Kérjük jelentkezz be!

OFF Topic

Itt lehet beszélgetni minden, máshova nem tartozó témában, de csak normális keretek között. Mottó: trollok és trolletetők kíméljenek!
#56726 Tenebra 2007. május. 06. 14:11
Tenebra
#56723 :: ]{redenc (2007. május. 06. 14:01)
Attila, természetesen egyetértek veled, akik ismernek, tudják, hogy kevés ember van, aki nálam jobban utálná a szabályokat, korlátokat, kötöttségeket. Amit írtam, direkt sarkítva írtam. A kompromisszumkészség nem jelenti feltétlenül saját egyéniségünk feladását. Az említett példánál maradva, lehet, hogy én a szmokingosok közé farmerben mennék, "dögöljön meg minden sznob" felkiáltással, de attól még viselkedhetek úgy, hogy ne dobassanak ki azonnal, sőt elfogadjanak úgy, ahogy vagyok. Meg kell találni az egyensúlyt az életben. Nem kell beállni a birkák közé bégetni, de az sem jó, ha annyira egyéniség vagy, hogy te állsz az egyik oldalon, a többi ötmilliárd pedig a másikon... Mondjuk, ez a legnehezebb, nekem még 40 év kevés volt ehhez, de hellyel-közzel már működik a projekt
Jaja...
Én sem szeretem azokat az eseteket, ha valaki "csakazértis" az általad említett példa szerint jár el, vagyis direkt, dacból megy farmerben a szmokingos "sznob"-ok közé. Ezeket hívom én felesleges rebelliseknek... Ők is sznobok, csak éppen a másik oldalról .
A kényes egynsúly megtalálása a nagy feladat, én is úgy gondolom. Éppen ezért mondom, hogy szabályok kellenek, szabadosság nem élhet, mert az senkinek sem lenne jó (nem 6 milliárd ember lenne a Földön, hanem kb. 600 000 , ha lenne...).
Aki antiszociális, azt úgyis kitermeli a társadalom. Itt, a fórumon is így van ez, hiszen ez is valamilyen "környezet" (én ezt is makrokörnyezetnek nevezném, hiszen az ország minden tájáról vannak itt - de az is igaz, hogy gamer-ekből áll ez a "környezet", főként, s ez is egy szűkítés, ez sem tükrözheti az igazi társadalmi viszonyokat, persze), így itt, ha mi, moderátorok/adminok nem is vágjuk ki az illetőket, akkor majd a többiek kirekesztik .
Ezért is nagy a moderátor felelőssége . Megtalálni az igazi trollokat, s kiszűrni a látszólagosakat... Különbséget tenni az igazi rendbontók között, és az egyszeri hibázók között. Nem könnyű, na.
Post tenebras lux
#56725 Warnen 2007. május. 06. 14:05
Warnen
#56711 :: ]{redenc (2007. május. 06. 13:15)
Warnen, adtunk most olvasnivalót a srácoknak bőven . Egyébként egyetértünk. A warn-rendszerre vonatkozó javaslatodat, egy saját ötlettel kiegészítve továbbítottam az illetékeseknek, nem tudom, elfogadják-e, ha igen, megtudjátok . Csak hogy lásd, figyelek, és örömmel fogadjuk az "alulról jövő kezdeményezéseket" .
Annyira idétlen lenne most egy ilyet beszúrni:
De azért köszi. Ha már CheAtti Zigmund bácsival jön, talán úgy helyes, hogy azt írom: hozzászólásod pozitív hullámokat keltett bennem.
#56723 ]{redenc 2007. május. 06. 14:01
]{redenc
#56714 :: Tenebra (2007. május. 06. 13:28)
Sok okosság elhangzott már itt. Épp most írok Freud-ról egy referátumot (középiskolásoknak és a többieknek: kiselőadást ), így pont aktuális minden tekintetben. Tényleg, ha lehetek egy kicsit tahó, témától totál tovavágtató, akkor egy kis eszmefuttatás: 1856. 05. 06-án született Sigmund Freud, a pszichoanalízis klasszikus módszerének megalkotója. Ma 151 éves!!! Boldog szülinapot neki! Hatalmasat alkotott, szelleme máig él. Ő az, aki megértette az emberiséggel, hogy nem feltétlenülk kell agyműtétet, vagy sebészi beavatkozást végezni azon betegeken, akiknek mondjuk végtagbénulásuk van. Na, de hogy ide is kapcsolódjak. Ugyebár ő mutatott rá Pszichoanalízis könyvében arra is, hogy a társadalmi normák, szabályok nem feltétlenül pozitív hatásúak. Sőt, a pszichés bajok legtöbbje arra vezethető vissza, hogy az ember a társadalami normák miatt elfojtott magában érzelmeket, s így a fölös energiák miatt lelki betegséget kapott. Tehát a szabályok nem mindig a kívánt hatást érik el. Nem is az írottakról beszélek, hanem az iratlanokról. Szerintem Freud és tanítása azt sugallja nekünk, hogy merjünk igen is elrugaszkodni a normáktól bizonyos helyzetekben. Tehát Szabály kell, Szabályzat kell, de nem szabad hozzá görcsösen ragaszkodni, és túlságosan szigorúan venni, mert az elrontja a hangulatot, az emberből egy katatón húshalmazt csinálhat. Én ezt az elvet követem és tartom ideálisnak. Ja, és a félreértések elkerülése végett: ha nem lenne szabály sehol, nem lennének törvények, azt hiszem, még mindig kőbunkóval ütnénk egymást egy barlangban. Lesz warn-reform? Ok.... Warnen ötletét én támogattam anno, és most is. Aki egyszer hibázott és képes tanulni, az legyen is jutalmazva (Biguli esetén is láthattuk, hogy igen is megváltozhat az ember, ha akar ). Aki pedig menthetetlen, az úgyis BAnolva lesz. Na, ezt jónak tartom, mikor a warn-eső volt, már akkor is látszott, hogy azér warn és warn között van különbség.
Attila, természetesen egyetértek veled, akik ismernek, tudják, hogy kevés ember van, aki nálam jobban utálná a szabályokat, korlátokat, kötöttségeket. Amit írtam, direkt sarkítva írtam. A kompromisszumkészség nem jelenti feltétlenül saját egyéniségünk feladását. Az említett példánál maradva, lehet, hogy én a szmokingosok közé farmerben mennék, "dögöljön meg minden sznob" felkiáltással, de attól még viselkedhetek úgy, hogy ne dobassanak ki azonnal, sőt elfogadjanak úgy, ahogy vagyok. Meg kell találni az egyensúlyt az életben. Nem kell beállni a birkák közé bégetni, de az sem jó, ha annyira egyéniség vagy, hogy te állsz az egyik oldalon, a többi ötmilliárd pedig a másikon... Mondjuk, ez a legnehezebb, nekem még 40 év kevés volt ehhez, de hellyel-közzel már működik a projekt
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#56714 Tenebra 2007. május. 06. 13:28
Tenebra
Sok okosság elhangzott már itt. Épp most írok Freud-ról egy referátumot (középiskolásoknak és a többieknek: kiselőadást ), így pont aktuális minden tekintetben. Tényleg, ha lehetek egy kicsit tahó, témától totál tovavágtató, akkor egy kis eszmefuttatás:
1856. 05. 06-án született Sigmund Freud, a pszichoanalízis klasszikus módszerének megalkotója. Ma 151 éves!!! Boldog szülinapot neki! Hatalmasat alkotott, szelleme máig él. Ő az, aki megértette az emberiséggel, hogy nem feltétlenülk kell agyműtétet, vagy sebészi beavatkozást végezni azon betegeken, akiknek mondjuk végtagbénulásuk van.
Na, de hogy ide is kapcsolódjak. Ugyebár ő mutatott rá Pszichoanalízis könyvében arra is, hogy a társadalmi normák, szabályok nem feltétlenül pozitív hatásúak. Sőt, a pszichés bajok legtöbbje arra vezethető vissza, hogy az ember a társadalami normák miatt elfojtott magában érzelmeket, s így a fölös energiák miatt lelki betegséget kapott. Tehát a szabályok nem mindig a kívánt hatást érik el. Nem is az írottakról beszélek, hanem az iratlanokról. Szerintem Freud és tanítása azt sugallja nekünk, hogy merjünk igen is elrugaszkodni a normáktól bizonyos helyzetekben.
Tehát Szabály kell, Szabályzat kell, de nem szabad hozzá görcsösen ragaszkodni, és túlságosan szigorúan venni, mert az elrontja a hangulatot, az emberből egy katatón húshalmazt csinálhat.
Én ezt az elvet követem és tartom ideálisnak.
Ja, és a félreértések elkerülése végett: ha nem lenne szabály sehol, nem lennének törvények, azt hiszem, még mindig kőbunkóval ütnénk egymást egy barlangban.

