Az afrikai országokétól két dologban is különbözik Kína helyzete.
Egyrészt már értek el eredményeket a 4-2-1 programjukkal. Ez az egykézés több generációját jelenti, amikor négy nagyszülő, két szülő és egyetlen gyerek.
Másrészt Kínának az afrikai országokkal szemben van pénze élelemiszer vásárlásra, ha úgy adódik.
És szintén az olimpia idején hangzott el, hogy érdekes módon a növekedési programban elérték, hogy nem csak az állami tartalékok növekedtek, hanem a lakosság magán vagyona is.
Belátható időn belül egyébként Kína érdekes módon nem élelmiszer, hanem nők importjára fog szorulni. Ugyanis az egykézést azzal is igyekeznek "népszerűsíteni", hogy a nemkívánt nemű magzat esetén meg lehet szakítani a terhességet. Ez pedig oda vezetett, hogy a most felnövekvő kínai fiúk egy része már nem fog feleséget találni magának, mert túl kevés lány születik!
Abban mind egyet érthetünk, hogy igazán komoly GDP növekedés akkor érhető el, ha egy fejletlen gazdaságot állítanak fejlődési pályára.
Egy komoly gazdaság 1%-os növekedése kieteheti egy ilyen fejlődő gazdaság akár 20%-os növekedését is.
Azt viszont fenntartom, amit lentebb írtam a világgazdaságnak egy esetleges összeütközéséről a kinai valuta tartalékkal.
Adam0205!
Azért ne feledkezz meg a kínai gazdaság nagy szerencséjéről sem! Túlnépesedés ide, vagy oda, a vidéki kínaiak elképesztően igénytelenek. Az a gazdasági fejlődés, ami náluk beindult, nálunk teljességgel lehetetlen, mert a növekedésből iszonytató pénzekre tartana igényt a lakosság a megszokott életszínvonal fenntartására-emelésére.
Ti nem tapasztaltatok Firefox 3.0.5 ilyen dolgokat h szétkapcsol a net arra hivatkozva h nem elég gyorsan töltött be az oldal, most rákényszerültem h IE használjak!
A sort ugyan kicsit gúnyos-viccesen írtam.
De mi történne a világgazdasággal, ha Kína tervszerűen bevetné felvásárlásokra és tőzsde spekulációkra a valuta tartalékát?
Megtapasztalhattuk, hogy egy-egy spekuláns támadása a forint ellen milyen helyzetbe hozta a magyar gazdaságot.
Akkora tömegű valutával már erősen befolyásolni lehetne a nyersanyagok, az energia és a kész termékek világpiaci árát is.
Vagyis egy tervszerű tőzsdei támadással Kína nagyobb válságot idézhetne elő, mint a mostani gazdasági válság (szerintem legalább is).
"Az előadó előrejelzése szerint 2030-ban a világ GDP-jének 23%-át fogja megtermelni Kína, s ezzel gazdasági nagyhatalom lesz ugyan, de a világgazdaság központja továbbra is az USA és Nyugat-Európa marad."
Az előadó Bánhidi Ferenc közgazdász. Lehet vele egyetérteni vagy nem, de az kiderül, hogy most még nem előzték be az USA-t...
A kínai valutatartalék nem jelenti azt, hogy a kínai gazdaság leelőzte az USA-ét. Ez még nem történt meg. Mondjuk attól is függ Kína pozíciója, hogy egészen pontosan milyen adatokat is nézünk.
Gazdasági ereját tekintve ha Japán a második, akkor az USA hányadik a sorban, NY124?
Mert az olimpia kapcsán elhangzott, hogy Kína jelenleg nagyobb felhasználatlan valuta tartalékkal rendelkezik, mint az USA adósságai együttvéve.
Vagyis ha Kína piacra dobná a birtokában levő valuta mennyiséget, nagyobb kavarodást okozhatn a világgazdaságban, mint bármiféle háborúval!
blarskerin írta:
Gazdasági ereját tekintve ha Japán a második, akkor az USA hányadik a sorban, NY124?
Mert az olimpia kapcsán elhangzott, hogy Kína jelenleg nagyobb felhasználatlan valuta tartalékkal rendelkezik, mint az USA adósságai együttvéve.
Vagyis ha Kína piacra dobná a birtokában levő valuta mennyiséget, nagyobb kavarodást okozhatn a világgazdaságban, mint bármiféle háborúval!
Az Államok jelenleg az első. Kína már most nagyon nagy kavarodást csinált, főleg azzal, hogy most betett az USA-nak, élelmiszerhiányt okozott nekik.
Dantes: Hidd csak el, Kína is még csak nagyban fejlődik, azért azon a szinten nincs, hogy kidöntse őket a helyükről.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.