Én egyáltalán nem vagyok vallásos (bár még lehetek), de különbséget teszek a Biblia, a hit és a papok között.
A Biblia számomra egy nagyon fontos kultúrtörténeti dolog.
A hit egyes emberek-embercsoportok esetenként tiszteletre méltó magánügye. Ha rám akarják kényszeriteni, akkor már nem az!
A papok viszont, (elnézést minden templomjáró fórumozótól!) a világ legnagyobb csalói. Hiszen aki mások tudatlanságát saját anyagi boldogulása érdeébenkihasználja, az csalást követ el.
Nekem is ezért nem jön be ez az egész dolog. Meg mondjuk másik vallás mit mond az ő istene étezik, neki van igaza meg hasonlók, a másik ugyan ezt mondja. Mind kettő mondja hogy érzi istent, segít a bajban meg ilyenek. Na akkor hogy lehet ezt eldönteni? Meg isten minek teremtett meg akkor, hogy egész életemben neki áldozzak meg a többi dolog?Nem értem én már ezt, én élek a magam módján aztán meghalok és majd lessz valami, meg nekem jobban bejön a reinkarnáció.
Szerintem nincs ebben semmi sértés, Dantes. A Bibliát az évezredek során számtalanszor átmásolták, vagyis átszerkesztették az adott kor és a megrendelő kivánalmai szerint. Ha egy pap, vagy bárki más (akár én magam is) magyarázni kezdi a Bibliát, megint csak azt emeli ki, azt hangsúlyozza belőle, ami szerinte fontos.
Ezzel mindig és mindenki változtat rajta egy-egy keveset. (Vagy nem is olyan keveset?)
NA megint vallás a téma. Nem rosssz téma melleseg. DAntes nme olyan rossz dolog az a hittan ora. Mellesle ott csak biblia ismeret van. Amit egyébként is ismerni kellene alap műveltségből. Nem kell hinni benne de érdemes azért tudni belőle valamit.
Tudjátok, mi a legszebb? A kisebbik fiam egy időben nagy Baldur's Gate rajongó volt. Fogtuk a Mitológiai Enciklopédiámat és megtaláltuk benne Baldurt! Ennyire nem tudnak újat kitalálni a játékok készitői.
Mivel katolikus iskola. De azok jobbak különben vagy legalábbis Szentesen a katolikus a legjobb, meg ovodás koromban tudta a fene hogy ez ilyan. Meg az igazgató nő is egy Szentfazék.
Én hittan órán mindig a jelenések könyvét szoktam olvasni (bár ez nem tuti, az utolsó könyv) annak is az utolsó 2-3 oldalát(amúgy szerintem sem zöldség neve szerint van).
Meghát tőle ered a Succubusok mítosza .. ami mint tudjuk annyi fantasí játékban szerepel
Én hittan órán mindig a jelenések könyvét szoktam olvasni (bár ez nem tuti, az utolsó könyv) annak is az utolsó 2-3 oldalát(amúgy szerintem sem zöldség neve szerint van).
Bocs, Kacsurka, de egy másik témával voltam elfoglalva!
A Bibliát magát én sem olvastam, nem volt elég lelkierőm hozzá. De rengeteg Jókait olvastam valaha. Jókaitól (no meg a Mitogiai Enciklopédiából) tudok Lilith-ről, akit a nag vallástudorok csak nőstény-ördögnek neveznek.
Eredetileg tudomásom szerint Ádámmal együtt teremtette az Isten, Ádámmal egyenrangúnak.
Én is elolvastam. Ebből játékot lehetne csinálni. Ott van a képekre ha ráteszed az egeret kiírja hogy Dark Lilith. Tiszta PoP. Csak ez LoP. Lilith of (paradicsom angolul.Az p vel kezdődik??)
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Ezt linkeltem be én is. GOndolom azért nem láttátok mert szerkesztettem és úgy.
Lopika tényleg zsidó vallás szerint.
Megjegyzem Lilith név szerint nem szerepel a Bibliában csak állítolagos szinonimái, név szerint csak apokrif iratokban említik meg, de napjainkban a sátánisták, luciferianisták, modern boszorkány kultuszok jelképe. Szóval ezt azért ne kezeljük úgy mind Ádám és Éva történetét ..
Valami ilyesmi volt. Akkor biztos Ő rá gondolok. Most z nekem is onnan jutott eszembe, hogy amit én olvastam(az a szöveggyűjteménybe vannak részletek, tehát nem eredeti Biblia) abban róla nem esett szó. Azt hittem a könyv rossz. De lehet nincs is benne a rendes Bibliában sem?????
SZerk:Itt írnak róla. NEm olvastam végig de bele olvastam.
Lilithre gondoslz de nnem értem ezt honnan szedik? Hol írnak róla?
Valami ilyesmi volt. Akkor biztos Ő rá gondolok. Most z nekem is onnan jutott eszembe, hogy amit én olvastam(az a szöveggyűjteménybe vannak részletek, tehát nem eredeti Biblia) abban róla nem esett szó. Azt hittem a könyv rossz. De lehet nincs is benne a rendes Bibliában sem?????
SZerk:Itt írnak róla. NEm olvastam végig de bele olvastam.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Akasztják a hóhért, hehe.
Akkor mostmár csak egy téma kellene...
Ki hinné, hogy a Biblia még most is tananyag? Mi csak érintőlegesen vettük.
Lehet, hogy elitista gimnáziumokban külön vizsga is van belőle?
Csak óvatosan a vallással, volt valami LadySlao itt múltkor.(Jól van, bocs.)
Szerk: Kacsurka erre rávágja a választ.
Gondolkodási idő nem volt elég.
fps4ever írta:
Szerk: Kacsurka erre rávágja a választ.
Gondolkodási idő nem volt elég.
Mi van?????? EZt nem értem. Nem ÉVA volt az első nő hanem... nem jut eszembe de valaki tudta a nyárom emlékszem. NA majd csak valaki tudja.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.