Lesz warn-reform? Ok.... Warnen ötletét én támogattam anno, és most is. Aki egyszer hibázott és képes tanulni, az legyen is jutalmazva (Biguli esetén is láthattuk, hogy igen is megváltozhat az ember, ha akar ). Aki pedig menthetetlen, az úgyis BAnolva lesz.
Na, ezt jónak tartom, mikor a warn-eső volt, már akkor is látszott, hogy azér warn és warn között van különbség.
Post tenebras lux
#56711 ]{redenc 2007. május. 06. 13:15
]{redenc
#56704 :: Warnen (2007. május. 06. 13:00)
Nektek se nemvótjó a pégéó, vagy csak nálam nem jött be délelőtt? mindegy, mostmár jó. Egyébként annak ellenére, hogy itt vélemények, és cáfolatok csaptak össze, remélem más is észrevette, hogy egész emberi hangon, normális formában, éa értelmesen zajlott. Na ugye, hogy így is lehet fórumozni? Már csak az kell, hogy mindenki beálljon a sorba. Tudom, az idők változnak, és a tagok jönnek-mennek. DE! Attól még van egyfajta hierarchia, a szó legfinomabb értelmében. Ezt tiszteljük, és nem lázadunk ellene igaz? Nem az számít, hogy kinek mi a rangja, és hány hsz-e volt. A mostani élmezőnyben is jópáran "csak" az itteni fórumon kapcsolódtak be a PGO világába. Mindannyian tudjuk magunkról, és másokról is, hogy ki mióta tagja a közösségnek, és ez igenis számít, legalább is nekem igen. Ronny már akkor régen aktív fórumozó volt, amikor én anno odatoltam a pofámat, és én ezt tiszteletben tartom. Fyktyvf "nemrég" csatlakozott hozzánk, de őt is tisztelem, mert jó fej, és tud ám normálisan is fórumozni, ha akar. Arra lenne szükség, hogy a törzsfórumozók fogjanak össze, és értsenek egyet. Ki kellene alakítani egy olyan légkört, ahova a frissen regeltek ha belépnek, rögtön látják, hogy mi az ábra. Nem zülleszteni kellene a fórumot, hanem építeni, mert magunknak építjük. Én szeretek ide járni, mert többnyire jól érzem itt magam. Nincs sok időm ilyenekre, de azt a kicsit szeretném egy normális közösség tagjaként eltölteni. Borzalmas hogy néha milyen fejek tévednek ide, de az sokkal roszabb, hogy néha egy törzstag is bekapcsolódik a hülyeségbe, ami aztán olaj a tűzre. Én nem tartom magam mintafórumozónak, de nem is tudnék az lenni. Olyan vagyok amilyen, próbálok úszni az árral, ami többnyire sikerül is, de vannak bakik, aminek egyszer egy warn lett a vége. Ez van, hülye voltam, és mint általában, nem bírtam befogni a pofám, mint ahogy Royal bölcsen tanácsolta. Ha volt is a warn-rendszer átalakításáról egy eszmefuttatásom, az nem azért volt, hogy vegyék le, hanem a többi fórumozó érdekében is. Azt pedig, hogy álszent, akinek nincs warnja, biztosan Ronny sem úgy gondolta, csak érzi ő is, hogy nem okés ez a rendszer. Jaj, én lettem CheAttila - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Warnen, adtunk most olvasnivalót a srácoknak bőven . Egyébként egyetértünk.

