógépükön is játszhassák - erre nyújthat megoldást a Trioxide.
Világpremier! Felkerültek galériánkba a Mass Effect magyar verziójából frissen készített játékképek, a Launch Center pedig rengeteg meglepetést tartogat még!
Hihetetlen vagy nem, az Atarit, ha nem is húzta ki a trutyiból a Neverwinter Nights sorozat második része és annak küldetéslemeze, bőven több annál, amit az emberek csak "visszafogott sikerként könyvelnének el.
Istenem, de átkozottul jó volt, amikor 1994-et írtunk. Jómagam éppen akkor költöztem fel vidékről, hogy aztán egy általános iskolában, szakkörnek gúnyolt szabadfoglalkozáson Colonizationozzak...
Grath nemrég a Lionhead angol stúdiójában járt, hogy személyesen faggassa ki a Fable 2 alkotóit a játékról.
Mint már eddig sok, kizárólag konzolos Capcom-cím, a Resident Evil 5 is megérkezhet PC-re. Ha az eddigi sémát vesszük figyelembe, nagyon is lehetséges.
A Tecmo és Itakagi Tomonobu dzsúdómeccsének második menetéhez érkeztünk, a tatamin a két fél szorosan markolja egymás judogijának hajtókáját. Sejtettük, hogy Mr. Ninja Gaiden tegnapi akciója nem ért ippont, jószerivel is csak wazaarit, hiszen a szemben álló vállalat még csak most lendült támadásba. a mate sorumade még nagyon messze van, az állás egyelőre hisiwake...
Nem az első, és gyaníthatóan nem az utolsó hírünk lesz az új Prince of Persia mozival kapcsolatban. Kezd összeállni a stáb, kezdenek kiderülni a dolgok, és valahol a távolban kezd éledni a remény, hogy talán kapunk egy igényesebb játékadaptációt.