A diszlexia/diszgráfia egyáltalán nem egyenlő az "analfabétizmussal". Az analfabéta írástudatlan, azaz nem tud írni (olvasni), mivel nem tanult meg. A diszlexia/diszgráfia, pedig betegség, nehézkesen megy az írás/olvasás...
szerk.: Hopp, látom közben már dragon83 is tevékenykedett.
A diszlexiás nem az olvasni nem tudót jelenti.
Wikipedia: A diszlexia olyan olvasási rendellenesség, mely abban mutatkozik meg, hogy a diszlexiás gyermek vagy felnőtt olvasási képessége jelentősen elmarad az életkora, iskolázottsága és intelligenciája alapján elvárható szinttől. A diszlexiásoknak problémát okozhat a betűk, szavak, és számok felismerése, leírása, a leírt betűket felcserélhetik, vagy ellenkező irányban olvashatják. A diszlexiások az olvasott szöveget nehezen, és hibásan idézik vissza, lényegét nem tudják visszaadni. A diszlexia tehát az olvasási képesség olyan gyengesége, mely nem függ az intelligenciától.
Az analfabéta az aki nem tud írni, én poénnak szántam hogy így félreolvastam.
a korai sötét engem is zavar, főleg ilyenkor, mikor még élesen emlékszem a nyári időszakra. (és persze az óraállítás is bekevar) Pedig még csak 7 lesz 10 perc mulva
Semmi baj. Én is olvastam már félre dolgokat. Ha analfabéta vagy akkor írni se tudnál. Vagy nem?? Vagy annak más a neve??
szerk: Rami én se szeretem, hogy korán sötétedik, de nem lehet rajta változtatni. De én megszokom.
NAgyon rövid volt ez a 2 nap szünet. Olyan mintha még csak most jöttem volna haza a suliból. Pedig az már pénteken volt.
Bocs én néztem el sory (sajnálom analfabéta vok XD)
Semmi baj. Én is olvastam már félre dolgokat. Ha analfabéta vagy akkor írni se tudnál. Vagy nem?? Vagy annak más a neve??
szerk: Rami én se szeretem, hogy korán sötétedik, de nem lehet rajta változtatni. De én megszokom.
NAgyon rövid volt ez a 2 nap szünet. Olyan mintha még csak most jöttem volna haza a suliból. Pedig az már pénteken volt.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Nekem nem tetszik hogy ilyen korán sötét van.Például most hétvégén ha kinézek az ablakon és meglátom már 4 kor hogy sötétedik csak az jön le hogy nem sokára megin kezdődik a hét és mehetek suliba
De én azt írtam, hogy sütött. Tehát nem most. Végülis mindegy.
Olyan furcsa, hogy már 5 körül kezd sötétedni. De most már megszoktam. Első héten az átállás utéán nagyon fura volt.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Én nem tudom hány nap és 16 leszek. Még jó sok mivel nem olyan rég volt a szülinapom. Kb 3 hónapja.
De azt tudom, hogy 43 nap múlva december 24. lesz. Ha már kevesebb nap lesz akkor órára is kiszámolom.
szerk: Nem most süt a nap, hanem napközben sütött. Felhők se voltak.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
hát igazából nem karácsonyra kapom hanem karácsony+szülinap+névnap és apámtól anyámtól meg nagymamámtól. szal 3 ünnepre kapom 3 embertől így má nem oan durva
Hát így tényleg nem olyan durva. Azt válaszd aelyikre jobban "rászorulsz". VAgy azt amelyikből, most rosszabb van.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Jó neked, hogy ilyen értékes cuccok közül választhatsz. Én se tudom mit kérjek, de amit én kérek az tuti nem lesz ilyen értékes.
A kérdésedre a válasz: Szerintem azt válaszd amelyikből most rosszabb van.
hát igazából nem karácsonyra kapom hanem karácsony+szülinap+névnap és apámtól anyámtól meg nagymamámtól. szal 3 ünnepre kapom 3 embertől így má nem oan durva
wáááááá!!!! help!!! nem toom mit kérjek karácsonyra!!! új pc vagy új fényképezőgép???
Jó neked, hogy ilyen értékes cuccok közül választhatsz. Én se tudom mit kérjek, de amit én kérek az tuti nem lesz ilyen értékes.
A kérdésedre a válasz: Szerintem azt válaszd amelyikből most rosszabb van.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.