A warn-rendszerre vonatkozó javaslatodat, egy saját ötlettel kiegészítve továbbítottam az illetékeseknek, nem tudom, elfogadják-e, ha igen, megtudjátok . Csak hogy lásd, figyelek, és örömmel fogadjuk az "alulról jövő kezdeményezéseket" .
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#56710 Chaser 2007. május. 06. 13:15
Chaser
#56704 :: Warnen (2007. május. 06. 13:00)
Nektek se nemvótjó a pégéó, vagy csak nálam nem jött be délelőtt? mindegy, mostmár jó. Egyébként annak ellenére, hogy itt vélemények, és cáfolatok csaptak össze, remélem más is észrevette, hogy egész emberi hangon, normális formában, éa értelmesen zajlott. Na ugye, hogy így is lehet fórumozni? Már csak az kell, hogy mindenki beálljon a sorba. Tudom, az idők változnak, és a tagok jönnek-mennek. DE! Attól még van egyfajta hierarchia, a szó legfinomabb értelmében. Ezt tiszteljük, és nem lázadunk ellene igaz? Nem az számít, hogy kinek mi a rangja, és hány hsz-e volt. A mostani élmezőnyben is jópáran "csak" az itteni fórumon kapcsolódtak be a PGO világába. Mindannyian tudjuk magunkról, és másokról is, hogy ki mióta tagja a közösségnek, és ez igenis számít, legalább is nekem igen. Ronny már akkor régen aktív fórumozó volt, amikor én anno odatoltam a pofámat, és én ezt tiszteletben tartom. Fyktyvf "nemrég" csatlakozott hozzánk, de őt is tisztelem, mert jó fej, és tud ám normálisan is fórumozni, ha akar. Arra lenne szükség, hogy a törzsfórumozók fogjanak össze, és értsenek egyet. Ki kellene alakítani egy olyan légkört, ahova a frissen regeltek ha belépnek, rögtön látják, hogy mi az ábra. Nem zülleszteni kellene a fórumot, hanem építeni, mert magunknak építjük. Én szeretek ide járni, mert többnyire jól érzem itt magam. Nincs sok időm ilyenekre, de azt a kicsit szeretném egy normális közösség tagjaként eltölteni. Borzalmas hogy néha milyen fejek tévednek ide, de az sokkal roszabb, hogy néha egy törzstag is bekapcsolódik a hülyeségbe, ami aztán olaj a tűzre. Én nem tartom magam mintafórumozónak, de nem is tudnék az lenni. Olyan vagyok amilyen, próbálok úszni az árral, ami többnyire sikerül is, de vannak bakik, aminek egyszer egy warn lett a vége. Ez van, hülye voltam, és mint általában, nem bírtam befogni a pofám, mint ahogy Royal bölcsen tanácsolta. Ha volt is a warn-rendszer átalakításáról egy eszmefuttatásom, az nem azért volt, hogy vegyék le, hanem a többi fórumozó érdekében is. Azt pedig, hogy álszent, akinek nincs warnja, biztosan Ronny sem úgy gondolta, csak érzi ő is, hogy nem okés ez a rendszer. Jaj, én lettem CheAttila - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ha ügyesek vagyunk, akkor ez a légkör az OFF Topik
#56704 Warnen 2007. május. 06. 13:00
Warnen
Nektek se nemvótjó a pégéó, vagy csak nálam nem jött be délelőtt? mindegy, mostmár jó.
Egyébként annak ellenére, hogy itt vélemények, és cáfolatok csaptak össze, remélem más is észrevette, hogy egész emberi hangon, normális formában, éa értelmesen zajlott. Na ugye, hogy így is lehet fórumozni? Már csak az kell, hogy mindenki beálljon a sorba.

Tudom, az idők változnak, és a tagok jönnek-mennek. DE! Attól még van egyfajta hierarchia, a szó legfinomabb értelmében. Ezt tiszteljük, és nem lázadunk ellene igaz?
Nem az számít, hogy kinek mi a rangja, és hány hsz-e volt. A mostani élmezőnyben is jópáran "csak" az itteni fórumon kapcsolódtak be a PGO világába. Mindannyian tudjuk magunkról, és másokról is, hogy ki mióta tagja a közösségnek, és ez igenis számít, legalább is nekem igen.
Ronny már akkor régen aktív fórumozó volt, amikor én anno odatoltam a pofámat, és én ezt tiszteletben tartom. Fyktyvf "nemrég" csatlakozott hozzánk, de őt is tisztelem, mert jó fej, és tud ám normálisan is fórumozni, ha akar.

Arra lenne szükség, hogy a törzsfórumozók fogjanak össze, és értsenek egyet. Ki kellene alakítani egy olyan légkört, ahova a frissen regeltek ha belépnek, rögtön látják, hogy mi az ábra. Nem zülleszteni kellene a fórumot, hanem építeni, mert magunknak építjük. Én szeretek ide járni, mert többnyire jól érzem itt magam. Nincs sok időm ilyenekre, de azt a kicsit szeretném egy normális közösség tagjaként eltölteni. Borzalmas hogy néha milyen fejek tévednek ide, de az sokkal roszabb, hogy néha egy törzstag is bekapcsolódik a hülyeségbe, ami aztán olaj a tűzre.

Én nem tartom magam mintafórumozónak, de nem is tudnék az lenni. Olyan vagyok amilyen, próbálok úszni az árral, ami többnyire sikerül is, de vannak bakik, aminek egyszer egy warn lett a vége. Ez van, hülye voltam, és mint általában, nem bírtam befogni a pofám, mint ahogy Royal bölcsen tanácsolta. Ha volt is a warn-rendszer átalakításáról egy eszmefuttatásom, az nem azért volt, hogy vegyék le, hanem a többi fórumozó érdekében is.

Azt pedig, hogy álszent, akinek nincs warnja, biztosan Ronny sem úgy gondolta, csak érzi ő is, hogy nem okés ez a rendszer.

Jaj, én lettem CheAttila - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
#56700 ]{redenc 2007. május. 06. 12:54
]{redenc
...csak egyetlen "apró" megjegyzés:

Álszentségeskedés tekintetében fyktyvf-nek van igaza, az az, de mindig voltak, vannak, és lesznek ilyenek, így kerek a világ.

Azt nem értem, és erre vonatkozik a megjegyzésem, hogy miért kell azon csodálkozni / felháborodni / abból problémát csinálni, hogy ha egy adott közösségben megnyilvánulok, akkor annak írott vagy íratlan szabályaihoz, normáihoz kell igazodnom. Ez nem álszentség, és nem megalkuvás. Sarkítok: azért nem vághatsz nagykést a hülye szomszédodba, mert a társadalom írott szabálya (ez esetben a törvény) ezt tiltja. Lehet, hogy vannak természeti népek, ahol ez megengedett. Ha valakinek ilyen a habitusa, menjen oda, ha befogadják, és nem ő lesz az ünnepi vacsora főfogása, nyert ügye van, és kiélheti magát.

Számomra szomorú, hogy egyáltalán létre kellett hozni egy szabályzatot, de tudomásul kell venni, hogy egy ilyen nem koherens közösségben ennek helye van, mint ahogy egy makroközösségben is szükség van ilyesmire (lásd megint: törvény, alkotmány, stb.).

Mi egyébként senkitől nem várjuk el, hogy másnak mutassa magát. Mi megteremtettük az alapját annak, hogy létrehozzunk egy normális, jól működő közösséget, ahol korhatár nélkül jól érzi magát mindenki, ahová ha esetleg benéz valakinek az anyukája, hogy csemetéje hol tölti ideje egy részét, nem dől sikítva a konyhakésbe, vagy ne adj isten, ha egy jogvédő, törvényszolga esik be, az sem talál kivetni valót benne. Ehhez kompromisszumukra van szükség, szabályokra, és ezek betartására, betartatására.

Újabb sarkítás: ha elmész egy társaságba, ahol szmoking és estélyi az alap, és francia pezsgőt szolgálnak fel kaviárral, a Te dolgod eldönteni, hogy megpróbálkozol gumicsizmában berontani, és röfögve a svédasztalra vetni magad, vagy felkötsz magadra egy nyakkendőt, és megpróbálsz alkalmazkodni, úgy viselkedni, hogy elfogadjanak, még ha amúgy egy bunkó állat is vagy (és közben lehet, hogy még fel is szedsz magadra némi kultúrát), vagy elhúzol a büdös francba, felismerve, hogy ez nem a te világod, neked itt nem terem babér.

Szerintem ennek belátása nem olyan nehéz, és ha ez megalkuvás, akkor legyen az, az én értelmezésemben ez semmi egyéb, mint kompromisszumkészség, alkalmazkodás az adott közösséghez. És még egyszer mondom: erre nemcsak a PGO-n van szükség, hanem az életben mindenhol, ezt majd mindenki megtanulja az egyetemen/koleszban, az első munkahelyén, ha megnősül/férjhez megy, új családjában, és így tovább.

Hm, lehet, hogy a PGO az életre nevel?

Mindenkinek köszönöm, köszönjük, aki ezt megérti és felfogja. És persze, csak azért is, hogy örüljetek: "akinek nem inge..."










Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#56681 iverson2 2007. május. 06. 12:07
iverson2
Én nem ismerem a régi fórumozókat. Nem tudom, hogy milyen volt régen. De az idők változnak, ahogy T-Bag is mondta "mobil telefonok, szilikonos tőgyek". Én azért írok néha a fórumba, hogy néha érdekesnek, vagy értékesnek tűnő információkat osszak meg, vagy kapjak másoktól. Akinek csak annyira telik, hogy szórakozik, mert gyerekkori vágya volt, hát tegye azt. A modik majd kitörlik és ennyi. Hülyeség az egész. Nagy az isten állatkertje. Szerintem nem kell ezekkel foglalkozni.Lehet teleszemetelni a topikokat ilyen sz*r hülyeségekkel, utánna meg lehet elnézést kérni, meg hogy gyerekkori vágyam volt, egyszer majd megunják, oszt hazamennek.
#56663 Chaser 2007. május. 06. 10:26
Chaser
@Royal: Ezt a "baromi aktívat" nem tudom hogy érted. Baromi sokat voltam a fórumon vagy baromi keveset?
Az előző fórumon egyszer ott voltam, egyszer meg nem, nagyon változó periódusokban. Ezekből a fórumon töltött időkből próbáltam megítélni a két fórumot. A legutóbbi HSZ-emben nem arra akartam utalni, hogy nem végeztétek jól a munkátokat. Dehogynem végeztétek jól. De azt te is beláthatod, hogy a mostani fórum "valamivel" (értsd: sokkkal) jobbra sikerült, mint az előző. Az akkori ingadozó fórumlátogatásomból kifilyólag pedig sajnos nem minden HSZ-edet olvastam... de, fátylat a múltra, ígérem ezt ezutá bepótlom. Éljen minden modi és admin! (és ezt nem álszetségeskedésként)

@Fyktyvf: én nem néztelek hülyének, a spoileres fiaskó elítésével én is egyetértek. Peace!

@Mindenki: Szépjóreggelt!
#56626 Rego 2007. május. 06. 00:46
Rego
Ronny: Akkor ne álszentkedjünk, hanem bannoltassuk magunkat... Én inkább leszek "álszent", minthogy kitegyenek innen, mert ez még az egyik legnormálisabb fórum! Ha neked ez nem jön be, akkor gyűjts be pár warnt, de ha emiatt kidobnak, akkor mi szóltunk. Egyébként ez honnan jött, hogy a "warntalanság" álszent dolog? Én msnen is ilyen vagyok, és sztem ebben nincs semmi álszent dolog. De inkább vmi normális témát keressünk, mert semmi értelme a szabályzatról 10edjére is vitát folytatni. Aki ide ír, az elfogadta a szabályzatot, aki meg nem fogadta el, az ne írjon
#56619 Chaser 2007. május. 05. 23:10
Chaser
Szerintem a mostani fórum nagyságrendekkel előbbre van, mint az előző. A modik és az admnok is sokkal jobban figyelnek, mint anno, és ennek látható is az erdménye: kultúrált fórum. A spoiler, az idézés és a linkelhetőség pedig csak javított a színvonalon (apropó spoiler ma is jól elvoltunk vele)(és megint csak: akinek nem inge, ne vegye magára). A fórumozók szerintem nem álszentek, hanem a szobákat tartják tisztán, gondoljunk csak bele, mi történne, ha minden egyes beregisztrált csak egyszer szó szerint leírná, hogy mit gondol éppen errő meg arról.

@Che: minden soroddal mélyen egyetértek.

Uhh mindjárt elalszok... ha már nem jönnék vissza: mindenkinek Warnen-hidegtálas nyugodalmas joéjszakát!
#56617 Tenebra 2007. május. 05. 22:57
Tenebra
Én már régen is mondtam, hogy mit kellene csinálni, ha valakik megszakítják az éppen aktuális témát az OFF-topicban... Egyszerűen átugrani. Szerintem ez k.-ra nem nagy probléma, mert akinek a HSz-ére válaszolni akarok, annak beidézem a szövegét. Az illető pedig válaszol az én írásomra, s így fennáll a folyamatosság. Akik meg csak idétlenkedni akarnak , azok is megtehetik, sőt, két-három téma is élhet egymás mellett. Ez abszolút azon múlik, hogy tényleg akar-e valaki valakivel eszmét cserélni. Így szerintem nem kell itt akkora ügyet csinálni, hogy "de bezzeg az előző fórumon"... Emlékezzünk: ott is jöttek emberek, akik bojkottálták az aktuális "értelmes" beszélgetést. Csak annyi volt a különbség, hogy azt a forróvérűbbek elküldték melegebb éghajlatra .
Olyan sosem lesz, hogy mindenkinek minden téma megfelel és érdekel mindenkit az adott eszemecsere.
Persze szoktuk látni, hogy mindig van olyan, amihez a többség hozzá tud szólni. Csak az a baj, hogy van, aki pont lekésik róla . Ezért kell gyakrabban jelen lenni... (Igaz, Ronny? ).

Álszentésg? Egyetértek... De ez szerintem nem az adott emberből ered (feltétlenül), hanem abból, hogy van egy Szabályzat, amit nem léphetünk át. Se mi, moderátorok, sem a fórumozók. Nekünk le kell csapni, ha gond van, a fórumozóknak pedig ügyelni kell rá. Ha nem lenne Szabályzat, és nem lennének moderátorok, akkor ugyanott tartana a fórum, ahol az előző. Az pedig, ugyan tök jó volt, hogy szabadon lehetett beszélni, de a trollokkal nem lehetett elbánni. Az álszentségért cserébe mit kapunk? Normális fórumot. Akkor meg mi a gond?
Én pedig megpróbálok igazságos lenni, és a normálisakat védelmezni, az idiótákat kiszórni.
Történtek igazságtalanságok? Lehet... Szigorúbb a légkör? Az... De a végén már mindenki bele volt fáradva, hogy a cssppet sem vicces hülyegyerek trollokat ossza, akik persze úgy trolloskodhattak, ahogy akartak, lesz*rták, mit írunk, mire intjük őket.
Végülis döntse el mindenki, mi volt a jobb. Nekem mindekttő bejött/bejön, de mindkettőnek vannak hibái. Semmi sem tökéletes.
Post tenebras lux
#56614 Chaser 2007. május. 05. 22:41
Chaser
#56612 :: SB25 (2007. május. 05. 22:32)
Én még itt vok. Mostanában egyre kevesebszer írok a fórumba mert nem tom mit írjak. Egyszerüen nincs semmihez hozzá fűzni valom. Mondjuk az a gond ,hogy van olyan topic amibe naponta egy hsz érkezik. Arra meg az ember nem nagyon tud mit írni. Bár van egy-két topic amiben sok hsz jön de azok engem pont nem érdekelnek. A zöld fórumon meg csak úgy röpködtek a hszek. Szinte azzonal jött válasz a kérdésedre. Bár ott keveset írtam. Inkább olvastam a hsz-eket. Főleg az ultólsó hetekben írtam sokat. Emlékszem még a "REVOLÚCIÓ" feliratra a fő oldalon. Már mindenki nagyon kiváncsi volt. Olyan mintha tegnap lett volna. Bár a régi fórumon nagyon kevés hsz jött a hírekhez. Mondjuk nem is voltak vmi jók. Jaj meg a B+ topic! A végén BluePitLord elég mérges lett. Meg asszem DAni bár nem biztos mindig bocsánatott kért a B+ topicban amikor leszidták ,hogy miért ír a B+ topicba. És vagy 3.szor bocsánatott kért a topicban. Bár lehet ,hogy nem DAni volt. Hú jó sokat írtam! Szerk.: Egem nem zavarnak a hülyéskedők. Pl.: Bizzer már szórakosztatóan hülye.
Az OFF Topik azért jó, mert kötetlen, nem kell kiírni ha valami másról akarsz beszélni, mint ami eddig volt. És te is megváltoztathatod a topik témáját, amikor csak akarod, csak 1 HSZ-be kerül. Olyan, mintha topikok között váltogatnál, és mindezt egy topikban, topik-átnevezés nélkül.

Az OFF Topikban sohasem kell offolni, ha pl. jó reggelt kívánsz. És még warn-t se kapsz
Ezért szeretem az OFF Topikot.

I <3 OFF Topik!
#56612 SB25 2007. május. 05. 22:32
SB25
Én még itt vok. Mostanában egyre kevesebszer írok a fórumba mert nem tom mit írjak. Egyszerüen nincs semmihez hozzá fűzni valom. Mondjuk az a gond ,hogy van olyan topic amibe naponta egy hsz érkezik. Arra meg az ember nem nagyon tud mit írni. Bár van egy-két topic amiben sok hsz jön de azok engem pont nem érdekelnek. A zöld fórumon meg csak úgy röpködtek a hszek. Szinte azzonal jött válasz a kérdésedre. Bár ott keveset írtam. Inkább olvastam a hsz-eket. Főleg az ultólsó hetekben írtam sokat. Emlékszem még a "REVOLÚCIÓ" feliratra a fő oldalon. Már mindenki nagyon kiváncsi volt. Olyan mintha tegnap lett volna. Bár a régi fórumon nagyon kevés hsz jött a hírekhez. Mondjuk nem is voltak vmi jók. Jaj meg a B+ topic! A végén BluePitLord elég mérges lett. Meg asszem DAni bár nem biztos mindig bocsánatott kért a B+ topicban amikor leszidták ,hogy miért ír a B+ topicba. És vagy 3.szor bocsánatott kért a topicban. Bár lehet ,hogy nem DAni volt.
Hú jó sokat írtam!

Szerk.: Egem nem zavarnak a hülyéskedők. Pl.: Bizzer már szórakosztatóan hülye.
#56610 fyktyvf 2007. május. 05. 22:21
fyktyvf
Cccc. Ha már ilyen szépen lesajnáljuk embertársainkat, akkor itt van egy új faj: aki a fórumon, mint a kisangyal, minden más helyen meg szidja a moderátorok kva anyját. Érdekes, én többnyire próbálom a lelkületemet belevinni az írásaimba (ezzel néha pluszmunkát okozva egyeseknek; ezúton is bocs Kredencnek), és többnyire moderálom is magam, de ez nem mindig megy. A spoileres hozzászólásnak feltétlenül az én szellemi színvonalamat kell tükrözni, vagy nem vagyok ettől még egy komplett visszafordíthatatlanul retardált és idióta lény? Mert innen ez a mélységes undor érződik. És ez most az én ingem, és magamra is veszem, mert rám vonatkozik. Szóval, ha nem is lehet egy fórumon mindent magunknak megengedni, főleg egy ilyen felső kategóriás helyen, azért jó lenne, ha mindenki a saját véleményét képviselné, és nem egy álszent dolgot leírni, ami után közvetlenül MSN-en, Skype-on, ICQ-n egy "rakás g*cihez" hasonlítaná a moderátort. És itt írnám le az általám egyébként oly gyűlölt kifejezést:

"AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA..."

Örökérvényű jótanács, nem?
#56609 Bizzer 2007. május. 05. 22:19
Bizzer
Chaser csodálkozok hogy te még fennbírsz lenniÉnis inkább elmegyek aludniÉs megpróbálom építeni a közösséget(inkább)Ja és megpróbálok Warnen gyönyörű hidegtáljaival aludni és reggel beszámolok egy gyönyörű versben hogy sikerült e...Na jóccakát cimbik...És nekem ma csak egy olyan spoileres izémvolt nemkell leharapni a kis fejemetNajó bocs azértis!Döme meg ...Nem is szólok(és eztis pont én mondom!Holott akkoriban énvoltam a nagy....Mostmeg én vok a nagy nagy anti....Változnak az évszakok.Azaz változnak a személyiségekisMegzavarodtam)
#56607 Chaser 2007. május. 05. 21:59
Chaser
NA? Mindenki elment? Már egy negyed órája meg van fagyva a fórum.
#56606 Chaser 2007. május. 05. 21:46
Chaser
...katlan . Kösz, ilyet inkább nem játszok.

Mifelénk jön a 2. menet: most olyan vihar és zuhogó eső van, hogy ha kimegyek az erkélyre, akkor olyan erősen üt az esőcsepp, hogy fáj. Vajon mi lesz ma még?
#56605 bigbone18481956 2007. május. 05. 21:46
bigbone18481956
Meglepetés? Hát igen a fórum tagalyai cserélődnek tagok jönnek tagok mennek ezen senki nem tud változtatni. Ez van ezt kell szeretni mindenkinek szíve joga hogy akar-e maradni vagy sem. Épp ezért nyitott ez a közösség. Az újakat persze nem fogadja be ez a közöség egyből, mindenkiről hamar kiderül hogy ide való-e. Ugyanakkor a régiekben szinte minimális a tolerancia, hisz senki nem bírja ha szét barmolják a munkáját (ugye senki se nagyon bírná ha egy délután arra jönne haza hogy egy idegen a kanapéján ül, a csipszét zabálja és a TV-jét nézi). Jól is van ez így, ennek így kell lennie.
#56598 iverson2 2007. május. 05. 21:35
iverson2
Lehetne játszani csend királyt is nem? Aki hamarabb megszólal, azé lesz a
#56597 Chaser 2007. május. 05. 21:34
Chaser
#56592 :: bigbone18481956 (2007. május. 05. 21:29)
igazából fogalmam sincs miért pusztulnak a vámpírok a fényben. Biztos azért mindenkinek van egy gyengéje és nekik ez, De egy másik arternatíva szerint az első vámpír kint a starndon elfeljtette bekeni magát 200-as faktorú naptejel és leéget ezért anyira dühös let hogy belerugot a kemping székébe , de a rúgás eltörte a lábát hátra este pont bel a grill sütőjébe (mert ugye a vámpírok angolosan eszik a sztéket) aztán berohant a házába hogy gyorsan valami hideget találjon, de megbotlot a kávé főző zsinorjában és bele esett a szoláriumába. Ez az UV már túl sok volt neki és nem akart lebarnulni ezért elporlat Szerintem ez lesz a megoldás
@Bigbone:
Áááááááá! Ezen egy egész percet röhögtem! Nagyon jó lett!

@Ronny:
Oké Ronny. Értelek. Te is értesz engem. Ez így van rendjén.